Magyarország bővelkedik tavakban, ezek többségét a természet, kisebb részét az ember felszínátalakító tevékenysége formálta. A meseszép mesterséges tavakban, kisebb-nagyobb állóvizek partján a horgászok és a természet csendjére vágyók mellett számos helyen a fürdőzők is megtalálják az otthonukat. Létezik néhány ritkaságszámba menő tó hazánkban, melyet nem szándékosan hoztak létre, mégis, az évek alatt a helyiek által ismert kirándulóhelyekké váltak.
Három különös tó története Magyarországon az ember tájalakító tevékenységével, a bányászattal függ össze. Az egyik – talán a legismertebb – a hegyvidéki kőbányákról mesél, míg két alföldi tavacska a huszadik század második felében lezajlott gázkitermelés tragikus mozzanataira emlékeztet.
Sárospatak természeti csodája
Páratlan látványával még a mesés hangulatú hegyvidéki tavak közül is kiemelkedik
a Megyer-hegyi tengerszem,
melynek szépsége nemcsak a helyieknek tűnt fel.
A meredek falakkal határolt gyöngyszemet
2011-ben egy online szavazáson az ország legszebb természeti csodájának választották.
A páratlan tó legnagyobb mélysége 6,5 méter, a víztükör fölé mintegy 70 méterrel magasodnak a meredek sziklák.
A Sárospatak határában fekvő, vulkanikus eredetű Megyer-hegy tufáját évszázadokon át bányászták.
Feljegyzések szerint
már a középkorban, a 15. század folyamán bizonyosan működött kőbánya a festői fekvésű helyen.
A miocén korú, vulkáni hidrotermális utótevékenység következtében átkovásodott riolittufa kiváló alapanyagként szolgált a malomköveknek.
A több mint száz éve felhagyott kőbánya a falak által körbezárt tavacskával minden évszakban vonzza a túrázókat.
A kőbányászok a tekintélyes méretű malomköveket évszázadokon át egyszerű szerszámokkal, kézi erővel formálták. Erősebb években a Megyer-hegyi bánya termelési kapacitása jelentős volt,
évente akár 400-450 malomkő is készült a kitermelt riolittufából.
Régen a „pataki malomkövet” vágó bányászok
fülkéket vájtak maguknak a függőleges falba,
ezekben a mélyedésekben, kézi erővel fejtették a kőzetet. A kőkemény munkát végző bányászok
az üregekben egy-egy nap végén meghúzták magukat éjszakára.
1844-ben egy hosszanti vájatot alakítottak ki a gödörből, melyet évtizedeken keresztül a fenékvíz lecsapolására használtak. Jelenleg a tengerszem csillogó víztükrét ezen a függőleges falú sziklafolyosón keresztül lehet megközelíteni, fentről – az egykori bánya pereméről – pedig lenyűgöző kilátás a vízzel telt mélyedése.
A tengerszemet 1997-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A környék pazar látnivalóira egy
17 állomásból álló tanösvényt is kiépítettek,
amely Sárospatak belvárosából indul, érinti a tavat, és bemutatja a térség természeti értékeit. Az öt órás Malomkő tanösvény túra végállomása a sárospataki Rákóczi-vár kertje.
Krátertó az Alföld közepén
Bár a bányászat alapvetően évszázadokon át a hegyvidékekre korlátozódott, idővel Magyarországon is teret kapott a szénhidrogének kitermelése.
A kőolaj és földgázkutak zömmel az Alföldön létesültek az 1960-as évektől nagyjából a rendszerváltásig. A hazai szénhidrogén termelés fénykora is ekkorra tehető.
A harmincas években a Mátrában jelentős kőolajtelepre bukkantak,
később az alföldi tájakon számos helyen az artézi vízzel együtt földgáz megjelenését tapasztalták.
A földgáz kitermelésére létesített első kutak kis mélysége, a technológia fejletlensége, valamint a metángáz tömege a kitermelések kezdeti időszakában
több súlyos gázkitörést eredményeztek.
A fúrások során több alkalommal történtek komoly balesetek, az egyik hatalmas robbanás Nagyhegyest rázta meg, még 1961-ben.
A hajdúsági település sokáig az alföldi szénhidrogén termelés egyik központja volt, az 1920-as években indult meg a környéken a kutatás a híres geológus, Pávai Vajna Ferenc vezetésével.
A Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között mélyített kút alapján egy
30 milliárd köbméteres gázmező körvonalazódott a kutatók előtt.
1961. augusztus 23-án éjszaka Debrecen lakói nappali fényre ébredtek, az öngyulladás miatt fellobbanó lángoszlop bevilágította a húsz kilométerre fekvő város utcáit.
Több más, alföldi kútbalesethez hasonlóan a nagylengyeli robbanás is fellazította a talajrétegeket, ennek köszönhetően a fúrótorony a mélybe süllyedt.
Az elemi erővel, óriási nyomással feltörő gáz
a hat napig tartó kitörés alatt egy százötven méter átmérőjű krátert vájt a földbe.
A kerek mélyedés körül egy több méter magas sánc is képződött, mely végül elfojtotta a lángokat. Ma már egy hangulatos erdősáv fedi a sáncot, különleges mikroklímát biztosítva az élőlényeknek.
Évtizedeken át egy cég által birtokolt, lezárt terült volt a különös kráter, majd
2004-ben megnyitották a nagyközönség számára is az addigra tóvá átalakult területet.
A nagyjából 4-5 méteres vízmélységű, kerek tó aprócska horgászparadicsomként vált az utóbbi években népszerű kirándulóhellyé.
A Feneketlen tó
A Dél-alföld egyik eldugott szegletében a nagyhegyesi krátertóhoz hasonló, de annál jóval szerényebb méretű tó szunnyad.
A battonyai Feneketlen-tó egyvalamiben mégiscsak túszárnyalja a korábban keletkezett „nagy testvérét”:
a városi legenda szerint a csöpp tavacska „feneketlen”.
Az igazság az, hogy a battonyai Feneketlen tó pontos mélységét a mai napig nem sikerült meghatározni a búvároknak.
A hatvanas-hetvenes években a földgázkitermeléseket kísérő balesetek során
országszerte 12 kráter keletkezett, ebből mára összesen 6 tó maradt
az Alföldön, a többit megszüntették. A kráterek betömése úgy történt, hogy a veszély elmúltával betont fecskendeztek a kürtőbe, és ezzel lezárták a kutat.
A megmaradt alföldi kráterek közül méretét tekintve negyedik helyezett a battonyai Feneketlen tó.
A mélyedés 1961. december 29. és 31. között keletkezett. A battonyai határban az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Alföldi Kőolajfúrási Üzemének egyik erdőszéli kutatótelepén éjszaka földgáz tört elő.
A kitörés oka ebben az esetben is az volt, hogy
a fúrásnál használt öblítőiszap nem töltötte be feladatát.
A fúrás során a fúrórudazatból nagy nyomáson kitörő öblítőiszap feladata, hogy a fúró által felaprított kőzetszilánkokat felszínre hozza, emellett az iszap nyomása szorítja vissza a tárolórétegekbe az olajat vagy a gázt.
Amennyiben az iszap fajsúlya az előírtnál kisebb, úgy a lyukba törő gáz pillanatok alatt kiszorítja az útjában álló, híg öblítőiszapot.
Az iszaposzlop egyensúlyát véletlenül bontották meg a munka során a Battonya-37. számú fúrásnál.
A 900 méter körüli mélységben megszorult fúrót próbálták a szakemberek kiszabadítani, ám eközben a gáz a fúrólyukba nyomult. A gáz visszaszorítására túl nagy ellennyomást alkalmaztak, ezért a fúrólyuk bizonyos részei megrepedtek.
A több száz atmoszféra nyomás ellen biztosító kitörésgátló ellenére a gáz feltartóztathatatlan erővel a megrepedt rétegeken keresztül a felszínre nyomult.
A kráterképződés folyamán a földgáz iszapot, kőzettörmeléket és nagyobb kőtömböket hozott a felszínre, ezekből gátat képezett a kráter körül. A fúrótorony fémszerkezetéhez ütődő kődarabok szikrái lángra lobbantották a gázt.
A berobbant gáz közel 40 méter magas lángokkal égett,
a robbanások erős fénye az egész vidéket bevilágította.
Végül a gáztároló feletti rétegomlás miatt megszűnt a kitörés, a fúrótorony ledőlt, egy része elolvadt, másik része a fúrószerszámokkal együtt a kráterbe süllyedt. A kráter eredetileg szárazon állt, csak később töltődött fel a talajvízzel.
Jelenleg a Feneketlen tó hangulatos, fákkal övezett zug Battonya határában. A krátert és környékét fél évszázad alatt visszafoglalta a természet. A különös színfolt páratlan ezen a vidéken, mégis van valami idegenszerű hangulata a helynek.
