Bár amerikai tulajdonosa el akarta adni a legnagyobb lengyel TV-csatornát, de mégsem teszi

Korábban jelzett szándéka ellenére mégsem adja el a Lengyelországban több televíziós csatornát működtető TVN-csoportot a tulajdonos Warner Bros. Discovery (WBD) amerikai társaság – közölte a TVN24 kereskedelmi hírtelevízió.

A WBD a TVN alkalmazottainak is továbbított közleményben arról tájékoztatott, hogy az utóbbi hónapokban „áttekintette a TVN stratégiai lehetőségeit”, és „ezek egyike valóban a vállalat eladása volt”. A döntéshozatali szakasz befejeződése után viszont azt ítélték „optimális változatnak”, hogy a TVN maradjon a WBD tulajdonában – áll a közleményben.

A dokumentumban kiemelték:

a TVN kulcsszerepet játszik a WBD nemzetközi struktúráiban, Lengyelországban pedig a médiapiac vezetőjének számít.

A 12 tévécsatornát működtető, 2400 munkavállalót foglalkoztató TVN csoport 2018 óta a WBD tulajdona.

A TVN csoporthoz tartozik a TVN24 hírtelevízió is, amely sokáig vezette a lengyelországi hírtévék nézettségi rangsorát, idén január óta viszont a kormánykritikus TV Republika szerepel az első helyen.

A lengyel kormány tavaly decemberben rendeletet fogadott el, melynek értelmében a TVN-t, valamint a lengyel tulajdonú Polsat televíziót is felvették a védett stratégiai cégek listájára. Ez azt jelenti, hogy eladásuk csak a lengyel kormány jóváhagyásával lehetséges.

Donald Tusk azzal indokolta a döntést, hogy „Keleten akadnak olyanok, akik érdekeltek a lengyelországi média átvételében, valamint munkájának befolyásolásában”, ezért el kell kerülni „ellenséges államok” beavatkozását a lengyelországi választási folyamatokba.

További hírek