Vannak a puskás emberek és vannak a vadászok. Utóbbi aktív, felelősen gondoldó részese a természetnek, tevékenységével hozzájárul az egyensúly fenntartásához, közös értékeink megőrzéséhez. A Magyar Vadászati Védegylet nemrégiben megválasztott elnöke, dr. Bárándy Péter ügyvéd így foglalta össze a vadászat ősi mesterségének lényegét. A tudás.hu-nak adott interjúban beszél a vadászok és egyes társadalmi csoportok közötti konfliktusokról is, valamint arról, hogyan lett belőle vadász.
Egyedüli jelöltként választották elnökké. Kellett programot írnia?
Nem kellett programot írnom, mert a Magyar Vadászkamara megalakulása óta én vagyok az etikai bizottság elnöke, ismerik az életutamat, a vadászattal kapcsolatos felfogásomat, a kamara, illetve a védegylet érdekérvényesítési feladataival kapcsolatos nézeteimet. Főbb céljaimat persze a megválasztás ürügyén megfogalmaztam.
Milyen célokat tűzött maga elé?
A német vadászati hagyományokban gyökerező, vadgazdálkodásra vonatkozó húsz éves működési ciklus megtartása fontos feladat. Ez az időtáv a nagyvad élettartamához igazodik, vagyis a gazdálkodó szempontjából ennyi idő telik el a „vetés és az aratás” között.
Ugyancsak fontos az, hogy a vadgazdálkodók számára biztosított legyen a minimum háromezer hektáros terület, és a fegyvertartás feltételeinek szabályait is hatályban kell tartani. Ezeket azért kellett megfogalmazni, mert a politikai változások szemléletbeli változást is hozhatnak, a vadászok érdekeit pedig az átalakuló környezetben is védeni kell.
A jelenlegi politikai hatalom prioritásként kezeli a természetvédelem ügyét és ebbe kell valahogy beilleszteni a vadászatot és a vadgazdálkodást. Mi nem harcra készülünk, hanem partneri együttműködésre.
Régóta vezeti a kamara etikai bizottságát. Milyennek látja a magyar vadásztársadalom etikai állapotát?
Miként a társadalom minden csoportjára, ránk is igaz, hogy nem borzasztó, de lehetne jobb.
Alapvetően rendben van, nincs kiemelkedően sok etikai eljárás, de néha azt érezük, hogy egyes, súlyosabb szabálysértések esetén szükség lenne etikai eljárásra, mégsem érkezik ilyen kezdeményezés.
A hatályos jogi szabályok megerősítették a vadászat ősi kultúrájának megtarthatóságát.
Dicsőség a vadásznak és tisztelet a vadnak – ezt fogalmazza meg a német-osztrák gyökerű vadászati hagyomány és azt hiszem, ez jól összefoglalja a lényeget, a vad és a természet feltétlen tiszteletét.
A vadász a legősibb természetvédő, aki az egyensúly és az egység megtartására törekszik. Van ennek persze sport és szórakozás vonatkozása is és a társadalom általában ezt fájlalja és ítéli el.
Széchenyi Zsigmond magyarországi vadászatairól szóló könyvének mottója, hogy a vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás.
Így van és nem is szeretjük a kapzsi vadászokat.
A minőségi különbséget úgy szoktuk megfogalmazni, hogy vannak a puskás emberek és vannak a vadászok. Előbbi csak zsákmányolni akar, s ezt a többség általában megveti.
Igaz az, hogy a vadászat szinte kizárólag a társadalmi elit elfoglaltsága?
Nem, és ez soha nem is volt igaz. Hetvenegyezer vadász van ma Magyarországon, s ez a közösség a társadalom minden rétegéből verbuválódik.
Az persze igaz, hogy a vadászat nem éppen költségkímélő tevékenység, így igaz az is, hogy mindenki anyagi lehetőségeihez igazodva műveli, ami, úgy gondolom, rendjén van. Magyarországon mindenki megtalálhatja a lehetőségeinek megfelelő vadászati lehetőséget.
Vagyis egy vérbeli vadásznak legalább akkora élvezet egy szántóföldi nyúlhajtásban állni, mint egy kilenc kilós gímszarvas agancsot simogatni?
Hát…ezt azért így nem merném kijelenteni.
A vadászati karrier évtizedekig tart és az elején általában van egy szakasz, amikor fontos cél a minőségi trófeák megszerzése. Magam is így voltam ezzel.
Ha ez megvan, akkor a legtöbbünk már nem akar újabb és újabb rekordokat hajszolni, inkább az érdekes élményeket, vadgazdálkodással kapcsolatos feladatokat keressük.
Milyen állapotban van a hazai vadállomány? Miből van sok és miből van esetleg kevés?
Az erdővel és termőfölddel gazdálkodó ember mindig úgy érzi, hogy túl sok a vad, pusztítják az erdőt, a vetést, a termést.
A vadászok ugyanakkor úgy vélik, hogy bizonyos fajokból túl sok van, más fajok pedig időnként teljesen eltűnnek. Egy időben szinte teljesen eltűnt a nyúl, mostanra pedig újra bőven van. Az afrikai sertéspestis hullámokban pusztítja a vaddisznóállományt, ami időnként eltűnik, majd gyorsan újra felszaporodik.
Folyamatosan változik a helyzet. A természetvédők például tájidegennek tartják a nem őshonos, szerintük az erdőket károsító muflont, ugyanakkor a vadászok nagyra becsülik ezt a vadat és igyekeznek óvni, állományát szinten tartani.
Többször visszatért a vadászok és a természetvédők viszonyára. Sok a konfliktus?
Van bőven, de szerintem ez természetes.
A társadalom egy része nem képes elfogadni azt, hogy a hús megszerzéséhez el kell venni az állat életét és egyaránt igaz az állattenyésztésre és a vadgazdálkodásra.
A vadászati kamara és a védegylet fontos feladata a szemléletformálás, igyekszünk minél több emberrel megértetni, hogy a vadgazdálkodásra legalább annyira szüksége van a társadalomnak, mint az állattenyésztésre.
Ha nem tartjuk fenn a természet egyensúlyát, akkor pusztul az erdő és vele a vadállomány, ami senkinek sem jó.
A COVID járvány, a külföldi vendégvadászok elmaradása jelentősen apasztotta a hazai vadgazdálkodók bevételeit. Mára visszatértek a külföldi vendégvadászok?
A járvány jelentős bevételkiesést okozott, ez helyzet mára kezd rendeződni.
Ugyanakkor egy másik hatás máig megmaradt, az, hogy a korábbinál jóval több ember járja az erdőket. Ez pedig egy újabb konfliktus. Kié az erdő?
A turista azt mondja, hogy napkeltétől napnyugtáig az övé.
Igen, de ez ennél összetettebb. Bőven akadnak olyanok, akik az alapvető magatartási szabályok betartása nélkül használják az erdőt, ami indokolatlanul zavarja a természet és így a vad nyugalmát.
Úgy hiszem nincs értelme vitatkozni azon, hogy a terepmotorral vagy a kvaddal száguldozó emberek nem valók az erdőbe. És ez a megfelelően viselkedő turisták nyugalmát is zavarja, nem beszélve a vadállományról.
Hosszú és küzdelmes folyamat volt elérni, hogy a kvadnak legyen rendszáma, és ezzel a kvadosok viselkedése egycsapásra nagyot változott. Azonosíthatók és számonkérhetők lettek, ma már nem csinálnak azt, amit akarnak, csökkent a konfilktusok száma.
Hogyan és mikor került kapcsolatba a vadászattal?
Viszonylag későn, már negyven éves voltam.
A jogi egyetemen tanító barátommal igyekeztem megbeszélni egy találkozót, de hét közben nem találtunk mindkettőnknek megfelelő időpontot. Mondtam neki, hogy akkor legyen vasárnap, mire ő azt felelte, hogy az sem jó, mert akkor ő vadászik.
Végül abban maradtunk, hogy elmegyek vele kísérőnek és majd közben mindent megbeszélünk. Elmentem és elvesztem, a szenvedély azóta tart.
Mi fogta meg?
Talán az, hogy az ember a vadászat során aktív kapcsolatba tud kerülni az erdővel. Nem csupán látogató vagyok, hanem része az egésznek. És persze az is, hogy ha az ember lelép az aszfaltról olyan szépségeit is megláthatja az országnak, amit másként soha. Akinek pedig lehetősége van, az a világ más tájain is megtapasztalhatja mindezt.
Gyermekkori olvasmányaim alapján el sem tudtam képzelni az afrikai kontinens természeti viszonyainak intenzitását, elsöprő szépségét!
Ma is olvas vadászkönyveket? Van kedvenc írója?
Sokan írnak vadászkönyveket, de kevés igazi író akad köztük.
Maderspach Viktor, Fekete István, de leginkább Széchenyi Zsigmond könyveit olvasni valódi szellemi kaland.
Utóbbi írt egy hosszú könyvet az indiai vadászatairól és kötet feléig el sem süti a puskáját. A Nahar olvasója ugyanakkor teljes képet kap az akkori indiai társadalomról, a szokásokról, kulturális értékekről, mindarról, amihez a vadászat ott illeszkedik. Ezt nevezem én vadászirodalomnak!
