Bemutatták a készenléti egységek vonulását segítő magyar drónt

Új fogadóépület a Rám-Szskadéknál
2022-09-29
Felmérés: a magyarok több mint fele heti 3 órát sem mozog
2022-09-29
Show all

Bemutatták a készenléti egységek vonulását segítő magyar drónt

A Széchenyi István Egyetem (SZE) és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóinak közös közlekedés biztonsági fejlesztését, az Előfutár nevű drónt, az Országos Mentőszolgálat közreműködésével mutatták be Zalaegerszegen.

A fejlesztés célja, hogy a vonuló készenléti egységet (mentő, tűzoltó, rendőrautó) egy kamerával ellátott drón kísérje a levegőben, lehetőleg az egység előtt haladva. Így előre beláthatóvá válnak a sofőr elől takart területek, és az onnan érkező veszélyekre a sofőr figyelmeztethető – írták a SZTAKI közleményében.

Ezzel megelőzhetőek lesznek az olyan tragédiák, mint amilyen a csepeli májusi mentőbaleset volt, amelyben egy mentőautó és egy személygépkocsi ütközött össze és egy ember meghalt, heten pedig megsérültek.

A bemutatóra a zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán került sor, ahol a kutatók három közlekedési szituációt modelleztek.

A közlemény szerint az alkalmazott kísérleti drónnal, annak korlátozott sebessége miatt, csak városi tesztekre van lehetőség kis sebesség mellett. A nagyobb sebességű manővereket a kutatók szimulációkban vizsgálják.

A kutatók tudomása szerint ez a közlekedésbiztonsági fejlesztés a világon egyedülálló, azonban a rendszer alkalmazásához – a technikai kérdéseken túl – még több jogi és szabályozási kérdést is meg kell oldani.

A bemutatóról készült videó a SZTAKI weboldalán érhető el (https://www.sztaki.hu/innovacio/hirek/az-omsz-kozremukodesevel-mutattak-be-az-elofutar-dront-az-sze-es-sztaki-kutatoi).

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.