Bencés szerzetesnek állt, mert úgy érezte, nem teljes az élete – Így él most

“Amíg az infláció nem lesz moderáltabb, korlátozottan lehet költekezni”
2024-01-27
Az USA nukleáris fegyverek angliai telepítését tervezi
2024-01-27
Show all

Bencés szerzetesnek állt, mert úgy érezte, nem teljes az élete – Így él most

Hogyan lett a református franciatanár a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor macskafelelős szakácsa? János testvér története egy varázslatos lelki utazás a teljesség felé. Toókos Péter, vagyis János testvér Szentesen született, Szegeden járt egyetemre, majd 2003-ban Pápára vezetett az útja, ahol középiskolai tanárként dolgozott. A tanári pályán változatos, mozgalmas napjai voltak, de mindvégig úgy érezte, nem teljes az élete.

A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának francia- és (református) hittantanárában régóta élt a vágy, hogy református maradjon, ugyanakkor bencés szerzetesként élhessen.

Az első hallásra kissé „meredek” ötletre mind a katolikus mind pedig a református egyházban fogadókészségre lelt, így lehetett János testvér örökfogadalmas szerzetes Bakonybélben, a bencések között.

János testvér számára rögös út vezetett a dunántúli Szent Mauríciusz Monostor falai közé.

A hittantanár „előző életében” nemcsak pedagógusként dolgozott. Rövid ideig éjjeli portás volt egy szegedi szállodában, majd többek között újságkihordóként is tevékenykedett. Annyira szeretett főzni, hogy úgy döntött, megszerzi a szakács végzettséget. Ezeket a tapasztalatait jelenleg is kamatoztatja a mindennapokban. Toókos Péter, vagyis János testvér

Mi miatt döntött úgy, hogy csatlakozik a bencésekhez?

Isten hívását éreztem. Szép lassan kikristályosodott bennem, hogy a leginkább a bakonybéli monostorban teljesedhet ki az életem.

Hogyan lehet reformátusként csatlakozni a szerzetesekhez?

Elég sokára jöttem képbe, de kiderült, hogy van erre egy egyházjogi lehetőség. Eleinte reformátusként külföldi közösségekben gondolkodtam, de azt is tudtam, hogy nehezen maradk meg külföldön.

Mit tapasztalt amikor beköltözött a monostorba? Nem volt nehéz a váltás?

Megérkezni Bakonybélbe a hazaérkezés élménye volt számomra.

36 éves voltam, amikor beköltöztem, és előtte már éreztem, hogy valahol a határán vagyok annak, hogy változtatni tudjak magamon.

Már rengeteg dolog berögződött, megvolt a napi rutin, hogy mit, mikor és hogyan szeretek, akár ébredni, akár enni, akár imádkozni.

A közösség ritmusát felvenni sok mindenben könnyű volt, hiszen az imádság vonzó dolog, főzni szerettem – de például teljesen más ritmusban étkeztem. A korán keléssel nem volt gondom, szállodaportás koromban reggel négykor keltem, újságkihordóként fél kettőkor – viszont én ébredés után rögtön reggeliztem egy bőségeset, a monostori reggeli pedig negyed 8 körül van. Eltartott egy időbe, mire beálltam erre. Egyébként az, hogy fix a napirendünk, nagy segítségemre volt, hogy átállítsam a szokásaimat.

Jó döntés volt? Mennyiben változott meg az élete?

Egyértelműen okos döntés volt. Tizennegyedik éve vagyok itt, nem csinálnám, ha nem lenne jó. Több csend, több derű, kevesebb külső történés, sokkal több belső jellemzi a napjaimat.

Hogyan telik János testvér egy napja?

Nálunk, szent Benedek tanácsára az életet az ima, a szellemi munka és a fizikai munka hármassága határozza meg. Hétfőn és kedden általában a konyhában dolgozom szakácsként, a szerda pihenőnap, csütörtökön adminisztráció, készület prédikációra, bibliakörre, lelkigyakorlatra, péntek és szombat a boltban telik bolti eladóként, a vasárnap zömmel a spirituális feladatoké.

Hogyan teljesedett ki a monostorban az élete?

Itt az imádság van az első helyen.

Körülbelül napi három órát fordítunk imára.

Hajnalban a Szentírás napi szakaszával imádkozunk, napközben főleg zsoltárokkal. Ennyi időt imára valószínűleg nem tud fordítani sem egy átlagos” plébános, sem a legtöbb református lelkész. Ez minőségi idő Istennel és a testvérekkel, hiszen közösen imádkozunk.

A mi monostorunkban mindenki végez fizikai munkát. Ezek a főzés, takarítás, kerti munka, ötvösmunkák, favágás, árufeltöltés, szerelés. A testemet is a lelki élet szolgálatába tudom a munka segítségével állítani.

Rám jó hatással vannak a szerzetestestvéreim. Nálunk senki sem dohányzik, és az új belépőktől is ezt kérjük. A testvérek mind sokat mozognak, sportolnak – mióta beléptem, öt félmaratont futottam, és rendszeresen kocogok.

Gyönyörű helyen élünk, az arborétumra néz a cellám. Két macskát gondozok (közös tulajdon, de én vagyok a felelősük), ez is jó hatással van rám.

A legjobban azt szeretem, amikor nyáron kiülök az arborétumba egy jó könyvvel és egy-két macskával. Egy jó tea vagy kávé még jöhetne ilyenkor, de macska mellett nehézkes megoldani.

Szakács végzettsége is van. A főzés az egyik fő feladata a monostorban. Létezik olyan különleges étel, amit rendszeresen fogyasztanak a szerzetesek Bakonybélben?

Nagyon szeretek főzni. Jelenleg heti két napot szolgálok a konyhában – ez is segít abban, hogy örömmel végezzem ezt a feladatot. Aki ugyanilyen szakmunkás végzettséggel egy menzán főz egész életében, valószínűleg hamar megunja. Engem kikészítene, ha tudnám, hogy 10 év múlva ilyenkor is borsófőzelék és keménytojás lesz a menü, mert B hét péntek van.

János testvér főz. Ez az egyik fő feladata a monostorban.

Csak a szerzetesekre és a szállóvendégeinkre főzünk, plusz van pár adag személyzeti ebéd. Így van lehetőség új recepteket kipróbálni, időigényesebb ételekkel foglalkozni. Sokkal kreatívabb, mintha tömegekre kellene főznöm.

Egy-két olyan étel van, ami minden évben szinte kötelező. Ilyen a húsvéti zöldséges bárány – ezt mindig Bori néni, a munkatársnőm készíti el, mert nekem olyankor bőségesen jut liturgikus feladat.

Elég sok halat fogyasztunk, a halászlét szegedi módon készítjük. Szenteste is hagyományosan hal van, a nagypénteki és a hamvazószerdai szigorú böjti napokon pedig rántott leves és spenót a menü.

Egyébként nincsenek berögzült ételek. A nagyböjti és az adventi húsmentes időszakokat (valamint az egész évben megtartott szerdai és pénteki böjtöt) hallal, gombával, tejtermékekkel, hüvelyesekkel igyekszünk változatosabbá tenni. Gabonából is többfélét fogyasztunk, mint a magyar átlag. Többféle rizst, kölest, hajdinát, bulgurt, puliszkát. Ezekről többet lehet olvasni a szakácskönyveinkben, a Bakonybélszínben és a Bakonybélesben.

Szakácskönyv írásra is van idő. A munkatársak és a szerzetestestvérek egy fűszerkertet tartanak rendben, a friss és jó minőségű alapanyagért csak pár métert kell mennem.

János testvér nemcsak szakácskönyveket jegyez. Második szépirodalmi kötete jelent meg néhány hónapja. Miért döntött az újabb ezúttal önéletrajzi ihletésű – könyv megírása mellett?

A könyv nem önéletrajzi – hála Istennek. Nyilván van, ami saját emlék, az alföldi táj, a MÁV, a Balaton-felvidék, de a szereplők és az események fiktívek.

Az első kötetben (Szevasztopol) volt pár lazán egymáshoz kapcsolódó írás, a Kriszti ciklus. Itt váltott optikával egy Nyárádi Kriszti nevű lány sorsát kísérhettük végig, általános iskolás korától a válóperének napjáig. A regény pár évvel a válás után játszódik, de önmagában is megáll, nem szükséges az előzményeket elolvasni.

Jász Attilát idézve: ne írj hát prózát, csak ha nagyon muszáj. Muszáj volt.

Ugyanazon a lelkigyakorlaton született meg bennem a vágy, hogy örökfogadalmat tegyek, mint az, hogy írjak.

Egy egyhetes, csendes elvonulás volt Mustó Péter SJ vezetésével. Egy ilyen lelkigyakorlaton nincs sem olvasás, sem szépírás – de fejben ekkor már kész volt a Kriszti ciklus első írása, a Szabadság. Akkor még csak mellékszereplő volt Nyárádi Kriszti, később alakult tovább az élete.

Nem egyszerű feladat egy regény megírása. Mi kell ahhoz, hogy az ember úgy döntsön, megörökít egy emberi történetet?

Van, hogy nehéz, van, hogy könnyű, de mindenképp muszáj. Nekem nagy kinyilatkoztatás volt Jász Attila írása. Eleinte novellákat írtam, pár fiktív hősöm egy idő után annyit volt a fejemben, hogy regénnyé nőtt a velük való törődés.

Általában, ami megjelenik, nem egy ember története. Több sors és még több fantázia van összegyúrva. Nagyon szeretem Ernest Renant. Ő az, aki szépirodalmi eszközökkel és igénnyel írt történelmet, és azt tanította, hogy nemcsak azt kell megmutatni, ami valóban megtörtént (ekkor igencsak rövid történelemkönyveink lennének), hanem azt is, ahogy akár történhetett volna. Akiket ábrázolok, így, ebben a formában nem éltek, mégis sokan közösséget tudunk vállalni velük, vagy éppúgy taszítanak, mint a szomszédunk, munkatársunk.

Mit javasol azoknak, akik Önhöz hasonlóan, elvonulásban gondolkodnak? Fel lehet készülni a változásokra? Megéri ekkorát változtatni az életünkön?

Mindenképp megérte ekkorát változnom. Így teljes az életem.

Nem is csinálnám, ha nem esne jól – tizennegyedik éve élek itt.

Szerintem időnként jó egy nagy levegőt venni, és valami teljesen mást csinálni.

Erre jó példa a protestantizmusban a diakóniai év, amikor az érettségizett fiatal vagy kezdő egyetemista kiszáll a megszokott keretek közül, és elmegy valahova szolgálni egy évre. Egy szeretetotthonba, vagy valamilyen karitatív szervezethez.

Isten nem mindenkit hív szerzetesi életre, de mindenkinek hasznos tapasztalat lehet, ha tud egy évet vagy egy félévet adni az életéből, amit mások szolgálatában tölthet.

Akár a Bárka Közösségben bárhol a világon, akár a hajléktalanok segítésében. Ismerőseim közül a nagy többség gazdagodva tért haza egy ilyen szolgálati év után. Közben pedig teljesen más kultúrákat is megismertek, az USA-tól Hollandián át Indiáig.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.