Bevált a terepen a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő rendszer

Őket ünnepeljük a magyar fotográfia napján
2022-08-29
Budapesten nyitotta meg európai regionális központját az idén ötödik évfordulóját ünneplő amerikai kiberbiztonsági unikornis, a BlueVoyant
2022-08-29
Show all

Bevált a terepen a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő rendszer

Kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhez fűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e már „kapás”, hiszen egy térképen is láthatóvá válik, hogy melyik befogó jelzett éppen. A kísérletben résztvevő vadásztársaságok nyitottak az innováció iránt: hamarosan több szándéknyilatkozatot alá is írhatnak, ami a startup következő befektetési körének előfeltétele.

Magyarországon a csapdázást több területen is folytatják, ugyanis a vadgazdálkodást folytató vadászatra jogosultakon túl a nemzeti parkoknak is hasznos. A tevékenység ugyanakkor mostanáig közel sem volt zökkenőmentes, mert rengeteg időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt emésztett fel, hogy a csapdákat rendszeresen fizikálisan kellett ellenőrizni a terepen.

A problémát felismerve alkotta meg a piacon egyedülálló csapdafigyelő rendszerét a Feedbackpack startup. Fejlesztésük lényege rendkívül egyszerű: amikor a csapdában lévő mozgó alkatrész zsákmányejtés esetén működésbe lép, az eszköz azonnal jelet küld a felhasználójának. Ezáltal a nap 24 órájában bárki az okostelefonján akár térképes formátumban is nyomon követheti, van-e már fogás az általa felügyelt csapdákban.

A technológia mesterséges körülmények között kiválóan teljesített, de az első 30 működőképes példány gyártását követően vadásztársaságoknál is tesztelték azt. Az eszközök a gyakorlatban is jelesre vizsgáztak a vadőrök visszajelzései alapján.

Hiánypótló megoldással álltunk elő, ezért már a kezdetektől mindenki nyitott volt az együttműködésre és érdeklődően állt a projektünkhöz. A partnereinkkel interjúkat is készítettünk, amelynek során egyebek mellett arról érdeklődtünk, milyen stratégia alapján használják a befogókat, mik a napi szokásaik, mi okozza számukra a legnagyobb nehézséget. Ezzel is próbáltunk minden lyukat betömni, hogy a nehézségeket teljesen meg tudjuk szüntetni a közeljövőben

mondta Olajos László, a Feedbackpack egyik alapító tagja.

Elárulta, a tesztidőszakban mindenhonnan pozitív értékeléseket kaptak, a résztvevők egyöntetűen arról számoltak be, hogy a fejlesztés nagyban könnyítette a napi munkavégzésüket és hibátlanul funkcionált. Kiemelte, a vízállósággal sem volt gond a gyakorlatban, esőben is tökéletesen adott visszajelzéseket a rendszer.

Hamarosan aláírhatják az első szándéknyilatkozatokat is

Somos Balázs, a startup egy másik alapító tagja arról beszélt, következő lépésben a fővadászok és területi vezetők interjúztatására kerül majd sor. Ha sikerrel zajlanak az egyeztetések, akkor hamarosan aláírhatják az első szándéknyilatkozatokat is az eszközök megvásárlásáról. Ez előfeltétele a második befektetési körnek.

Az utóbbi hetekben bebizonyosodott, van létjogosultsága az általunk kifejlesztett terméknek. Szívünkön viseljük a projekt sorsát, ezért próbáljuk minél több helyen megmutatni magunkat. Amint sikerül újabb befektetőt bevonnunk, a sorozatgyártás azonnal elindulhatna, ehhez már mindent előkészítettünk

mutatott rá.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.