Brit miniszterelnök: Trump változást hozott a háborúról folyó globális diskurzusba

Donald Trump amerikai elnök változást hozott az ukrajnai háborúról folyó globális diskurzusba, és ez „lehetőségeket teremt” – fogalmazott nyilatkozatában Keir Starmer brit miniszterelnök.

Starmer az ukrajnai háború kezdetének harmadik évfordulóján szervezett nemzetközi virtuális csúcsértekezleten a Downing Street ismertetése szerint kijelentette ugyanakkor azt is, hogy

fokozni kell az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást, egészen addig a pontig, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalások mellett engedményekre is hajlandó legyen.

A munkáspárti brit kormányfő szerint a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) további kockázatokat kell vállalnia,

beleértve az orosz nyersolaj felső árkorlátjának érvényesítését, az orosz olajipari óriásvállalatok szankcionálását, és az ellenlépéseket azokkal a bankokkal szemben, amelyek lehetővé teszik Oroszországnak a szankciók kikerülését.

Starmer kijelentette azt is, hogy ha a nemzetközi közösség tartós békét szeretne, akkor Ukrajnát is a tárgyalóasztalhoz kell engedni. Hozzátette: bármilyen megállapodásnak a szuverén Ukrajna fennmaradására kell alapulnia és erőteljes biztonsági garanciákat kell tartalmaznia.

A brit miniszterelnök megerősítette azt a többször is hangoztatott álláspontját, hogy ezeket a biztonsági garanciákat az Egyesült Államoknak kell szavatolnia, mert ez létfontosságú annak elkerülésére, hogy Oroszország néhány év múlva újabb inváziót indítson.

Keir Starmer – egyenes utalással Trump minapi kijelentésére, amely szerint az ukrajnai háborúban „Oroszországnál vannak a kártyák” – kijelentette: nem az összes kártya van Oroszország kezében, mivel

az orosz gazdaság bajban van, az orosz fegyveres erők elvesztették szárazföldi erőik és fekete-tengeri flottájuk javát.

A brit kormányfő úgy fogalmazott:

Donald Trump amerikai elnök változást hozott az ukrajnai háborúról folyó globális diskurzusba, és ez lehetőségeket teremt, de e lehetőségek kiaknázásához megfelelő alapokat kell létrehozni.

Starmer megerősítette azt is, hogy Nagy-Britannia más európai országokkal együtt kész és hajlandó katonákat küldeni egy esetleges majdani ukrajnai békefenntartó erőbe, ha ehhez sikerül megteremteni a megfelelő feltételeket.

További hírek