Szintén Ildikó segít abban, hogy megfelelve az optimista felütés követelményeinek, megossza az információt arról, mikor áll ismét színpadra a házigazda?

Október végén az Óbudai Társaskörben megy tovább a Debrecenben már bemutatott Thomas Mann darab, a Halál Velencében, amiben Robi Aschenbach professzort játssza. Ez az előadás a novella végtelenül lecsupaszított változatát viszi színre, az idősödő professzor lelki változásait fölmutatva.

Közösen rendezzük Ildikóval Nóti Károly, „Maga lesz a férjem” című darabját – veszi át a szót a Jászai Mari díjas művész – Ezek a színházi kalandozások sok örömet adnak. A tavalyelőtt Zalaegerszegen bemutatott „Sose halunk meg” musical változata, ennek próbái, előadásai során egy szerethető csapat kovácsolódott össze.

Mit jelent számodra, hogy az idei Bujtor István Filmfesztiválon a jelenlevők állva tapsoltak, amikor a betegséged miatt ülve vetted át az Életmű-díjat?

Boldoggá tett, hogy amit adtam az elmúlt évtizedekben a közönségnek azt szeretetben és figyelemben visszakaptam, és a díjátadó során megtapasztalhattam, hogy ezt a díjat a kollégák és a barátok szeretete veszi körül.

Bujtor István a honi színjátszás egyik legendája már. Milyen közös munkák és történetek fűződnek hozzá?

Színpadon az Egerek és emberek előadása volt a közös nagy élményünk. Tudni kell, hogy szigorú volt nagyon és jobban féltem tőle, mint az apukámtól. Ha begurult nem ismert tréfát, ugyanakkor nagyon jóban voltunk. Amikor Oroszországban forgattunk azt játszottuk a szünetekben, hogy kérdezgettük egymást sportolókról és ha valaki nem tudta megmondani, hogy ki az illető, a kérdező pontot kapott.

Egyszer, amikor én következtem, bemondtam azt a nevet, hogy Pápai Procó. Bujtor dühöngeni kezdett, hogy ilyen nevű sportoló nincs is, biztos csak kitaláltam. Egy üveg pezsgőben fogadtunk, tudtam, hogy Pápai Procó egy alacsony növésű focista, B válogatott.

Bujtor nem bírt belenyugodni, a szálloda recepciójáról fölhívta a Népsportot és megkérdezte létezik-e egy Pápai Procó nevű sportoló. Majd jött a válasz, megnyertem a pezsgőt és a pontot is. Néhány év múlva a rádióban volt egy betelefonálós műsora, lehetett kérdezni. Fölhívtam és elváltoztatott hangon bemutatkoztam, hogy Pápai Procó vagyok. Na, elmész Koltai, tudod hová…hallatszott Pista hangja a rádióból.

A Bujtor István Filmfesztiválon szakmai díjat nyert Olt Tamás és Vékes Csaba „Korai menyegző”-című filmje. Ebben van egy rövid jeleneted, valamit keresgélsz a lakásban a földön, amikor a filmbeli partnered megszólal. „Egyszer tényleg megöllek” Oda fordulsz és helyeslőn mondod: „Már korábban meg kellett volna tenned. Mindketten jobban jártunk volna”. Ebben a villanásnyi időben nagyon erős a jelenléted, amire csak a legnagyobbak képesek.

Örülök, ha így látod és ha tényleg hozzá tudtam tenni valamit a filmhez. Talán mások is észrevették, hiszen a film Párizsban a South East Fesztiválon elnyerte a legjobb filmnek járó díjat és ugyancsak Párizsban az ÉCO filmfesztiválon a fesztivál legjobb európai független filmje lett.

Szintén a Bujtor István filmfesztiválon vetítették Berkes Bence „Elvtársak” című filmjét, a legilletékesebbet kérdezem, mikor lesz a bemutatója?

Erről sajnos mi is csak keveset tudunk, remélhetően a közönség is hamarosan találkozhat az alkotással.

Apropó Illetékes elvtárs. Az önálló estjeiden nem kelted újra életre?

Előfordult, hogy megpróbáltam. Rájöttem, hogy úgy maradt meg az emberek emlékezetében, mint valami agresszív figura, és mikor az első kérdezőnek lekiabáltam a fejét, abban a pillanatban síri csend lett. Próbáltam, feloldani, hogy „mi van, megijedtek”? Ám megnémult mindenki.

Érdekes, az ember azt hinné, hogy a nézők szívesen viszontlátnák az Illetékes figuráját.

Igény lenne rá. Aztán, amikor ott a lehetőség, megijednek.

Egy Életmű-díj jó alkalom arra is, hogy visszatekints a filmes és színházi munkáidra, de ne hagyjuk ki a sorból az énekest sem. Ez utóbbinál maradva, mire vagy a legbüszkébb?

A Nagy utazás Dés László zenéjével és Bereményi Géza szövegével hihetetlen erővel szól. Nagyon szeretem a Patika című sorozatból az Olyan szépek voltunk kezdetű dalt.

Ezek a dalok – ahogy a filmjeid és a színpadi szerepeid is – segítenek kicsikét élni. Többféle tartományt megmozgatnak bennünk. Lehet rajtuk sírva nevetni és nevetve sírni. Úgy, mint az életen.

Pontosan.

És jó összenevetni Veled.

Vagy összesírni. (Nevet)

Időközben Sancho kutya ismét kiválaszt magának. Nagy komolyan a combomra helyezi a mancsát, mire a Bujtor István díj tulajdonosa csak annyit jegyez meg: „látom megnyerted a Sancho-díjat”.

Ebben maradunk.

MTI Fotó: Balogh Zoltán