Alabama államba költözik az Egyesült Államok űrhaderejének (United States Space Force) parancsnoksága – jelentette be Donald Trump elnök. Beszélt a chicagoi biztonsági helyzetről is.
Az elnök a Fehér Házban tett hivatalos bejelentést a változásról, aminek nyomán a katonai parancsnokságot Colorado Springsből az Alabama állambeli Huntsville-be helyezik át.
Donald Trump emlékeztetett arra, hogy az eredeti szándék is az volt, hogy az űrhaderő vezénylési helye Huntsville legyen. A haderőnem megalakításáról 2019 decemberében, az első Trump-elnökség idején született a döntés egy kétpárti törvény elfogadásával. Donald Trump megjegyezte, hogy utódja, Joe Biden „politikai döntéssel” módosította azt Colorado államra.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a katonai parancsnokság közvetlenül 1600 munkahelyet jelent majd Alabama államban, ami további megbízások alapján még további mintegy 3000 embernek adhat majd munkát.
Az elnöki dolgozószobában tartott eseményen kérdésre válaszolva az elnök közölte, hogy az adminisztráció gyorsított eljárást kér a szövetségi Legfelsőbb Bíróságtól az elmúlt hónapokban bevezetett vámok fennmaradása érdekében. „Sokkolónak” nevezte azt a bírói döntést múlt péntekről, ami törvényellenesnek mondta ki az úgynevezett kölcsönösségi vámok bevezetésének hivatkozási alapját.
Az elnök szerint súlyos következményei lennének az Egyesült Államok számára, ha a vámokat meg kellene szüntetni, amit részben azzal magyarázott, hogy az elmúlt hónapokban vállalt több ezer milliárd dollárnyi külföldi tőkebefektetést részben a vámok miatt vállalták a kereskedelmi partnerországok.
Donald Trump egyben azt is megerősítette, hogy szövetségi erősítést küld Chicagóba a közbiztonsági javítása érdekében, akkor is, ha J.B. Pritzker, Illinois állam kormányzója tiltakozik ez ellen.
Az elnök kifejtette, hogy az elmúlt három hétvégén mintegy 20 ember halt meg erőszakos cselekményekben és 75 ember szenvedett lőtt sebesülést. „
Chicago egy pokolfészek”
– fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy hasonlóképpen látja Baltimore és Los Angeles egyes részeinek közbiztonságát is.
Egyben közölte, hogy sikeres az augusztusban Washingtonban kezdett közbiztonsági intézkedéssorozat, amelynek során a Nemzeti Gárda egységeit is az utcákra vezényelték, és aminek során 1600 bűnözőt távolítottak el a fővárosból. Donald Trump hozzátette, hogy Washington mintaként szolgál majd.