Csodaszámok az OTP-től – Meddig lesz ez így?

Elhunyt Schaff Zsuzsa
2023-11-16
A megújuló tüzérséghez keres fiatalokat a Honvédség
2023-11-17
Show all

Csodaszámok az OTP-től – Meddig lesz ez így?

A piacvezető magyar bank rekordnyeresége részben a hazai kamatkörnyezetnek, de egyre inkább a nemzetközi leánybankok teljesítményének is köszönhető. A szép számok tényleg sikert jelentenek, de azért nem marad mindig ennyire ideális a külső környezet.

A beszámolók nem fukarkodtak a jelzőkkel. rekordnyereség, csodálatos negyedév, és valóban az OTP Bank egyetlen negyedév alatt 307,6 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el, mint egy évvel ezelett és így az év eddig eltelt részét tekintve már 778,5 milliárd forintos adózott eredménynél tart.

A Budapesti Értéktőzsdén nem is maradt el a pozitív befektetői reakció, írásunk idején 14 ezer forint körül adták-vették a papírt, ami egy év alatt azt jelenti, hogy harmadával drágult a részvény. Ez a negyedév a bázisnál 63 százalékkal magasabb eredményt hozott.

A külföldi leányok is jól teljesítettek.

Az OTP bank mindig szereti hangsúlyozni, hogy ő immár nemcsak a piacvezető magyar bank, de egyre inkább egy kelet-közép-európai bankcsoport is, és ez ebben az időszakban tényleg bizonyítást nyert. Hiszen a rekordnyereség kétharmada már a leányoktól jött, vagyis ők tényleg nagyban hozzájárultak a bank jövedelem-termeléséhez.

Ami pedig a csoportot illeti, az újabban egyre „egzotikusabb”, de kiemelhetőek azok a kifejezetten erős piacok, ahol az OTP éllovas, ilyen Magyarország mellett Bulgária, Montenegró, Szerbia, illetve Szlovénia.

A régió bankpiacain tényleg nagyon erős a csoport lefedettsége, ahol nincs jelen a bank, onnan vagy kijött (Szlovákia), vagy annyira speciális a piac (Lengyelország), hogy annak még nem futott neki.

Emellett tényleg egyre több a tényleg izgalmas piac, Albánia, Üzbegisztán és Moldova ma még kisebbek, de itt is érvényesülhet majd az OTP stratégiája, ahová a magyar bank bemegy, ott szeretne a piac első három szereplője közé tartozni.

Mitől megy ennyire jól?

A bankpiac eléggé egyszerű üzlet – viccelhetnénk, annyi a feladat, hogy olcsóbban kell összeszedni a pénzt a betétesektől, mint amennyiért ki lehet helyezni azt a hitelezetteknek.

Valóban ez a kamatmarzs az üzlet alapja, de ma már millióféle szolgáltatásért, banki műveletért is lehet díjat szedni, és nagyon nem mindegy, hogy hol, milyen a szabályozás, mit lehet megtenni a helyi szabályok alapján, mekkorák az adók, hol vannak speciális rendelkezések (kamatstopok, moratóriumok, államilag támogatott hitelek).

Az OTP értékei

Mint látni fogjuk, nagyon ezúttal sem érdemes elrugaszkodni a kályhától, vagyis az eredményben a fő meghatározó a kedvező kamatkörnyezet lesz, de azért rögzítsük, hogy

az OTP egyedülálló informatikai felkészültséggel és tranzakciós, integrációs tudással terjeszkedett az elmúlt időszakban.

Vagyis nem véletlen, hogy a csoport immár ilyen jól muzsikál, mert Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és bankja soha nem vásárol drágán, majd kihasználva a szinergiákat, mindig jól integrálja az új szerzeményeket a csoportba, vagyis szinte azt lehet mondani, hogy azzal is keres, hogy költ.

A konzervatív hitelezési politika abban is segít, hogy a bankot összességében elkerülték az olyan erejű megrázkódtatások, amelyet egyes versenytársai átéltek, bár lehet, hogy a bank ettől függetlenül sem emlékszik vissza szívesen a subprme válság, vagyis 2008-2009 legkritikusabb pillanataira.

Kamatmarzs

És akkor a leglényegesebb jövedelemforrásról! A piacvezető OTP Banknak nagyon jók bizonyos mutatói, amelyeket előbb szakszavakkal írunk le, majd megmagyarázzuk, vagyis jó a forrásszerkezete, a kamatmarzsa és a tőkeellátottsága.

Kicsit profánabbul a betétesek, illetve a folyószámla-tulajdonosok elég olcsón odaadják a banknak a pénzüket, annak kihelyezésén elég jó nyereséget lehet termelni és a bank nagyon biztonságos is.

A bankszektorban számít a méret, ha az OTP nagyon ismert, ha ő a lakossági piacvezető, akkor az ügyfelek részben elégedettségből, részben megszokásból is szívesen tartják nála a pénzüket. Most már csak 12 százalék körül van az infláció, de gondoljuk csak el, hogy ennél magasabb is volt a mérték, és mégis nagyon sok ügyfél szinte „ingyen” a banknál tartotta a pénzét. Vagy azért, mert a folyószámlaegyenleg nem, vagy alig kamatozik, de azért pénzt csak kell rajta tartani. Vagy azért, mert a magyar befektetők még akkor is átadják betétesként a pénzüket a bankoknak, ha annál egy állampapír éppen többet fizet.

A bevételi oldal

Ebből pedig a bank oldalán profit lesz. Ha a 0, esetleg 3, vagy 6 százalékos átlagkamattal begyűjtött forrásokat, a magas kamatok idején 9, 12, vagy még afeletti kamatokkal lehet kihelyezni, akkor aligha kell magyarázni, hogy a lönbzeten sokat lehet keresni. Az elmúlt időszakban volt, ami ezt a képet rontotta, például az, hogy az állam lakossági és agrárhitelekre kamatplafont vezetett be, de volt, ami még javította is az összképet. például az, hogy az infláció elleni harc jegyében a Magyar Nemzeti Bank olykor akár 16-18 százalékot is fizetett a kereskedelmi bankoknak a fölös likviditásukra.

Ez tehát egy speciális, még a szokásosnál is nagyobb nyereséggel kecsegtető időszak volt.

Legfeljebb azon gondolkodhatunk el, hogy amennyiben ennyi pénzt keres az ügyfelein a bank, akkor nem kéne nagyobb betéti kamatot elvárnunk.

Azt azért rögzítsük, hogy nem lesz mindig ilyen jó a bankok helyzete.

Ameddig így alakul, addig annak azért örülhetünk, hogy az OTP rendre az egész kelet-közép-európai bankrendszerben a legtőkeerősebb, legstabilabb bankok közé kerül. Ahogy a részvényesek az árfolyamnyereséggel is elégedettek lehetnek, a részvény az év eleje óta mért (YTD) hozama 37 százalékos drágulásának felel meg.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.