A szakemberek becslése szerint 15 éven belül világszerte megugrik a prosztatarákos megbetegedések száma. Aggasztó tendencia látszik kirajzolódni, ami a népesség elöregedését tükrözi. Ugyanakkor nincs hasonlóan drámai trend a prosztatarákos halálozásban, ami több tényezőre vezethető vissza. A New Scientist tanulságos elemzése szerint az elmúlt években ugyanis látványosan fejlődtek azok a diagnosztikai lehetőségek, amelyeknek köszönhetően az orvosok minden korábbinál korábban és pontosabban tudják azonosítani a legsúlyosabb prosztatarákokat és nő a valószínűsége, hogy egyre kevesebben halnak bele ebbe a betegségbe.
Maga a prosztata, az idősebb férfiak réme, tulajdonképpen egy gesztenye alakú mirigy, mely a húgyhólyag alatt helyezkedik el, s feladata szerint folyadékot termel, amely más mirigyek váladékával együtt a spermasejtekkel keveredve képezi az ondót.
A prosztata mérete a pubertáskorban megduplázódik, majd 25 éves kor körül egy második növekedési fázisba lép, amely az életkor előrehaladásával a végtelenségig folytatódik, és végül megnagyobbodott, de nem rákos mirigyhez vezet, s ezt az állapotot jóindulatú prosztata túltengésnek, vagy hiperpláziának nevezik.
Az amerikai Nemzeti Cukorbetegség, Emésztési és Vesebetegségek Intézetének jelentése szerint az 51 és 60 év közötti férfiak mintegy felének van jóindulatú prosztata hiperpláziája. 80 éves korban ez az arány 90 százalék.
Ezzel a rákkal többen halnak meg, mint ennek következtében
A rák már más kérdés. A rosszindulatú daganatok a mirigy belső üregének bélésében keletkeznek, és bármely életkorban kialakulhatnak, de az életkor előrehaladtával gyakoribbá válnak. A fejlődésük azonban eltérő, a skála a lassan növekvő és lényegében ártalmatlan, „indolensnek” nevezett rákoktól a rendkívül agresszív és halálos daganatokig terjed.
Forrás: Wikimedia commons
A prosztatarákok többsége szerencsére a spektrum indolens végére esik. Emiatt mondják, hogy „több férfi hal meg prosztatarákkal, mint ahányan prosztatarákban.”
A prosztatarákos férfiak közül körülbelül csupán minden nyolcadiknál diagnosztizálják a prosztatarákot életük során, vagyis ennél jóval többen maradnak diagnosztizálatlanul.
A valami másban elhunyt 80 éves, vagy annál idősebb férfiak 80-90 százalékáról kiderül, hogy egyébként indolens prosztatarákjuk is volt.
Ez azonban nem von le semmit annak a jelentőségéből, hogy ez az állapot rendkívül veszélyes. Évente nagyjából 1,4 millió embernél diagnosztizálnak prosztatarákot, és egynegyedük belehal. Ezek az amúgy is ijesztő statisztikák pedig még sokkal rosszabbak lesznek.
A híres orvostudományi tudományos folyóirat, a The Lancet szerkesztői tavaly egy speciális bizottságot hívtak össze a prosztatarák témájában, hogy többek között kiderítsék, mit hoz a jövő.
Áprilisban közzétették eredményeiket, és sokkoló jóslatukban az szerepelt, hogy 2020 és 2040 között a megbetegedések száma több mint kétszeresére, évi 2,9 millióra emelkedik, a halálozás pedig 85 százalékkal, 700 000-re nő.
A megbetegedések és halálesetek oroszlánrésze az egészségügyi intézményrendszer fejletlensége és az emberek alacsonyabb egészségügyi tudatossága miatt az alacsony és közepes jövedelmű országokban fordul majd elő. De az előrejelzések szerint Nyugat-Európában is nagyjából 25 százalékkal nő majd a megbetegedések és 20 százalékkal a halálesetek száma, Észak-Amerikában pedig harmadával többen halnak meg prosztatarákban.
A kulcs a korai felismerés
Ami pedig még ijesztőbb, hogy a The Lancet bizottsága szerint szinte semmit sem lehet tenni a megbetegedések számának növekedése ellen. Sok más rákos megbetegedéssel ellentétben ugyanis a prosztatarák kockázata nem csökkenthető jelentősen életmódbeli változtatásokkal vagy közegészségügyi beavatkozásokkal. A bizottság mégis sürgős és radikális lépéseket szorgalmaz.
A megelőzés ugyanis nem biztos, hogy lehetséges, de a gyógyítás igen. A korai stádiumú prosztatarák, amikor a daganat magára a mirigyre korlátozódik, műtéttel és sugárkezeléssel kiválóan gyógyítható.
Forrás: Flickr.com
A legtöbb magas jövedelmű országban a korai stádiumú prosztatarák miatt kezelésben részesülő embereknek tizenöt évvel diagnózisuk felállítása után csak körülbelül 3 százaléka hal bele a betegségbe. Ha azonban a rák már elterjedt, vagyis áttétet adott, és a csontokba, a májba vagy a tüdőbe hatolt, akkor szinte gyógyíthatatlan.
A kulcs tehát a korai felismerés. Csakhogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni. A prosztatarák tünetei, például a csökkent vizeletáramlás, általában csak későn jelentkeznek. A rosszindulatú sejtek általában a prosztata perifériás részén vannak, így nagyon nagynak kell lennie a daganatnak, mikor már elkezdik befolyásolni a vizeletürítést. Ekkor pedig már nehéz az orvosok dolga.
A megoldás a szűrővizsgálat, amelynek keretében egyes országokban bizonyos életkoron belül – leggyakrabban 45-50 év között – mindenkit, akinek prosztatája van, rutinszerűen megvizsgálnak. Hazánkban a szűrés csak ajánlott.
Az 1990-es évek közepe előtt a legjobb elérhető kimutatási mód az volt, amikor az orvos kesztyűs ujjával a végbélen keresztül tapintotta meg a prosztatát. Arra azonban alig volt bizonyíték, hogy ez jelentős számú rákos megbetegedés felfedezéséhez vagy a halálozási arány csökkenéséhez vezetett.
1979-ben azután a New York állambeli Buffalóban működő Roswell Park Rákintézet kutatói kivontak egy fehérjét az ondófolyadékból, amelyet prosztata-specifikus antigénnek neveztek el. A PSA szintje gyakran nagyobb volt a prosztatarákban szenvedőknél, és a kutatócsoport azt javasolta, hogy ezt ki lehetne használni a diagnózisban.
Sok idő telt el, mire 1994-ben az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal jóváhagyta a vérvizsgálattal járó PSA-tesztet, amely az 50 év feletti férfiak prosztatarákjának felismerését segíti. Ez mára forradalmasította a diagnózist szerte a világon.
Egy ideig úgy tűnt, minden sínen van. A PSA-teszt széleskörű elterjedésére válaszul az Egyesült Államokban jóval magasabb arányban sikerült korán felismerni a betegséget és a késői stádiumban diagnosztizált prosztatarákok száma 80 százalékkal csökkent.
A szűrés azonban nem fedez fel minden prosztatarákos esetet. Néha a legrosszindulatúbb daganatok nagyon kevés PSA-t termelnek, így a teszt félrevezető adatot nyújt. A vizsgálat ezen felül sokszor téves pozitív eredményt produkál, mert a jóindulatú módon megnagyobbodott prosztata is megemeli a PSA-szintet. Olyan indolens rákokat is kimutat, amelyek soha nem okoztak volna tüneteket, nemhogy halált.
Amikor a PSA-teszteket először bevezették, a megemelkedett értékre válaszul szövetkimetszést, biopsziát végeztek. Minden ötödik szűrésen részt vett emberből egynél végeztek biopsziát – ezek 75 százaléka negatív volt, és a pozitív eredmények többsége is klinikailag jelentéktelen, indolens rák volt.
A sokszor felesleges, sőt néha fertőzésekhez és egyéb káros és maradandó következményekhez vezető beavatkozás miatt egy évtizede a PSA-vizsgálatot széles körben úgy ítélték meg, hogy többet árt, mint használ.
A biopsziánál ugyanis, ahogy a prosztataműtéteknél, könnyen megsérülhetnek a pénisz merevedését szabályozó idegek és vérerek. (A sebészek ezért igyekeznek a prosztataműtéteknél idegkímélő technikákat alkalmazni, amikor lehetséges, hogy megőrizzék a merevedéshez szükséges idegeket. Ugyanez érvényes a vizeletvisszatartást szabályozó izmok és idegek működésére is.)
2012-ben egy befolyásos amerikai szakértői testület, a Preventive Services Task Force (Megelőző Szolgáltatások Munkacsoportja) korábbi véleményével ellentétben nem is ajánlotta szűrésre a PSA-vizsgálatot. Az Egyesült Királyság, amely ebben az időben fontolgatta a rutinszerű prosztatarák-szűrési program bevezetését, ugyancsak elvetette azt. Az EU hasonlóan szűrésellenes álláspontra helyezkedett.
Forrás: Wikimedia commons
A PSA teszt hullámvasúton
A szűrés hatása a prosztatarák okozta halálozás kockázatára ugyancsak vegyes volt. Amikor például az Egyesült Királyságban végeztek egy nagyszabású vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy azoknál az 50-69 éves férfiaknál, akiknek tíz évvel korábban egyszeri PSA tesztet ajánlottak fel, a prosztatarák okozta halálozás egyforma maradt a vizsgálaton átesett és az azt kihagyottak körében. A résztvevők további 15 év múlva végzett további nyomon követése ugyan a tesztet elvégzettek körében a halálozás csökkenését mutatta ki, de ez a csökkenés elenyészően kicsi volt.
Azóta azonban a köd kezdett kitisztulni.
Egyrészt kiderült, hogy jóllehet az egyszeri PSA-vizsgálat nem csökkenti a halálozást, az ismételt vizsgálat azonban igen. Egy 20 ezer 50-65 év közötti férfi 22 éves adatsorát ellenőrzött svéd vizsgálatból egyértelművé vált, hogy a később megismételt vizsgálaton átesett férfiak körülbelül fele akkora valószínűséggel haltak meg prosztatarákban, mint a kontrollcsoport tagjai.
A PSA-tesztelés helyreállt jóhírét az is segítette, hogy maga a vizsgálat is jelentősen javult, részletesebbé vált, s minimalizálták a túldiagnosztizálás és a túlkezelés veszélyeit. Ahelyett, hogy rögtön biopsziára kerülne sor, a magas PSA-érték ma már általában egy köztes lépést vált ki: a prosztata MRI-vizsgálatát.
Ez csökkenti a biopsziák számát, és lehetővé teszi a gyanús területek célzott mintavételét a szokásos biopszia helyett, amely a mirigy egész területéről vesz mintát. Egy másik legújabb előrelépés az aktív felügyelet, amelynek során azokat, akiknél a PSA és az MR-felvétel alapján indolens rákot diagnosztizálnak, megkímélik a biopsziás késtől, de évente újravizsgáltatják őket.
2018-ban az amerikai Preventive Services Task Force e fejlesztések hatására ismét megváltoztatta véleményét, és olyan ajánlást tett, hogy az 55 és 69 év közöttieknek legyen lehetőségük a vizsgálatra, ha akarják, feltéve, hogy ezt az orvosukkal megbeszélik, mielőtt továbblépnének. 2022-ben az Európai Unió is fordulatot hajtott végre, és felszólította a tagállamokat, hogy fontolják meg rutinszerű szűrőprogramok létrehozását.
Napjainkban újabb változások érlelődnek, amelyek átalakíthatják a prosztatarák korai és pontos felismerésének képességét. A New Scientist szerint a korábbi nagymintás vizsgálatot végzett svéd kutatók jelenleg azt tesztelik, hogy a PSA-eredmények és az MRI-felvételek milyen kombinációja a leghatékonyabb. Egy másik, folyamatban lévő finn kutatás pedig azt vizsgálja, hogy egy, a PSA és az MRI közötti további lépés hozzáadása tovább javítja-e a diagnosztikai pontosságot.
Ez a lépés egy négy-kallikrein panel nevű vérvizsgálat, amely az összes vérben lévő PSA mellett, a fehérjéhez nem kötődő szabad PSA-t (ennek alacsony aránya a prosztatarák nagyobb valószínűségére utalhat) és az utóbbinak ép formában jelen lévő részét is nézi, de kimutatja a kallikreint is, egy másik, a prosztata által termelt fehérjét, amely gyakran megemelkedett mennyiségben van jelen a prosztatarák esetében. Az adatok időközi elemzése azt jelzi, az új vizsgálat nagyon sikeres mind az indolens rákok túldiagnosztizálásának csökkentése, mind a negatív biopsziák számának csökkentése, mind a legveszélyesebb esetek felderítése terén.
Irány a genetikai nyálteszt és a mesterséges intelligencia
A brit jótékonysági szervezet, a Prostate Cancer UK még tovább lépett. Transform nevű klinikai kísérlete azon túl, hogy szintén tesztelni fogja a PSA és az MRI különböző kombinációit, genetikai vizsgálatot is tartalmaz majd a prosztatarák magas kockázatának kitett személyek azonosítására. A New Scientistsnek nyilatkozó szakértő szerint ugyanis a genetika egyre inkább a prosztatatesztek részévé válik.
Van ugyanis néhány olyan génmutáció, amelyről ismert, hogy jelentősen növeli a prosztatarák kockázatát. A BRCA2 – az emlő- és petefészekrák kialakulásában szerepet játszó egyik gén – mutációja például körülbelül 5,7-szeresére növeli a prosztatarák kockázatát. De körülbelül 200 másik gén mutációit is összefüggésbe hozták a betegséggel, és minél többet hordoz valaki, annál nagyobb a kockázata, hogy prosztatarákos lesz.
Májusban a Brit Rákkutató Intézet és a londoni Royal Marsden NHS Foundation Trust egy csoportja bemutatta annak a kísérleti nyáltesztnek az eredményeit, amely 130 ilyen gén mutációit azonosítja, és amelyből kiszámítható az egyéni genetikai kockázati pontszám. A kutatók 6000 55 és 69 év közötti férfinak adták be a tesztet, és a legnagyobb kockázatot jelentő férfiakat meghívták egy MRI-vizsgálatra. Majd a felükről derült ki, hogy diagnosztizálatlan prosztatarákjuk van – és a módszerrel kimutatott 187 rákos megbetegedés közül 103 magas vagy közepes kockázatú volt. Közülük sokan negatív PSA-tesztet kaptak volna, ugyanis igen rosszindulatú daganatuk ellenére normális PSA értéket produkáltak.
Az utolsó jelenlegi újítás a prosztatarák diagnosztika terén a mesterséges intelligencia bevetése. Ezt az MRI-vizsgálatok értelmezéséhez szánják, amit jelenleg patológusok végeznek, de pontosságuk csak körülbelül 40 százalékos.
Ráadásul míg a patológusok általában csak néhány felvételt tudnak megnézni, addig az AI páciensenként akár ezer felvételt is megvizsgálhat, ez pedig a várakozások szerint forradalmi hatású lesz a prosztatarák diagnózis területén.
