Magyarország remek adós, mindig, mindent fizet, nem késik, mégis nálunk sokkal eladósodottabb, vagy rosszabb egyensúlyi helyzettel rendelkező államok ratingje is jóval kedvezőbb. Miért van ez így?
Magyarországnak „csak” 75 százalék körül alakul jelenleg a GDP-arányos államadóssága, miközben vannak az EU-ban olyan „latin” államok, Franciaország (126 százalékos adósság), Spanyolország (101 százalék), amelyeknek sokkal durvább az adóssága, de érdemben magasabb Japán (248 százalék, vagy az Egyesült Államok (123 százalék), illetve az Egyesült Királyság, Portugália, vagy Görögország szintje is. Mégis a nagy nemzetközi hitelminősítők nekünk adnak rosszabb hitelminősítést.
Miért van ez így?
Magyarország mindhárom fő hitelminősítőnél (S&P, Fitch, Moody’s) nagyjából a befektetésre ajánlott kategória legalján van, de az fontos, hogy sehol sem vagyunk „bóvli”, még éppen mindenhol befektetésre ajánlott kategória vagyunk.
Ez az S&P-nél a BBB mínusz, a Moody’s esetében Baa2, a Fitchnél a „BBB” szintű magyar szuverén besorolást jelenti.
Az államadósság nem jó, eleve rontja az adott évi adófizetői lehetőségeket, mert közös befizetéseink nagy része elmegy kamatra, emellett egyszer majd kezelni kell, vagy megszorításokkal, de azt senki nem szereti, vagy gyorsabb növekedéssel, de az nem könnyű, vagy elinflálással, de az is kockázatos.
A jelenlegi helyzetet tekinthetjük pozitívnak is, van irányunkba türelem, de negatívumnak is, mások miért kapnak jobb minősítést?
A piac eleve azt feltételezte, hogy az április utáni kormányzati átadás-átvételnél a ratingcégek türelmet szavaznak meg az új kormánynak, amely ráadásul elég magas hiányt is örökölt, így kódolva volt, hogy a 2026-os év még nagy hiányt és emelkedő államadósságot hoz.
Ez így is lett, és bár a nemzetközi befektetők nagyon örültek annak, hogy még az euróbevezetést is belengette az úja kormány, de valójában azért a hozamok esése, a forint erősödése és a magyar részvénypiac szelektív emelkedése azt mutatta, hogy van egyfajta hurráoptimizmus, csak ez később megtorpant.
A hitelminősítők természetesen elsősorban nem a politikai szimpátiájuk alapján osztogatják a ratingeket, hanem pénzügyi szempontok alapján, de így is érvelhető volt a türelem.
Új lehetőségek
A hitelminősítőket sohasem a rövid távú, a ciklikus elemek érdeklik elsősorban, hanem az irányok, a fundamentumok. Ha Magyarország végre együttműködik a mag-EU-val, és nem bot szeretne lenni a küllők között, akkor jönnek majd az uniós források, alacsonyabbak lesznek a hozamok, jobb lesz az EU-val és a NATO-val az együttműködés. Ez elsőkörben politika, de rögtön utána csengő forintokban jelentkező pénzügyi előny.
Azt persze kár lenne tagadni, hogy ennek a fordítottja is igaz, vagyis Magyarország valóban egyfajta büntetésben volt, az EU-fősodortól eltérő politikája miatt alig kapott kinevezéseket az uniós szervezetekben, a ratingcégektől is nehezen volt érthető, hogy a sokkal rosszabb makrogazdasági mutatókkal rendelkező közeli országok, például Románia miért rendelkezett jobb minősítésekkel.
Magyarország most is figyelőlistán maradt, de még kapott egy kis időt, viszont 2027-ben már villantani kellene egy megbízhatóbb gazdasági, adósságvisszafizetési pályát, egy hiteles hiánycsökkentést. Ha 2027 is 6 százalék körüli hiányt hozna, akkor már kevesen hinnék el, hogy 2030-ra a hiány 3 százalékos szintre apasztható.
Éljünk vele!
Ahogy mondani szokták a Nyugat visszatérő „szeretetével”, vagy ha nem akarunk ilyen fennköltek lenni, akkor a visszatérő bizalmával élni kell, nem pedig visszaélni vele.
Csak ebben mindig az a nehézség, hogy az adósságcsökkentés rendre szembe megy a vezető politikai erő népszerűségével, ameddig marad a rezsicsökkentés, az árréstop, az Otthon Start, addig nehéz valódi hiány- és adósságcsökkentő pályát bizonyítani.
Közben itt vannak a menetrendszerűen érkező nehézségek, most éppen a hazai és a külföldi energiaválság.
A kormány szeretné a népszerűségét megőrizni és sok is a feladata. Egy ideig muszáj a személyi döntésekkel, az átvilágításokkal, a feljelentésekkel, a szimbolikus témákkal foglalkozni (köztévé, vagyonvisszaszerzés, a Szuverenitási Hivatal megszüntetése), de aztán már bizonyítani is kell.
Igazságérzet
Ettől függetlenül magyarként mélységesen igazságtalannak tűnik, hogy egy olyan adósnak, mint Magyarország, amelyik mindig minden adósságát visszafizette, az „átkosban” felvett hiteleket is, – nem úgy, mint Lengyelország, aki mára amolyan éltanuló lett – miért kap rosszabb értékelést, mint a versenytársai? Miért büntetnek minket a ratingcégek?
Ha nem érzelemmel közelítünk a kérdéshez, hanem szakmai érvekkel, azt lehet mondani, hogy minősítés arról szól, hogy mekkora az esélye a hitel vissza nem fizetésének, annak, hogy az adott állam csődöt jelent.
Ebben benne van a tradíció, Argentína, Brazília, Szerbia, Oroszország, Mexikó rossz adós, vagy legalábbis tud az lenni, de nyilván vannak náluk sokkal rosszabbak is, Zambia, Afganisztán, Burkina Faso eleve nem nagyon kap hiteleket, inkább csak segélyeket, de a nagyobbak (Görögország, Törökország) és sok más állam is megtanulhatta, hogy hatalmas ára van annak, ha valaki nem fizet, ha politikai lózungokat puffogtat, spekulánsok támadásáról beszél.
A hitelezők, a hitelminősítők csendesebbek, nem nyilatkozgatnak, nem harsognak, de a véleményük alapján akár olyan rossz feltételekkel adnak csak a befektetők pénzt, hogy minden ilyen önsorsrontó ország borzalmas árat fizet.
Összetett szempontrendszer
És ezzel nagyjából már a magyarázatoknál is tartunk.
A hitelminősítés egyáltalán nemcsak az államadósság/GDP mutatóra fókuszál, hanem az adott állam előtt álló makrogazdasági pályára, vagyis olyan kérdéseket boncolgat, hogy milyen az adott gazdaságban a növekedés, az infláció, a költségvetési hiány? Mennyire piacbarát a politikai vezetés? Milyen áron lehet finanszírozni az államadósságot?
Említettük Japánt, a 248 százalékos adósság világcsúcstartó, de Japán emellett is jó adós, mert olcsón és belföldről finanszíroz. De ez általában is igaz minden euróövezeti államra, akiknek eleve sokkal jobb az adósbesorolásuk, mert a közös pénznem miatt a legrosszabb makrogazdasággal rendelkező euróövezeti államok is olcsón kapnak hitelt.
A fordított végeken a legrosszabb a tartósan magas költségvetési hiány, ami azt jelzi, hogy az adott kormány képtelen egyensúlyban tartani a pénzügyeket.
Nem mindegy az sem, hogy az adósság milyen devizában van. A saját devizában (esetünkben a forintban) fennálló tartozás kevésbé kockázatos, mint a külföldi devizában (euróban, dollárban, jüanban) jegyzett adósság).
De a megítélésben számítanak a belső politikai kérdések (intézményi stabilitás), de a külső politikai kockázatok is (ezt szoktuk geopolitikai kockázatnak nevezni).
A világ legjobb ratingje azon fejlett államokra jellemző, ahol azért van aktív adósságmenedzsment, de az életminőség magas, az intézményi stabilitás kiváló és az országnak évszázadok óta tökéletes adós renoméja van, Svájc, Dánia, Németország, Norvégia, Ausztrália, Kanada, Szingapúr mindig a legjobbak között, az AAA-s kategóriában vannak. Az Egyesült Államok és Franciaország erős, de nagyon eladósodott gazdaságok, de még AA-s, illetve A-s kategóriában vannak.
A környező országok sajnos jellemzően jobban vannak rangsorolva, amit persze az euró is indokolhat (Ausztria, Szlovákia, Horvátország, vagy Szlovénia esetében), de azt, hogy a sok nagyobb hiányokkal, sokkal rosszabb egyensúlyi helyzetben levő Románia miért a mi szintünkön van, vélhetően nehezen érti meg egy magyar közgazdász.
