Egy szakmailag még ma is vitatott pszichiátriai kezelés: az elektrosokk

Egy 4500 éves naptemplomot találtak Egyiptomban
2021-11-18
A TTK kutatói azonosították a külvilágból érkező zavaró ingerek feldolgozásának agyi folyamatait
2021-11-19
Show all

Egy szakmailag még ma is vitatott pszichiátriai kezelés: az elektrosokk

Az elektrosokk-terápia, vagy szaknyelven elektrokonvulzív kezelés ellentmondásos módszer a pszichiátriában. Manapság a gyógyszeres kezelésekkel szemben ellenálló depresszió, mánia és katatónia esetén használják. Vannak, akik szerint az elektrokonvulzív terápia az utolsó mentsvár a legsúlyosabb betegeknek, mások szerint a módszer kifejezetten ártalmas és tiltani kellene a használatát.

A pszichiátriai zavarok súlyos megpróbáltatások elé állítják a beteget és környezetét is. Az esetek többségében gyógyszerekkel és pszichoterápiával enyhíthetők a tünetek, azonban vannak olyan esetek is, amikor ezek a beavatkozások nem vezetnek sehova. Ez előfordulhat például a depresszió, a bipoláris zavar és a katatónia esetén is.

A depressziót állandó rossz hangulat, gyenge önértékelés és általános kedvetlenség jellemzi. Általában antidepresszánsokkal kezelik sőt, újabban a ketamin is hatékony gyógyszernek tűnik (ezt az állatorvoslásban nyugtatóként használják, illetve rekreációs drogként is népszerű). A bipoláris zavarban a depressziós és mániás időszakok váltják egymást. A beteg egy időben lehangolt, motiválatlan, máskor épp ellenkezőleg: kicsattan az energiától, keveset alszik és nagyszabású terveket sző. A katatóniát eredetileg a szkizofrénia egyik legfőbb tünetének tartották, de időközben kiderült, hogy gyakoribb az érzelmi zavarokban, mint a depresszió és a bipoláris zavar. A katatón állapotban lévő beteg furcsa testhelyzeteket vehet fel, alig mozdul, nem beszél és nem reagál a környezetére.

Ezeknél a betegségeknél nem ismeretlenek olyan esetek, amikor gyógyszer és pszichoterápia nem hoz javulást és ilyenkor még a mai napig az elektrokonvulzív terápiához nyúlnak az orvosok.

Egy katatóniás állapotban lévő személy fotója az 1910-es évekből. A beteg furcsa testhelyzetben van, és nem reagál a környezetére (Forrás: archive.org).

Amikor „feléledtek” a kivégzett bűnözők

Az elektromosságot a XVIII. században kezdték tudományos igényességgel vizsgálni és már a kezdetekben felmerült, hogy gyógyító ereje lehet. Az áramütés intenzív érzést vált ki, és sokan a fájdalmaik enyhülését köszönhették ennek a titokzatos erőnek.

A XIX. században még az sem tűnt elrugaszkodott gondolatnak, hogy az elektromosság akár a halottakat is feltámaszthatja.

Egy olasz tudós Európa-szerte tekintélyes nézőközönségek előtt ingerelt elektromos árammal frissen kivégzett bűnözőket. A hatás drámai volt: a holttestek mozogtak, a végtagjaik felemelkedtek és grimaszoltak. A kísérletezőnek és a nézőknek is az volt az érzése, hogy a holtak egy hajszál híján visszatértek az életbe.

Az elektromos áram használata a gyógyításban is elterjedt, főleg az izmok, ízületek problémáira, és a fájdalomra alkalmazzák, noha meggyőző eredmények nem támasztják alá a kezelések hatékonyságát.

Az elektromosságot pszichiátriai zavarok kezelésére is hamar elkezdték használni. Benjamin Franklin például arról számolt be, hogy az áram segítségével meggyógyították egy nő hisztériáját. A XIX. században kissé háttérbe szorult az elektromosság orvosi hasznosítása, majd a XX. század elején újra népszerűvé vált.

A 30-as években egy magyar pszichiáter, Meduna László azt figyelte meg, hogy a szkizofréniás betegeknél az agyi fehérállomány mennyisége lecsökken, míg az epilepsziásoknál megnövekszik.

E megfigyelés alapján merült fel az elképzelés, hogy a szkizofrénia enyhítését szolgálhatja az epilepsziás rohamok kiváltása. Meduna különféle vegyületekkel idézett elő rohamokat a betegeinél, akik zömmel katatón szkizofréniában szenvedtek és bámulatosan sikeresnek bizonyult a beavatkozás.

A módszert két olasz tudós, Ugo Cerletti és Lucio Bini fejlesztették tovább, ők elektromos árammal váltottak ki rohamokat a betegeknél. Így alakult ki tehát az elektrokonvulzív terápia mai módszertana.

Elektrokonvulzív terápia 1957-ben az angliai Winwick kórházban (Forrás: Wikimedia).

A procedúra a következő néhány évtizedben újra kiszorult a reflektorfényből, hiszen a pszichiátriában a 40-es években megjelentek a műtéti beavatkozások, majd hamarosan a gyógyszeres kezelések. A különféle gyógyszerek ma is a pszichiátriai zavarok kezelésének talán legfontosabb kellékei, azonban az elektrokonvulzív terápiának is maradt hely az orvoslás eszköztárában.

A depresszió és a bipoláris zavar esetében is előfordulhat, hogy a beteg nem reagál azokra a gyógyszerekre, amelyek általában hatásosak, ilyenkor kerülhet sor az elektrokonvulzív terápiára.

A katatónia kezelésében szintén a gyógyszerek élveznek elsőbbséget, azonban gyakran szükséges alkalmazni az elektrokonvulzív terápiát.

Árt, vagy használ?

Az elektrokonvulzív terápia megítélése a tudósok között is vitatott. A hatásmechanizmusa egyelőre nem ismert, bár számos elképzelés létezik. Az elektromos ingerlés nyilvánvalóan azonnali hatást fejt ki az idegrendszer hálózataira és ez feltehetőleg új egyensúlyi pontba billenti ki ezek működését.

Egy elmélet szerint például az elektrosokk az agyalapi mirigy hormonelválasztását regulázza meg, míg egy újabb elképzelés szerint az alvásért felelős hálózatokon fejti ki a hatását és tulajdonképpen az alvás élettani folyamatainak helyreállításával okoz gyógyulást.

Mindenesetre, talán épp a hatásmechanizmust övező rejtély miatt nincs általános egyetértés a módszer megítélésében. Egyesek szerint tiltani kellene az elektrokonvulzív terápiát, mások úgy gondolják, hogy elengedhetetlenül fontos eszköz a pszichiátriában.

A módszer ellenzői arra hívják fel a figyelmet, hogy az elektrokonvulzív terápia hatékonyságát kevés tanulmány vizsgálta, ráadásul azok is vegyes eredményeket hoztak. A tanulmányok fele mutatott csak ki pozitív hatást, ráadásul ezek is gyakran csak a résztvevők egy részénél és mindössze a kezelés időtartamára. Egy híres tanulmány ráadásul azt sugallja, hogy a javulást esetenként csak a kezelőorvos képzeli, maga a beteg és az ápolók nem éreznek változást.

Fontos kritika továbbá, hogy gyakorlatilag a 80-as évek közepe óta nem foglalkoztak az elektrokonvulzív terápia hatékonyságának vizsgálatával.

Az újabb kutatások arra fókuszálnak, hogy milyen eszközbeállítások mellett minimalizálhatók a káros mellékhatások. E tábor képviselői előszeretettel hivatkozzák Karl Pribram, a Stanford Egyetem néhai neuropszichológusa megjegyzését 1974-ből: “Inkább választanék egy kis lobotómiát, mint az elektrokonvulzív terápiát … Tudom hogy néz ki az egy sorozat elektrosokk után.”

Lobotómia: A lobotómia az 50-es években terjedt el a súlyos pszichiátriai esetek kezelésére. A beavatkozás lényege, hogy a homloklebenyt roncsolják, ami csökkenti az agressziót, ám emellett általában az értelmi képességeket is. A beavatkozást gyakran úgy végezék, hogy egy hegyes, vékony fémszálat ütöttek át a szem és az orr között a koponyán. A gyógyszerek megjelenése előtt ez volt az egyetlen hatékony módszer az erőszakos betegek kezelésére, ám a műtét sokszor többet ártott, mint használt.

A transzorbitális lobotómia vázlata (Forrás: legendsofamerica.com).

Az elektrokonvulzív terápia pártolói ugyanakkor azt állítják, hogy a vegyes eredmények oka az, hogy sok vizsgálatot alacsony színvonalon végeztek el. Szerintük az igényes vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a módszer hatásos és ezért nem szükséges újabb kutatásokat végezni ennek alátámasztására. Szerintük világos, hogy a kellő körültekintéssel kivitelezett sokkterápia nem okoz sérüléseket az agyban, ráadásul a módszer állandó fejlesztés alatt áll, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a páciensek.

Szerintük főleg a médiának köszönhető, hogy negatív kép él a közvéleményben az elektrokonvulzív terápiáról. A filmekben gyakran kínzásként vetik be az elektrosokkot a gonosz orvosok.

Persze a mesterségesen kiváltott roham külső szemlélőként valóban drámai, de amikor egy katatón állapotban lévő beteg dermedtségét szünteti meg a beavatkozás, akkor egészen más fénybe helyeződik a kérdés.

Jack Nicholson a Száll a kakukk fészkére című filmben. (Forrás: youtube.com. Részlet a Száll a kakukk fészkére c. filmből)

Az elektrokonvulzív terápia helyzete tehát még ma is kényes kérdés a pszichiátriában. Egyesek szerint nincs kellően alátámasztva, hogy tartósan javítja bárki állapotát, ráadásul számtalan káros mellékhatása van. Mások úgy vélik, hogy bőven elég bizonyíték támogatja a hatásosságát és nem okoz maradandó károsodást. Vannak esetek, amikor az elektrokonvulzív terápia az utolsó lehetőség, de biztosan nem ártana újabb tanulmányokat készíteni a módszer hatásairól.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close