A kutatók nagyon nehezen válnak meg a laboratóriumokban használt műanyagoktól. Az egyetemek ugyanis jóllehet fokozzák a pazarlás elleni háborújukat, de a mélyen gyökerező gondolkodásmód megváltoztatása továbbra is kihívást jelent.
David Attenborough már évekkel ezelőtt felhívta a társadalom figyelmét a műanyagszennyezés káros hatásaira és rendkívüli mértékére.
Korábbi nyilatkozataiban „még” rendre évente 8 millió tonna óceánba kerülő műanyaghulladékról beszélt. Napjainkra ez a szám akár a 13 millió tonnát is elérhette.
Valójában azonban nem tudni a pontos mennyiséget, mivel a hulladék egy része vagy kisebb részekre bomlik, vagy lesüllyed az aljzatra.
A vízfelszínen lebegő műanyagról pedig nagyjából annyit tudunk, hogy mennyisége nagyjából 120 millió tonna körül lehet.
E számok pedig csak az óceánig eljutott mennyiségre vonatkoznak, ennek jóval többszöröse szennyezi be Földünket.
Arról sem állnak rendelkezésünkre pontos adatok, hogy ehhez a szennyezéshez ki milyen arányban járul hozzá.
Annyi bizonyos, hogy a szemét java részének előállításáért legfőképp néhány étel- és italgyártó multinacionális vállalat, a nem megfelelő hulladékkezelésért, valamint erélyesebb szabályozó tényezők alkalmazásának hiányáért a kormányok, míg a szemetelésért mi vagyunk a felelősek.
Ám nemcsak a fogyasztói társadalom lakossági oldalának keresztje mindez, hiszen rengeteg más olyan területen is egyszer használatos műanyagtermékeket használnak, mint például
az egyetemek, laboratóriumok, vagy kutatóintézetek, ahol a legtöbbször a sterilitás megőrzése érdekében kénytelenek bizonyos eszközöket használat után eldobni vagy megsemmisíteni.
„Egyetemes” műanyag
Forrás: Wikimedia Commons
Caitlin Broadbent, a londoni King’s College fenntarthatósági technikusa mindig is aggódott az egyszer használatos műanyagok alkalmazása miatt.
Havonta az intézet létesítményeiben dolgozó kutatók több mint húszezer polisztirol fiolát használnak el, ami hozzájárul e hulladékfajta riasztó arányú növekedéséhez, mivel a laboratóriumok egyre bővülnek.
A használt fiolák egy részének ártalmatlanítása magas hőmérsékleten történő égetéssel jár, ami jelentős szén-dioxid-kibocsátást eredményez.
Mivel a környezetre gyakorolt hatás egyre nő, sürgős prioritást jelent e probléma kezelése.
A King’s College által finanszírozott projekt keretében üzleti tervet dolgoztak ki az üvegedényekre való áttérésre. Amíg a múltban általánosnak számított az üveg fiolák használata, a váltás megvalósítása napjainkban gondos mérlegelést igényel az anyagok, a biztonság, a költségek és a munkaerő tekintetében.
Aki dolgozott már biológiai laboratóriumban, valószínűleg tud a naponta keletkező nagy mennyiségű műanyaghulladékról.
Ez különösen igaz az olyan termékekre, mint a pipettahegyek, Petri-csészék és Falcon-csövek, melyeket egyszeri vagy rövid ideig tartó használatra terveztek, mielőtt kidobnák azokat.
Egy 2015-ben a Nature tudományos folyóiratban megjelent, az Exeteri Egyetemen végzett kutatás becslése szerint a laboratóriumokban világszerte évente nagyjából 5,5 millió tonna műanyaghulladék keletkezik. Ez az akkori globális mennyiség nagyjából két százalékát tette ki.
Egy másik tanulmányban, amelyet 2021-ben a Roslin Intézet mikrobiológiai laboratóriuma végzett az Edinburgh-i Egyetemen, egy hét kutatóból álló csoport egy hónap alatt 43 kilogrammal tudta csökkenteni a műanyagfelhasználást, és ezzel évente mintegy 516 kilogramm hulladékot „takarított meg”.
A szerzők ezt az intézetükben dolgozó mintegy 200 munkatársra kivetítve úgy becsülték, hogy több mint 17 ezer kilogramm hulladék keletkezését lehetne elkerülni, ha minden laboratórium hasonló műanyagcsökkentő intézkedéseket hozna.
Ezek közé tartozik az egyszer használatos műanyagok helyett újrahasználható fémeszközök alkalmazása, valamint a műanyag csövek kémiai fertőtlenítés utáni ismételt felhasználása.
A szerzők megjegyezték, hogy gyakorlatuk átvétele jelentős működési változásokat igényelne, ami gyakran visszatartó erővel bír.
Például a fémeszközöket melegíteni kellene a biológiai fertőtlenítéshez, ami időigényes; a vegyszerek tárolására használt műanyag tartályokat pedig tisztítás céljából speciális létesítménybe kellene szállítani.
Az egyszer használatos műanyagok tömeggyártása előtt az üveg- és fémeszközök újrafelhasználása általános laboratóriumi gyakorlatnak számított.
A műanyag előállításának fejlődése viszont lehetővé tette, hogy a szakemberek kevesebb időt töltsenek a tisztítással és többet a kutatással, de ezek a lépések a társadalom számára is nagy hulladékproblémát okoztak,
ami cselekvésre késztette az egyetemeket és kutatóintézeteket.
Pénz, oktatás és együttműködés
Világszerte az egyetemek üzemeltetői tudnak a műanyagfüggőségükről, és mindenféle kötelezettségvállalásokat tesznek az egyszer használatos műanyagok felhasználásának csökkentése érdekében.
A University College London vezetése megígérte, hogy 2024 végére az egyetemen nem lesz egyszer használatos műanyag, és ezt a nézetet osztja az Ausztrál Nemzeti Egyetem is. A Kaliforniai Egyetem (Berkley) vállalta, hogy 2030-ra teljesíti ugyanezt a célt.
Egy 2019-es kutatás 76 felsőoktatási intézmény hulladékstratégiáit vizsgálta. A tanulmány szerzője megállapította, hogy a hulladékcsökkentési ígéretek közel 64 százaléka a vendéglátó részlegekre korlátozódott, és a műanyag kávéspoharak és ételtartó dobozok betiltását tartalmazta.
Az intézkedések csupán 6 százaléka irányult a laboratóriumokban használt egyszer használatos műanyagok csökkentésére. Ám fontos megjegyezni, hogy a legtöbb egyetem – például a költségek és a munkaerőhiány okán – nem számszerűsítette a műanyaghulladék csökkentésére tett erőfeszítéseinek kimenetelét.
Az egyetemek olyan finanszírozási megoldásokat vezettek be és oktatási műhelyeket szerveztek, amelyek ösztönzik a kutatásokban az egyszer használatos műanyag elkerülését.
A londoni King’s College erre szakosodott csoportja, a SustainableLabs ad tanácsot a laboratóriumoknak mindebben. A drogvizsgálati központokban is, ahol szigorú protokollok akadályozzák meg a keresztszennyeződést a tesztek során, már ilyen fenntartható megközelítést alkalmaznak a kémcsövek újrafelhasználásával. Mosogatógép és szabványosított tisztítási gyakorlatok használatával jelentősen csökkentik a műanyaghulladék mennyiségét, miközben fenntartják a kutatáshoz szükséges magas színvonalat.
Néhány intézmény, köztük a University of the West of England Bristol (UWE Bristol) cégekkel is szerződött a laboratóriumokban keletkező műanyaghulladék újrahasznosítása érdekében. A RecycleLab biológiai anyagokkal, például vérrel és sejtekkel nem érintkező (vagyis fertőzésmentes) műanyagok újrahasznosítására szakosodott start-up céggel létrejött partnerség révén várhatóan több mint 600 kilogramm műanyaghulladékot fognak újrahasznosítani, mely az egyetemen évente keletkező mennyiség körülbelül 10 százaléka.
A brit Királyi Kémiai Társaság (Royal Society of Chemistry) 2022-ben készített jelentésében olyan gyakorlatokat ajánlott, amelyek segítenek az intézményeknek csökkenteni az egyszer használatos műanyagok alkalmazását. A fenntarthatósági kutatásokat és oktatási műhelyeket támogató kezdeményezések mellett ösztönzik a digitális technológiák használatát a fenntarthatósággal kapcsolatos kísérleti tervezésre, az eredmények rögzítésére, számszerűsítésére és megosztására.
Próbatételek és megpróbáltatások
E változások nem kihívás nélküliek. Mark Fretz, az Oregoni Egyetem épített környezet szakértője megjegyzi, hogy kutatásai során, amelyek levegő-, talaj- és vízminták összegyűjtésével foglalkoznak, nehéz teljesen kiküszöbölni az egyszer használatos műanyagot. A minták keresztszennyeződésének elkerülése érdekében a terepmunka során bőséges mennyiségű steril gyűjtőeszközre támaszkodnak, beleértve az egyenként csomagolt, műanyag centrifugacsöveket és polisztirol Petri-csészéket.
A laboratóriumban a mintavétel után a DNS/RNS-extrakcióhoz (vegyi úton történő kivonáshoz) és a szükséges reagensek (állapotjelző anyagok) többsége szintén műanyagban tárolt. Mindennek egy részét üvegedényekkel helyettesíthetnék; ez azonban a laboratóriumi biztonság szempontjából kihívásokkal jár, mivel az üveg nagyobb valószínűséggel törik el.
Bár a csoport kipróbálta, hogy a műanyag helyett üveget és rozsdamentes acélt használnak, minden egyes gyűjtésnél 500-1000 minta is lehet, ez pedig azt jelenti, hogy a tisztításhoz és sterilizáláshoz jelentős mennyiségű idő és hely szükséges. Ráadásul nincs elég személyzet, vagy keretösszeg a projektekhez, hogy ezt a többletmunkát vállalják, ezért a műanyag, egyszer használatos fogyóeszközök váltak a de facto megoldássá.
Ok a bizakodásra
A már említett Királyi Kémiai Társaság 2022-es jelentésében azt is közzétette, hogy a megkérdezett kutatók 79 százaléka tudta, hogy laboratóriumi tevékenységei hatást gyakorolnak az ökoszisztémára, és 84 százalékuknak állt szándékában csökkenteni a munkája környezetkárosítását. További 63 százalék mondta, hogy az előző két évben változtatott a szokásain. Hasonló vélemény alakult ki a Manchesteri Egyetemen, ahol egy program keretében minden évben több mint 24 ezer darab műanyagot takarítottak meg azáltal, hogy csökkentették használatukat a laboratóriumi gyakorlati órákon. A felmérések szerint a közel 400 válaszadó 97 százaléka örömmel vett részt egy olyan programban, mely az oktatás során az egyszer használatos műanyagmennyiség csökkentésén dolgozik.
A műanyaghasználat csökkentésére irányuló kezdeményezések sikere, akárcsak a lakossági fogyasztók esetében, nagyban függ a gondolkodásmód megváltoztatásától (akár jelentősebb állami szerepvállalás mellett). A kutatók gyakran mondják, hogy meg akarják változtatni fogyasztási szokásaikat, de nem tudják, hogyan tegyék, vagy nincsenek meg hozzá az erőforrásaik. Ezért fontos, hogy az egyetemek rendelkezzenek olyan finanszírozási megoldásokkal, amelyek támogatják a változást. Ilyenek lehetnek például az üvegeszközök mosására alkalmas laboratóriumi berendezések korszerűsítése, valamint olyan mítoszok lerombolását célzó szakmai találkozók, mint például az, hogy a mosható üvegeszközök használata nagyobb fertőzési kockázatot jelent.
