Hetvenhét éves korában elhunyt Povázsay Péter, világbajnok kenus.
A magyar szövetség a honlapján pénteken közzétett megemlékezésben felidézte, hogy a sportember a legjobb eredményeit párosban érte el az 1970-es években: 1972-ben Darvas Miklóssal C-2 1000 méteren ötödik helyen ért be a müncheni olimpián, míg 1975-ben a világbajnokságon egy arany- és egy bronzérmet szerzett Árva Gáborral.
Az 1946-ban született Povázsay Péter a sportolói pályafutását 1977-ben fejezte be. Visszavonulása után szerszámkészítőként saját vállalkozásba kezdett, majd nyugdíjkiegészítésként felesége vállalkozását segítette.
Kapcsolódó cikkek
-
Elhunyt Kelemen JánosÉletének 81. évében, január 31-én elhunyt Kelemen János Széchenyi-díjas magyar filozófus, italianista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta az MTA. Kelemen János Kassán született 1943-ban. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem olasz-orosz-francia szakon…
Elhunyt Menkó TeréziaÉletének 76. évében elhunyt Menkó Terézia, az egri Gárdonyi Géza Színház örökös tagja, egykori gazdasági igazgatója - tudatta honlapján a teátrum. A színház társulatépítő és alapító tagját hétfőn érte a halál. Menkó Terézia színházi munkáját…
Elhunyt Jakab Ferenc virológus professzorTragikus hirtelenséggel elhunyt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár - tájékoztatott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a honlapján pénteken. Azt írták: a PTE innovációs rektorhelyettese, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője 46 éves volt. A professzort a felsőoktatási…