Elképesztő módszerekkel harcolnak a túlélésért az álcázás mesterei

Profi bokszolók a mérlegeléskor egymás arcába vicsorognak, felfújják magukat, igyekeznek rettenthetetlen, félelmetes harcos benyomását kelteni. Hasonló céllal teszik ezt, mint az állatok: a legtöbb magasabb rendű élőlény látványos kunsztokra képes, ha az élete a tét.

Az elijesztéshez és a megtévesztéshez használt találó fegyver a mimikri, melynek segítségével az állatok szinte hibátlanul beleolvadnak a környezetükbe. Ám nemcsak az állatok „festik magukat” élénk színekkel és a különös formákkal, számos trópusokon élő törzs kelléktárának fontos elemei az arcfestések.

Rettegjetek és tiszteljetek!

Az arcfestés a törzsi kultúrákban mély hagyományokkal és jelentéssel bír. A festések és mintázatok pontos jelentése és használata a különböző törzseken belül változhat, az afrikai őslakók egy része arcra ölthető, élénk színű maszkokkal fokozza az amúgy is rémisztő összhatást.

Afrikai maszkviselő törzsek amilyen például a Yoruba, a Dogon, vagy a Senufo, arc- vagy testfestést viselnek a rituális táncokhoz. A különös minták és harsány színek rendszerint erős spirituális jelentést hordoznak, és segítenek az egyéneknek összekapcsolódni az ősök szellemével.

Dél-Amerikában, az Amazonas esőerdőinek őslakos törzseinek ijesztő arcfestései a harci ceremóniák során kapnak értelmet. A festések színei és mintázatai a törzs identitását és harci készségét jelzik, erőt, bátorságot fejeznek ki, és a harcra való felkészültséget jelzik.

Az állatok is „festik magukat”

Korántsem véletlen, hogy az élénk színekkel a harciasságot hangsúlyozzák - a veszélyes, mérges rovarok és hüllők is intenzív „ruhatárral” üzennek a ragadozók számára.

A természetben élő népek a környezetükben élő, színpompás állatvilágtól sokat tanulnak. Korántsem véletlen, hogy az élénk színekkel a harciasságot hangsúlyozzák – a veszélyes, mérges rovarok és hüllők is intenzív „ruhatárral” üzennek a ragadozók számára.

A mimikri természetes evolúciós stratégiája számos faj egyedeinek eszköze, segítségével az állatok környezetükhöz hasonlóvá válhatnak. A cél szinte mindig ugyanaz: elrejtőzni a ragadozók elől, vagy elriasztani a veszélyes ellenséget.

Az „rafinált állatok” céljuk eléréséhez a Bates-mimikri eszközével élnek. A páratlan módszer Charles Darwin barátjáról és munkatársáról, Henry Walter Batesről kapta a nevét, aki a 19. században tanulmányozta az amazonasi esőerdőkben élő rovarokat. A Bates-mimikri lényege, hogy az állat utánozza egy másik, általában veszélyes faj küllemét. Ha az álcázás jól sikerül, ennek köszönheti életét, ugyanis a ragadozók a veszélyesnek vélt ellenfelet rendszerint nagy ívben elkerülik.

Látványos példa erre az Amazonas mentén élő mérgező lepkék „taktikája”, a színpompás pillangók élénk színeikkel a mérgező rovarokhoz (más pillangókhoz) válnak hasonlóvá, így a ragadozók nagy ívben elkerülik őket.

Színpompás szárnyakon

Az üvegszárnyú lepkék a pillangók egyik legérdekesebb csoportja, közülük számos faj más rovarokhoz szinte a megtévesztésig hasonlít.

Az üvegszárnyú lepkék a pillangók egyik legérdekesebb csoportja, közülük számos faj más rovarokhoz szinte a megtévesztésig hasonlít. Ezeknek a lepkéknek egyik különös ismertető jegye a szárny pikkelyezetlensége. Kevés pikkelyük csupán a szárny szegélyén és az erek mentén található, az átlátszó szárnyhártya így nagyobb felületen mindig láthatóvá válik. Ennek köszönhetően az üvegszárnyú lepke kevésbé hasonlít más, gyakoribb lepkefajokhoz.

Más rovarok gyakran még erre is „rátesznek egy lapáttal”, a darázsalakú üvegszárnyú lepke (Trochilium apiformis Cl.) sárga vagy piros testrajzolatot ölt, így könnyen összetéveszthető fullánkos hártyásszárnyúakkal, akár a darazsakkal is.

Az Európában és Ázsiában elterjedt, jelenleg már Dél-Amerikában is meghonosodott lepke frissen kikelt fiataljainak szárnya még nem üvegszerű, csak később válik átlátszóvá. A darazsat utánzó lepke nappal fatörzseken pihen, majd miközben levegőbe emelkedik, zümmögő hangot hallat. Jellegzetes zümmögése könnyen összetéveszthető a lódarázs hangadásával.

Talán az egyik legismertebb, „mimikrivel operáló” lepkefaj minden bizonnyal a Halálfejes lepke - más néven halálfejes szender (Acherontia atropos).

Talán az egyik legismertebb, „mimikrivel operáló” lepkefaj minden bizonnyal a Halálfejes lepke – más néven halálfejes szender (Acherontia atropos). A nagy termetű, erős testű lepkék május végén érkeznek meg Afrikából. Elnevezésük a tor középső részén kirajzolódó, jellegzetes, koponyára (halálfejre) emlékeztető barnássárga foltra utal. A különös lepkefaj hazánkban védettséget élvez, természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

Veszélytelen mérgeskígyók és gyilkos békák

A hüllők és a kétéltűek népes csoportjában számos színpompás fajt jegyeznek, az amerikai kontinensen élő korallkígyók (Micrurus) a mérgező lepkékhez hasonlóan szintén a Bates-mimikrit alkalmazzák. A többségében ártalmatlan korallkígyók ezzel az evolúciós stratégiával csökkentik a ragadozók támadásainak kockázatát és növelik túlélési esélyeiket.

A korallkígyók testét tarkító csíkok sorrendje és színe figyelmezteti a ragadozókat, hogy az állat mérgező, akár életveszélyes.

A szerény méretű korallkígyók vékony teste jellegzetes, élénk vörös, sárga vagy kék csíkokkal mintázott. A korallkígyók testét tarkító csíkok sorrendje és színe figyelmezteti a ragadozókat, hogy az állat mérgező, akár életveszélyes. A ragadozók leggyakrabban a királysiklókkal (Lampropeltis getula) tévesztik össze a csíkos korallkígyókat. Bár a királysiklók is mérgezők, de a mimikrinek köszönhetően a ragadozók inkább elkerülik őket, nem teszik próbára mérgező hatásukat.

A színpompás, aprócska nyílméregbéka-félék (Dendrobatidae) színezete és mintázata azt jelzi a ragadozóknak, hogy a tarka kétéltű szerény mérete ellenére veszélyes, és legjobb elkerülni.

A különös elnevezésű békák élőhelyén az őslakos indiánok az állat által kiválasztott mérgező váladékkal vonják be a nyílhegyeket. Mindössze néhány centiméteresek, ám annál veszélyesebbek a négy lábon járó „aprócska ékszerek”. A Kolumbiában őshonos, és terráriumban is előszeretettel tartott rettenetes nyílméregbéka (Phyllobates terribilis) egyetlen példányának néhány cseppnyi mérge elegendő tíz ember megmérgezéséhez.

Azúrkék tengerek mélyén

A közönséges polip (Octopus vulgaris) olyan színű vagy mintázatú bőrt képes produkálni, amely összhangban áll a környező korallok színével.

Tengernyi élőlény használja a mimikri eszközét a víz alatt is a túléléshez. A közönséges polip (Octopus vulgaris) például olyan színű vagy mintázatú bőrt képes produkálni, amely összhangban áll a környező korallok színével. A „színváltós trükk” segítségével észrevétlenül képes beleolvadni a környezetébe, és sikeresen tudja elejteni zsákmányát. A polipok mellett a tintahalak is az algák közé vagy a homokba simulnak, így elrejtőzhetnek a számukra veszélyt jelentő, nagyobb testű ragadozók elől.

A sugarasúszójú halak osztályába tartozó leveles tengeri sárkány (Phycodurus eques) Ausztrália déli és nyugati partjai mentén őshonos. A meghökkentő megjelenésű hal testén levélszerű nyúlványokat növesztett, részen ezeknek köszönhető, hogy észrevétlenül képes a tengeri hínárok között lebegni.

Az állatvilágban a legrafináltabb vadász címre kétségkívül egy mélytengeri „halszörnynek” van a legnagyobb esélye.

Az állatvilágban a legrafináltabb vadász címre kétségkívül egy mélytengeri „halszörnynek” van a legnagyobb esélye. A több ezer méteres mélységében élő, visszataszító külsejű horgászhalak (Lophiiformes) álcázási módszere zseniális. A tengerek mélyén lomhán mozgó hal az évmilliók során egy jellegzetes szervet növesztett, ez segíti a zsákmányszerzésben. Az állat fején egy horgászbotra emlékeztető, világító testrész lengedez. Ez a vékony, világító „horgászbot” odavonzza a kisebb-nagyobb élőlényeket a halhoz. A világítás mellett a „csali” mozgása is ingerli az odatévedt áldozatot, akit végül a horgászhal könnyedén bekebelezhet.

További hírek