Emmi: minden gyermek tanuljon meg úszni!

Avar kori temetőt is találtak a régészek Baja környékén
2022-01-30
A becsült ár többszöröséért árverezték el a Vörös Brigádok egy eredeti röplapját
2022-01-30
Show all

Emmi: minden gyermek tanuljon meg úszni!

Elindul az Úszó Nemzet Program részeként kidolgozott “Minden gyermek tanuljon meg úszni!” alprogram – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Közleményükben azt írták: a sikeresen zárult pilot program után 2022. február elsején indul el az alprogram.

Emlékeztettek: a Magyar Úszó Szövetség által kidolgozott, a magyar kormány finanszírozásával induló program kimondott célja, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni.

A több éves előkészítő munkát követően elinduló, ütemekre bontott program keretein belül 2028-ig több mint háromszáz létesítmény bevonásával, több mint háromszázezer gyermek elérése a cél – írták. Hozzátették: az egyedülálló program részeként az iskolai tanrendbe beillesztve, testnevelés óra keretében, ingyenesen zajlik az oktatás az erre felkészített szakemberekkel.

Az oktatási terv végére a tanulók képesek lesznek három úszásnemben száz métert folyamatosan, megállás nélkül leúszni, és otthonosan, biztonságosan mozogni a mélyvízben – ismertették. Hozzátették: a program első körben húsz városban mintegy tizenkétezer óvodai nagycsoportos és kisiskolás korú gyermek bevonásával indul, a bevont városok és résztvevők köre a későbbiekben ütemenként bővül.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.