A lélegzete is elakadt annak, aki megpillantotta. Közel kétméteresre kitárt szárnyaival hangtalanul vitorlázott Budakeszi főutcája felett a késő alkonyatban. Kerek fejének tetején jókora tollfülek meredeztek, borostyánsárga szemeivel pedig a vízelvezető árok partját figyelte. Patkányt keresett és alighanem talált is. Aki látta – szerencsére madarász ember volt – rögtön tudta, hogy Európa legnagyobb baglya, az uhu suhant át felette, akár egy vészjósló, sötét árnyék.

Nagy szó volt ez, mert az uhu nem csupán méretes madár, ültében a 65-70 centimétert is megüti, de igen ritka is.

Bár hazai állománya jelenleg növekszik, de egy-két évtizeddel ezelőtt alig volt Magyarországon néhány ismert költőpár, s több, korábban ismert klasszikus költőhelyéről is eltűnt.

Mára legtöbb régi költőhelyén ismét megjelent.

A Magyar Madártani Egyesület 2001-ben alig mindössze 25-30 fészkelő uhu párt tartott számon az országban, s ez a szám azóta sem növekedhetett számottevően.

A helyi madarászok persze azonnal a bagoly nyomába eredtek.

Keresték jellegzetes költőhelyein, kőbányákban, szélfútta, nehezen megközelíthető sziklapárkányokon, nagyobb ragadozó madarak felhagyott fészkeiben – de bizony nem találták.

Aligha lehet ezen csodálkozni, hiszen az uhu esti vadászportyái során sok négyzetkilométernyi területet bejár, viszont az is tudott, hogy hűséges a territóriumához, vagyis ahol megtelepszik, ott – ha nem zavarják – meg is marad.

Végül egy zaklatott lakossági bejelentés vezetett nyomra. Tüskés bundájukból rendre kifordított sünöket találtak, s rögtön lehetett sejteni, hogy nem egy rituális süngyilkos, hanem az uhu a tettes.

Az uhu tápláléka nagyon sokrétű, de az emlősök közül mára a vándorpatkány vált leggyakoribb zsákmányállatává. A korábban gyakori mezei hörcsög és annak zsákmányolása, napjainkra a negyedére esett vissza. Kiterjedt vadászterületén récenagyságig mindenféle madarat elfogyaszt, olyannyira, hogy hazai bagolyfajok mindegyikét zsákmányolja.

Az uhu évente egy fészekaljat nevel, 1-3 tojását már kora tavasszal lerakja.

Fészket nem épít, a puszta sziklán, tessék-lássék kapart költőgödörben kotlik. A fiókák 30-34 nap múltán kelnek ki.

Emlékszem, mennyire meghökkentem, amikor két esztendővel ezelőtt először pillantottam meg a mi uhunk fészekalját.

Az erős nagyítású távcső, a spektív látókörében egy a világot nagy sárga szemeivel, mérgesen szemlélő tojó madár volt látható, mellette pedig egy jókora, elsőre egyetlen tömött szöszmösz-kupacnak látszó valami hevert.

Csak nagysokára derült ki, hogy három, akkor még inkább szőrösnek, mint tollasnak látszó fióka alkotja a kupacot.

Madarász szerencsémre heteken át figyelhettem a fiókák fejlődését, láthattam, amint tollasodnak, ide-oda totyognak a méretes költőüregben és időről időre szilaj bátorsággal meg-megtépik az szüleik által felkínált sünöket.

A tojó eleinte rendszerint a fiókákat őrizte, majd ahogy azok cseperedtek, mind gyakrabban hagyta magukra őket és indult el maga is a hulló estében vadászni. A hím olyankor kiült egy közeli, magas fenyőfa csúcsára és erős, vészjósló huhogással hirdette, hogy ez itt az ő területe, és bizony az életével játszik az, aki ezt nem tartja tiszteletben. Csupán egyetlen egyszer láttam, hogy egy népes, káricsálva, dühödten kavargó szürkevarjú csapat közelítette meg az uhuk fészkét, de közel menni nem mertek, mert alighanem értették és respektálták méretes karmokkal felszerelt uhu fenyegetését.

Mert a madárság – miként a többi baglyot – az uhut sem látja szívesen napvilágnál. A szarka, a varjú és a legtöbb prédáló madár, az ölyv, a kánya támadja, űzi, zavarja a nappalra kellően el nem rejtőző baglyokat. Nehéz volna ennek okát kitudni, de így van.

Ezt a jelenséget kihasználva a vadászok – egészen az uhu védetté nyilvánításáig – a fent említett madarak módszeres ritkítására, pusztítására használták ezt a baglyot.

A fióka korában a fészekből kiszedett, háznál tartott, kézhez szoktatott uhut a mezőn egy T alakú ülőfára szíjazták, majd az őt támadó, akkoriban még kártékony dúvadnak tartott, így lőhető madarakat egy közeli lesgödörből lepuskázták.

Ma már a vadászatnak ez a formája szigorúan tilos, hiszen a fokozottan védett, 500 ezer forint eszmei értékű uhut legfeljebb a meggyűrűzés idejére lehet kivenni a fészekből, az ornitológia tudományának hasznára.