Fekete szemek – az orosz dal, amit minden nagy énekes el akart énekelni egyszer

Százéves gramofont mutat be a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum
2021-05-15
Megújul a Patay kastély Abaújszántón
2021-05-16

Fekete szemek – az orosz dal, amit minden nagy énekes el akart énekelni egyszer

Kiváló orosz filmek, zeneművek, irodalmi alkotások születtek, de azt azért túlzás lenne mondani, hogy az orosz kultúra meghatározó lenne a világban. Van azonban egy orosz románc, az Ocsi Csornije (fekete szemek), amelyet a világ legismertebb énekesei szinte kivétel nélkül elénekelték, általában oroszul és amely meghódította a jazz, a tangó, vagy a francia cigány virtuózok, a mánus világát.

Egy definíció szerint az az ország nevezhető világhatalomnak, amely katonailag, kulturálisan és gazdaságilag is globálisan erős. Ha ez egy jó meghatározás, akkor ez elsősorban az Egyesült Államokra igaz, az amerikai haderő, a filmek, a nagy amerikai it-cégek tényleg mindenkinek behálózzák az életét.

Oroszország, vagy Kína is globális játékos, de Kína katonailag, vagy Oroszország kulturálisan azért egyelőre kevésbé van jelen globálisan. Csodálatos az orosz irodalom, vagy az orosz művészfilmek, de azért azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy Afrikában, vagy Ázsiában az emberek akárcsak tizedannyira is ismernék az orosz filmeket, rockszámokat, színészeket, mint az amerikaiakat.

A fekete szemek

Éppen ezért különösen izgalmas, ha egy orosz eredetű mű behálózza a világot és meghatározó lesz maga a dal, de különböző formákban továbbél a jazz, a tangó, vagy a swing világában is.

1987-ben Marcello Mastroianni olasz színész nyerte Cannesban a legjobb színésznek járó díjat. Oscarra is jelölték azt végül nem nyerte meg, de a film zajos sikert aratott. A Fekete szemek (Dark eyes) című darabról beszélünk, aminek az volt a különlegessége, hogy a rendszerváltás előtt viszonylag kevés volt Európában a keleti-nyugati koprodukció, de ez egy orosz-olasz közös munka volt.

Mihalkov rendezése

A filmet Nyikita Mihalkov, az egyik legismertebb orosz színész és filmrendező rendezte, bár ez az írás nem róla szól, de Mihalkov maga is rendkívüli fazon. Mélyen vallásos, már-már szélsőségesen orosz ortodox művész, aki nagyon jóban van az orosz hatalommal, így személyesen Vlagyimir Putyinnal is. 

Nemzetközileg elismert művész, talán a Csalóka napfény a legismertebb filmje, őt is jelölték már Oscarra, emellett üzletember, ma már mesés vagyonnal bíró gyémántbánya-tulajdonos. A legnevesebb orosz művészcsalád sarja. Szülei mindketten híres írók voltak (édesapja az orosz himnusz szövegének szerzője), nagybátyja kiváló festő és a bátyja, Andrej Koncsalovszkij maga is neves filmrendező.

A film címadója éppen az az orosz-cigány románc, a világszerte nagyon ismert dal, amelyről írásunk szól.

A dal címe fekete szemek, vagy oroszul: oчи чёрные (ocsi csornije), angolul dark eyes (ez ugye inkább sötét szemeket jelent), németül schwarze Augen, spanyolul ojos negros, franciául yeux noirs. 

Nem nyelvleckét szeretnénk tartani, ám amennyiben felkeltettük az érdeklődését, érdemes rákeresni több nyelven is, mert rengeteg csodálatos feldolgozása érhető el az interneten, a videómegosztó csatornákon.

Rövid ismertetők

Ha rákeresünk a nemzetközi wikipédia-oldalakon a dalra, általában annyi derül ki róla, hogy ez a világon az egyik legismertebb orosz dal; szövegét Jevgenyij Grebenka ukrán költő, zenéjét Florian Herman eloroszosodott német zeneszerző írta. A szöveg 1843-ban jelent meg az Irodalmi újságban (Литературная газета – Lityeraturnaja gazeta), ahová a költő saját orosz fordításában jutott el, és a vers megjelenése után négy évtizeddel, 1884-ben készült el a zene is hozzá.

Az interneten azért mindenre lehet kiváló forrásokat találni, e dal történetéről a Wang folyó elnevezésű blogon lelhető fel egy történeti hivatkozásokkal teletűzdelt alapos munka, innen másoltuk be a szöveg magyar fordítását:

Fekete szemek, szenvedélyes szemek

égető és gyönyörű szemek!

Hogy szeretlek, hogy félek tőletek:

rossz órában találkoztam veletek!

 

Nem csoda, hogy ilyen mélyen sötétletek:

lelkem gyászát látom bennetek,

látom bennetek a győzedelmes lángot,

mely porrá égeti szegény szívem.

 

De nem bánkódom, nem sajnálkozom:

nem utasíthatom el sorsomat.

Ami jót Istentől az életben kaptam,

mindent feláldozok nektek, tüzes szemek.

Ki is írta?

A mai zenekaroknál, futballcsapatoknál, vállalatoknál már teljesen bevett a multikulti, mindenkinek sok venégjátékosa van, ezerféle kötődése van különböző országokhoz, de a fekete szemek korában még meglepőbb lehetett a népek keveredése, a zártnak gondolt Oroszországban. Ne felejtsük el azonban, hogy a napóleoni háborúk után vagyunk, rengeteg náció és hadsereg vándorolt Európában, így vegyes családok is születtek.

A legenda szerint a szomorú dal önbeteljesítő végzetként hamar sírba vitte azt, aki kapcsolatba került vele. Az orosz történetírók szerint ilyennek tekinthető Nicholas (Nyikolaj) DeVitte (1811-1844), aki a szöveg publikálása után egy évvel halt meg és akit orosz szakemberek az igazi szerzőnek tekintenek. 

A holland származású, orosz művésznek állandó témája volt a szomorú, reménytelen szerelem, illetve maga a halál, ráadásul kiváló hárfavirtuóz volt, aki szövegeire sokszor dalként gondolt.

Jevhen Grebenka

Ettől függetlenül azt sem lehet kizárni, hogy valóban az 1812-1848 között élő ukrán meseíró, vagyis Jevhen (oroszul Jevgenyij) Grebenka volt a szerző, Ő olykor oroszul is alkotott, de főleg ukránul írt, de az biztos, hogy a mi Petőfink kortársa sem nagyon élte túl a művet.

Grebenkáról feljegyezték, hogy egy nála jóval vagyonosabb családból származó nőt vett el. Amikor a vers megjelent, Grebenka még csak 31 éves volt, menyasszonya, Maria Rostenberg pedig csak 15.

Grebenka ukrán volt, Rostenberg egy német származású, de orosz katona leánya. A költő rengeteget dolgozott, hogy elkápráztassa fiatal feleségét, talán remiatt is, de fiatalon elhunyt.

A zene

A kis versike természetesen nem lett volna világhírű, de miután vélhetően egy német-lengyel-orosz-litván-francia (vitatott, de mindenképpen vegyes) származású zeneszerző, Florian Hermann megzenésítette, már sikeres lett. Ennyi náció meg, hogy keveredhetett össze?

Florian Hermann családja Strasbourgból származott, francia, vagy német felmenőkkel rendelkezett, a mai Vilnius (Litvánia) területén nevelkedett, ami akkor Wilno néven lengyel terület volt, és magát orosznak vallotta. Ám maga a szám később cigány, zsidó és laton-amerikai zenészek közvetítésével terjedt el.

Tangó

Az elterjedés is kalandos volt, mert a cári Oroszországban a cigány zenészeket nem igazán preferálták, inkább csak a külvárosokban zenélhettek, de sokan kijártak miattuk és a jó muzsikáért ezekre a helyekre. Lenin, majd Sztálin pedig egyáltalán nem támogatta a nyugati huncutságként számon tartott tangót, a slágereket, így azok, akik egyre jobban feldolgozták az Ocsi csornijét sokszor börtönbe kerültek, jobb esetben általános iskolai énektanárként, fellépések nélkül tengették életüket.

Kiemelkedő szerepe volt mindenesetre a kiváló zsidó származású lett zeneszerző Oscar Davidovics Strok feldolgozásának, ő különösen szerencsétlenül járt, bármerre sodorta az élet, Rigába, Berlinbe, Alma-Atába, vagy Szentpétervárra, hiába volt zseniális zeneszerző az orosz tangókirály, sehol nem fogadták el, mindenhol meg kellett húznia magát, vagy menekülnie kellett.

Aki tangófeldolgozásban meghallgatná a művet itt érhető el egy argentin verzió.

Mindenki elénekelte

De a szellem ekkor már nem szorult vissza a palackba. A Youtube-on megnézhetők a legismertebb orosz és nemzetközi feldolgozások. Nagyon ismert Fjodor Saljapin, a nagy orosz operaénekes előadása, aki talán a történelem első igazán nagy komolyzenei világsztárja volt. Soha nem mondott le orosz állampolgárságáról és imádott oroszul énekelni, de a kommunisták hatalomra kerülése után már Franciaországban élt.

De fellelhető az Ocsi csornije a Vörös Hadsereg kórusának ismert előadásában is, vagy Vlagyimir Viszockij, a lázadó költő, független színész, az orosz Cseh Tamás rekedtes hangján is. 

Viszockij Nyugaton is sztár volt, például azért, mert Marina Vlady orosz származású francia színésznő férje volt egy évtizedig. Vlady megrázó életrajzi visszaemlékezésben (Szerelmem, Viszockij) írta meg Viszockij eszelős alkoholizmusát, ami olyan végletes volt, hogy ha éjjel rátört az italhiány, Vlady parfümjeit is megitta, súlyos függősége természetesen nem hagyta érintetlenül az egészségét, 42 évesen hunyt el.

A földkerekség legjobb gitárosa

A dal 1930 után már annyira ismert volt világszerte, hogy tényleg mindenki el akarta énekelni,

Az Egyesült Államokban akkor lett igazán ismert, amikor Louis Armstrong a neves amerikai dzsessztrombitás elkezdte játszani. Ahogy Márai Sándor mondta Krúdy Gyuláról, hogy soha egyetlen mondata sem ment félre, tökéletesen írt, úgy Miles Davis mondta Louis Armstrongról, hogy nem tudott rosszul zenélni, amihez hozzányúlt, abból arany lett.

De a kor másik nagy amerikai állócsillaga, Frank Sinatra is szívesen előadta a dalt, és bár minden nagy nyelvre így, vagy úgy lefordították a számot, Sinatra előszeretettel adta elő oroszul a számot.

Ám a legérdekesebb talán az volt, hogy a fekete szemek zenei motívumai teljesen elterjedtek a jazzben is. Woody Allennek van egy remek filmje a világ második legjobb gitárosa, amiben Sean Penn a „második” gitárost játssza, aki egy csodálatos tehetség, de ha a világ legjobb gitárosával, Django Reinhardttal találkozik, akkor lefagy, elájul. Django valóban a földkerekség legjobb gitárosa volt, egy francia lakókocsis cigány családból származott, ami egyszer felgyulladt, felesége bennégett, ő is elvesztette pár ujját. Ám így is kifejlesztett egy gitározási technikát és ez lett az egyik legismertebb feldolgozása.

Az egyik kommentelő Django Reinhardt zenéje alá csak annyit írt, gyerekkoromban az anyukám azzal ijesztgetett, hogy ha rossz leszek, elvisznek a cigányok, ilyenkor már bánom, hogy nem így történt.

Végül az egyik legfantasztikusabb feldolgozás is Reinhardthoz kötődik, igaz csak annyiban, hogy a csodálatos jammelés egy New York-i Django Reinhardt emlékfesztiválon érhető el, a kor legnevesebb amerikai és francia cigány-, illetve jazzzenészenek tolmácsolásában.

Nyitókép (Forrás:Wangfolyó blog)

 

 

 

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close