Feltárják és renoválják a Szent Sír-templom padlózatát Jeruzsálemben

Feltárják és renoválják a Szent Sír-templom padlózatát Jeruzsálemben – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja.

Megkezdték a Szent Sír-templom padlózatának két évig tartó régészeti feltárását és restaurálását Jeruzsálemben, melynek végeztével a dokumentálás után várhatóan visszatemetik az esetleges leleteket, hogy megőrizzék a status quót, a megállapodásokkal rögzített helyzetet.

Ez a templom helyreállítási munkálatainak már a második szakasza, miután 2016-17-ben az Athéni Műszaki Egyetem interdiszciplináris szakembercsoportja feltárta és felújította a hagyomány szerint Jézus sziklasírja fölé emelt Edicule kápolnát, amely a görög ortodox patriarchátus felügyelete alatt áll.

A padlózat munkálatait a Szentföldi Ferences Kusztódia irányításával végzik, együttműködve a görög ortodox patriarchátussal és az örmény patriarchátussal, ennek a templomnak a három, történelem során kialakult őrzőjével.

Szerepüket az 1852-es megállapodás rögzíti, amely meghatározta a keresztény egyházak területi felosztását a templomban és más keresztény szent helyeken.

Nem tudjuk, mi található a padló alatt

mondta a lapnak Giorgio Piras professzor, a Római Sapienza Egyetem ókori tudományok tanszékének igazgatója, aki a régészeti feltárásáért felel a padló helyreállítása során.

Soha nem ástak itt szisztematikusan, így nem tudjuk, mit fogunk találni. De fel kéne lelnünk legalább néhány dolgot még Nagy Konstantin templomának maradványaiból is

vélekedett az időszámítás szerinti 306-tól 337-ig uralkodó császárra utalva.

Reméljük, hogy megértjük ennek a nagyon szent helynek a szerkezetét, és talán lesz néhány lelet még Hadrianus templomából is

tette hozzá az időszámítás szerint 117-138-ig regnáló Hadrianus római császárról szólva, akinek az idejében Jupiternek vagy Vénusznak szentelt templomot emeltek ezen a helyen.

A padlózat jelenlegi köveit a középkortól a múlt századig, különböző korokban tették le. A legtöbb a XIX. század elejéről való, más részeket a keresztes korban építették (a XI.-XIII. században), és egy csekélyebb rész, különösen a templom alatt akár Nagy Konstantin korából is származhat, amit majd a kövek tudományos elemzése fog megállapítani.

Francesco Patton atya, a Szentföldi Ferences Kusztódia képviselője elmondta, hogy a padló helyreállítási munkálatait korábbra tervezték, de elhalasztották a koronavírus-járvány miatt. A feltárást szakaszosan végzik, hogy közben látogatható maradjon a templom, és lehetőség szerint a régi köveket fogják visszahelyezni, de a törötteket hasonló helyi kövekre cserélik.

A templom helyén az időszámítás előtti I. századig kőbánya állt, melynek nyomai láthatóak a mai templom alatti kápolnákban. Jézus idejében az akkori Jeruzsálem falain kívül volt ez a terület, melyet a Jézus keresztre feszítésének, a Golgotának a keresztény evangéliumokban leírt helyeként azonosít a keresztény hagyomány.

Hadrianus császár a Róma elleni Bar Kochba felkelés leverése után a lerombolt Jeruzsálem helyén római várost épített időszámítás szerint 135 és 136 között Aelia Capitolina néven, ahol ezen a helyen a szakemberek szerint római templomot emeltetett.

Nagy Konstantin 326-ban kezdte meg a bizánci keresztény templom építtetését, amely 335-ben fejeződött be. 614-ben a perzsák felégették, de utána helyreállították, és 1009-ig épségben állt, amikor a kairói muszlim kalifa ismét szinte teljesen elpusztította a templomot.

1042-ben IX. Konstantin bizánci császár újra felépítette, de területe a korábbinál jóval kisebb lett. A jeruzsálemi keresztes királyság 1099-es megalakulása után bővítették és átalakították, majd 1142-ben felszentelték a nagyjából a mainak megfelelő építményt.

A Szent Sír-templomot jelentős kár érte az 1808-as tűzvészben és az 1927-es földrengésben.

A jelenlegi felújításról mintegy 30 évig tartottak a három egyház között a tárgyalások, s most a történelem során először régész szakemberek is tanulmányozhatják a maradványokat.

További hírek