Múzeumok, templomok és színházak is veszélyben vannak Ukrajnában

ITM: egyre magasabban jegyzik a magyar egyetemek korszerű képzéseit
2022-04-11
Továbbra is várják a középiskolák jelentkezését az MTA Alumni Programjába
2022-04-12
Show all

Múzeumok, templomok és színházak is veszélyben vannak Ukrajnában

Kijev több, mint a Majdan tér. És Ukrajna, ez a káprázatos építészeti emlékekkel, palotákkal, parkokkal, virágos mezőkkel és nem utolsósorban múzeumokkal ékes ország, több, mint Kijev, az ostrommal fenyegetett város. A bőség nagy, a lehetőségek egyelőre kevesek, így csak egy-két kiragadott példával szolgálhatunk.

Bulgakov, Ehrenburg, Horowitz, Sevcsenko – az ukrán kultúra jelesei

Az ukrán kultúra európai kultúra, amely olyan művészeket és más hírességeket adott a világnak, akikről sokan nem tudják (vagy elfelejtették), hogy ebben az országban születtek.

Említsük először néhányak nevét, akik Kijevben látták meg a napvilágot és innen indulva futottak be világkarriert: Mihail Bulgakov, a Mester és Margarita szerzője, Sólem Aléchem (Sholom Aleichem), a Tevje, a tejesember alkotója, Kazimir Malevics absztrakt festő, Serge Lifar táncos, koreográfus, rendező, Gyagilev sztárja a párizsi Ballet Russes-ben, Alexandr Archipenko, a 20. századi avantgárd szobrászat nagy alakja, Ilja Ehrenburg, akinek Olvadás, majd Emberek, évek, életem című regényei magyar nyelven szenzációt keltettek az 1960-as években.

s aki a Sztálin-, majd Lenin-díjat éppúgy megkapta, mint a Francia Köztársaság Becsületrendjét. Kijevben, a Kereskedelmi Kamaraépületében adta első koncertjét a zseniális zongorista, Vladimir Horowitz. A Petőfi-kortárs és a magyar költő módján tisztelt ukrán poéta, Tarasz Sevcsenko nem a városban, de a kijevi kormányzóságban született.  Kanivnál, a Dnyeper melletti Tarasz-dombon, a költő sírjához közel egy múzeum áll, ha még áll. A síremlékhez 360 lépcső vezet, amelynek alján egy kút található. A kút neve: Tarasz Sevcsenko örök művészetének forrása.

Ukrajna Várostörténeti Múzeuma több fiókintézményt kapcsol össze, amelyek a város történelmének, irodalmának, tudományának, művészetének, társadalmi-politikai életének és fővárosi státuszának hangsúlyos alkotóelemei.

Ukrajna Várostörténeti Múzeuma
Forrás: Wikimedia commons

 

Köztük van a Kijevi Múzeum, a Bulgakov Irodalmi Emlékmúzeum, a Mykhailo Hrushevsky Történeti és Emlékmúzeum, a Kijevi Puskin Múzeum, a Solom Aleichem Múzeum. Ha véget ér a háború, folytatódik a Serge Lifar Múzeum építése. Ott állítják majd ki az Appollon Musagete-ben viselt jelmezét és arany balettcipőit, amit mostanáig az Ukrán Nemzeti Múzeumban őriztek.

A Mihail Bulgakov Irodalmi Emlékmúzeumot 1989-ben a Kijevi Történeti Múzeum fiókintézményeként alapították és nyitották meg a látogatók előtt. A lejtős Adrijivszkij sétány tetején álló házban lakott Atanasius Bulgakov hittudós-akadémikus és családja. Mihail ifjúsága és diákélete 1906 és 1919 között ebben az épületben zajlott. Ide tért vissza az első világháborúból, amelyben orvosként dolgozott, itt keletkezett első regénye, a Fehér Gárda és első drámája A Turbin család napjai. A múzeum kollekciója mintegy 4 ezer emléktárgyból áll, tartalmazza egyebek között Bulgakov 17 levelét, személyes tárgyait: rajzokat, dedikált könyveket, poharakat, hamutartókat, ceruzát, húsvéti tojást, rézágyat, tálalószekrényt és még néhány bútort.

Bulgakov szülőháza ma emlékmúzeum
Forrás: Wikimedia commons

A Tevje a tejesember írójának emlékmúzeuma is Kijevben van

Az utca és környéke Kijev művésznegyede, a lejtőről lefelé tartva elérhető a Mihajlovszka tér, amelynek közepén áll a Szent Mihály aranykupolás székesegyház. Elődjét a 12. századi kolostortemplomot II. Szvatopluk kijevi nagyfejedelem építette. A háborúk és a bolsevik idők majdnem megsemmisítették az épületet, amelyet korábban, a 17-18. században ukrán barokk stíluban alakítottak át. A jelenkori újjáépítés után 1999. május 30-án nyitották meg.

Nem messze emelkedik a kijevi Szent Szófia-székesegyház, az ukrán ortodox egyház másik gyöngyszeme, mely 1990 óta az UNESCO Világörökség része. A 11. században alapította a keresztséget felvevő Vlagyimir nagyfejedelem, majd Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem építtette fel. Konstantinápolyból érkezett építészek irányításával kijevi mesterek munkájával 7 év alatt készült el a bizánci stílusú épület, amelynek főfalain a bizánci mozaikok visszakapták régi fényüket. Háromezer négyzetméternyi felületet borítanak freskók, 260 négyzetméternyit mozaikok, köztük a Szent Szűz hat méter magas mozaikképével.

A kijevi templomok története ékesen beszél Ukrajna történetéről, de most forduljunk ismét az irodalom és a képzőművészet felé. Sholom Aleichem – Béke veled!  Nos, Sholom Naumovics Rabinovics, akinek előbbi írói nevét jobban ismerjük,  1896-tól 1903 közepéig a Velyka Vasylkivska utca 5. szám alatti lakásban lakott – ez a ház volt otthona írói életének legjobb időszakában – most emlékmúzeum. A kis emberek városát, a Vándorcsillagokat, és legismertebb művét a Tevje, a tejesembert írta itt, amelyből a Hegedűs a háztetőn című világhírű musical készült.

Sholem Aleichem emlékmúzeuma
Forrás: kyivhistorymuseum.org

Nagy Péter cár a várost erődítménnyé kívánta alakítani, II. Katalin cárnő azonban új átfogó városfejlesztési terv kidolgozását rendelte el Kijev számára. Ami azután csak 1913-ra, a Kijevben rendezett az összoroszországi ipari és művészeti kiállításra teljesedhetett ki. A 19. század végi iparosodás, csakúgy, mint Magyarországon, a városfejlődésnek hatalmas lendületet adott. Többé nem az alsóváros, hanem az új és elegáns sugárút a Krescsatik számított központnak. Malevics az 1917-es forradalmi ünnepségekre óriás kompozíciókkal dekorálta a bulvár palotáinak homlokzatát.

A világhírű festő 25 műve égett porrá

A fővároshoz közeli Ivankiv város helytörténeti múzeumát a háború elején rakétatámadás érte. A Picasso által is elismert Marija Prijmacsenko világhírű ukrán festőnő 25 alkotása égett ekkor porrá.

Ég a híres festőnő alkotásait őrző Ivankivi Helytörténeti Múzeum
Forrás: war.ukraine.ua

A legnagyobb gyűjtemény, mintegy hatszázötven Prijmacsenko-mű szerencsére az Ukrán Nemzeti Iparművészeti Múzeumban, Kijevben található, ezeket remélhetően sikerül sértetlenül megőrizni. Pyrohivről, a népi építészet szabadtéri gyűjteményéről, amely szintén Kijev közelében található nincsenek friss információk. A Ros folyó mentén, Bila Tserkvában létesített, Alexszandra grófnőről elnevezett, kínai stílusú botanikuskert helyzete is okot ad az aggodalomra, hiszen több támadás is érte a várost.

A nyugat-ukrajnai Lviv, azaz Lemberg óvárosa 1998 óta szintén az UNESCO Világörökségi címét viseli. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült meg a Galícia központjába vezető vasútvonal, az első vonat a városba 1861. november 4-én érkezett meg Bécsből. 1904-ben adták át a Monarchia vasúti épületeire jellemző stílusban épült új lvivi pályaudvart, amely ma is Európa egyik legszebb pályaudvara. A régi piacteret, a Rynokok övező házak mindegyike különlegesen értékes, a városháza előtti teret kávézók teraszai töltik be.

Az Opera- és Balettszínház bécsi neoreneszánsz stílusban épült a 19. és 20. század fordulóján, a lengyel építész, Zygmunt Gorgolewski tervei alapján. Nagyszabású és elegáns főhomlokzatát a nyolc múzsa alakja díszíti.

A Monarchia neves építész párosa, Fellner és Hellmer alkotása a híres odesszai operaház, amelyet ma tankakadályok és homokzsákok ölelnek.

A híres odesszai operaház
Forrás: Wikimedia commons

A kikötőváros környékén hajdan antik görög kolóniák sora állt. A szépség szelleme az újkorban is és belengte a hadászatilag és kereskedelmileg fontos települést. Az Ejzenstein Patyomkin-filmje által híressé lett lépcsősor képe hiányzik az Ukraine, my love című albumból, nyilván a közhelyszerűség miatt hagyták ki a szerkesztők. Helyette az üvegtetős Árkád fotója mediterrán hangulatot idéz, az ezüst kupolás Panteleimon-templom, a Gogol utcai art nouveau házak adnak számot arról, van mit félteni.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.