Forma-1 Magyar Nagydíj: Norris, Verstappen, Antonelli a sorrend

A győztes brit Lando Norris, valamint a harmadik olasz Andrea Kimi Antonelli is elfáradt a vasárnapi 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjon a Hungaroringen, míg a másodikként végzett holland Max Verstappen arról beszélt, hogy nem számított magától dobogós helyezésre Mogyoródon.

„Nagyon fáradt vagyok, de örülök, hogy itt lehetek és újra nyerni tudtam” – mondta a futam után Norris, a McLaren istálló világbajnoki címvédője. – „Nem tudom, mi történt az első körben, elveszítettem az autó hátulját, Oscar pedig jó munkát végzett és megelőzött. Ezután úgy nyomtam, mint az őrült, talán karrierem legjobb tempóját autóztam ma, de ehhez az is kellett, hogy ilyen fantasztikus legyen az autó”

– nyilatkozta.

A brit pilóta úgy fogalmazott, szeretné azt hinni, hogy a teljesítményük a továbbiakban is hasonló lesz, ugyanakkor úgy vélte, lesznek még olyan pályák az idényben, amelyeken „szenvedni” fognak.

„Ez a siker nyilván nekem és a csapatnak is segítség a folytatásra, de nagyon erős riválisaink vannak, hiszen a Ferrarik is gyorsak, Kimi pedig mindig ott van az élmezőnyben. Dolgozunk tovább, mindent beleadunk és igyekszünk még erősebben visszatérni a nyári szünet után” – jelentette ki Norris.

A Red Bull-lal négyszeres vb-győztes Verstappen a nyilatkozatában kiemelte, egyáltalán nem számított dobogós helyezésre ezen a futamon.

„Nagyon keményen megdolgoztunk ezért, jó volt a stratégiánk is, de volt olyan periódus, amelyet egész egyszerűen csak túl kellett élnem azokon a gumikon, amelyek akkor az autón voltak” – fogalmazott a láthatóan boldog holland sztár.

„Kőkemény verseny volt, itt ugyanis nehéz előzni, ezért stratégiai szempontból kellett ügyesnek lennünk. Elsőre megpróbáltuk az egy boxkiállásos taktikát, de azzal túlságosan a határon használtuk a gumikat” – értékelt Antonelli. – „A második cserénk után jól jött a virtuális biztonsági autós szakasz, szerencsére azt követően is magunk mögött tudtuk tartani a Ferrarikat” – tette hozzá.

A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája az összetett állását firtató kérdésre azt válaszolta, egyelőre nem gondolkodik távlatokban.

„Örülök az előnynek, de nyomnunk kell tovább, mert nagyon hosszú még a szezon. Itt a Hungaroringen az időmérő után a kármentés volt az elsődleges feladat, és az a lényeg, hogy ez sikerült”

– mondta a 19 éves Antonelli.

A vb csaknem egy hónapos szünet után Zandvoortban, a Holland Nagydíjjal folytatódik.

További hírek