Noha a megalakulása pontos időpontja is a feledés homályába vész, a korabeli újságbeszámolók nyomán 70 éve alakult – pontosabban kapta nevét – a Magyar Honvédelmi Szövetség. A legfontosabb feladata az volt, hogy az ifjúságot a Szovjetunió iránti hűségre nevelje, közben azért a síeléstől a búvárkodáson át az ejtőernyőzésig számos extrém sporttal is megismertette a fiatalokat.
Az államszocializmus idején kevés olyan pártszervezet alakult, ami annak ellenére szervült tökéletesen a Kádár-rendszerbe, hogy nemcsak a tevékenységi köre volt nehezen nyomon követhető, de a megalakulása pontos körülményei is annyira szövevényesek, hogy könnyű elveszni a részletekben. Az Arcanum Adatbázis korabeli folyóiratainak böngészése arra enged következtetni, hogy alig 70 éve alakult az a félkatonai szervezet, amelyet mindenki ismert, mégsem tudta senki, hogy pontosan milyen célt szolgált.
A Magyar Honvédelmi Szövetséget (MHSZ) azért is ismerhette mindenki, mert csak itt lehetett jogosítványt szerezni.
De mivel foglalkozott még az MHSZ, aminek minden megyében, sőt, jóformán minden városban és községben volt tagszervezete?
A válaszhoz közelebb visz annak felgöngyölítése, hogyan jött létre az MHSZ.
Elődszervezete, a Magyar Szabadságharcos Szövetség (MSZHSZ) már 1948-ban megalakult, és a kezdetektől a sport- és szabadidős tevékenységek megszervezése – és persze egyre szigorodó felügyelete – volt a legfőbb feladata.
A szervezet több másik egyesület beolvadása nyomán később többször is nevet változtatott. A Magyar Repülő Szövetség MSZHSZ-be olvadása után először a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség (MÖHSZ) jött létre. Ennek egyik taggyűlése – a Szabadságharcos és a Néplap című napilapok szerint – már 1955-ben döntött az egyszerűbb, Magyar Honvédelmi Szövetség név használatáról. Ezután azonban még évekig párhuzamosan használták a szervezet nevét az „önkéntes” jelzővel és anélkül is.
A félkatonai MHSZ feladata
Az alapszabály-tervezet szerint a szervezet
a Magyar Népköztársaság dolgozó népének, elsősorban az ifjúságnak az önkéntesség elvén felépülő hazafias tömegszervezete,
amelynek célja a
közreműködés a magyar néphadsereg megerősítésében, a dolgozók széles tömegeinek felkészítése a haza védelmére.
Az alapszabályzat szerint a szövetség első számú feladata az volt, hogy
a lakosságot a szocialista hazafiság szellemében, hazánk és pártunk forró szeretetére, a felszabadító Szovjetunió iránti törhetetlen hűségre, a belső és külső ellenség ellen gyűlöletre nevelje.
A szervezetet felügyelő állampárt a feladatokhoz változatos eszközöket rendelt. Az ideológiai nevelés mellett a legfontosabb küldetés az volt, hogy
a honvédelem szempontjából különösen jelentős területén
nevelje és fejlessze az ifjúságot. Bár nevelés és fejlesztés legfőbb eszközévé a sportot tette az állampárt, az 1956-os forradalom leverése után egy évvel mégis önálló szervezetként alakult meg a Magyar Honvédelmi Sportszövetség, de ez rövid idő után beolvadt az MHSZ-be.
A hazafias nevelés legfontosabbnak tartott területeiről az MHSZ szakosztályai adhatnak támpontot.
A gépjárművezető-képzés és a gépjárműbarát szakkörök, mellett az MHSZ működtetett céllövő, kerékpáros, sí, modellező, rádiós, könnyűbúvár és repülő-ejtőernyős szakosztályt.
Azt is lehetne mondani, hogy ha valaki az államszocializmus évei alatt közel szeretett volna kerülni az extrém sportokhoz, azt kizárólag az MHSZ-ben tehette meg. A szervezet egyébként megyei és országos versenyeket is szervezett, ahol a tagok összemérhették tudásukat és ügyességüket motorozásban és autóvezetésben, de repülős és búvárversenyeket, valamint lövészversenyeket is rendszeresen szerveztek.
A legnépszerűbb szakág a lövészet és a repülés volt, az 1970-es években az MHSZ-nek több mint húsz repülő- és ejtőernyős klubja volt.
Hatalmas volt a túljelentkezés, de az ugrani vágyók többsége nem ment át a szükséges orvosi vizsgálatokon. A szervezet lövészklubjainak is több ezer fős taglétszáma volt.
A könnyűbúvárok Budapesten mintegy két tucat, de vidéken is több klubhoz csatlakozhattak, az oktatás nem csak természetes vizekben, hanem speciális medencékben is folyt. A búvárvizsgát szerzők nem csak versenyeken, hanem föld alatti építkezéseken is hasznosíthatták tudásukat. Kábelt fektettek a Balatonban, sőt a víz alatti kutatásokban is segédkezhettek.
Az MHSZ hivatalos lapjában, a Lobogóban – amely illusztrálására készült a Fortepanon elérhető ezer MHSZ fotó is –
1969 októberében büszkén adták hírül, hogy a szervezet az Aszódi Javítóintézettel együttműködve tanfolyamokat biztosít az intézet lakói számára.
Az 1884-ben európai viszonylatban is példamutató módon a bekerülő fiatalkorú bűnelkövetők társadalomba integrálásának segítése céljából alapított intézetben az MHSZ először gépkocsivezető, majd gokartépítő tanfolyamokat indított. Eperjesi Ernő, az intézet akkori igazgatója a Lobogónak azt is elmondta, hogy sokan azt kérdezték tőle, hogy
megőrültetek, ti gépkocsi-fosztogatókat akartok megtanítani autót vezetni? Hogy aztán, amikor kiszabadulnak, rögtön el tudjanak tűnni a feltört kocsival?
Amire Eperjesi akkor azt válaszolta, hogy
nem volt alaptalan ez az aggodalom, mert az intézetünket 18 éves korban elhagyó fiúk 75 százalékával nincs baj a továbbiakban, a többi azonban visszaesik korábbi életmódjába,
sajnos a tömeges visszaesés problémáját azóta sem sikerült visszaszorítania a hazai gyermekvédelmi rendszereknek.
A levegő akrobatái
Az ejtőernyőzés és a katonaság története persze nem az MHSZ égisze alatt fonódott egybe.
Az első magyarországi katonai ejtőernyős elit alakulatot már jóval korábban, az 1930-as években megszervezte Bertalan Árpád őrnagy.
Ráadásul már akkoriban sem kizárólag hivatásos katonáknak volt ejtőernyős tapasztalata. Az ejtőernyős ugrás eredetileg inkább számított cirkuszi mutatványnak, mint akár sportnak, akár katonai tevékenységnek.
Magyarországon az első ilyen, akkoriban „halálugrásnak” nevezett mutatványra figyelemre méltóan korán, a 20. század hajnalán majdnem sor került.
Erre egy Pécsett rendezett kiállítás és vásár teremtett alkalmat, ahol a rendezvény fő attrakciójának Katharina Paulus léggömbös ugrását szánták. Paulus addigra már világhírűnek számított, ami nem is csoda, mert 1893-tól közel 150 hasonló ugrást vállalt. A német aeronauta egyébként olyannyira szaktekintélynek számított, hogy az első összehajtogatható ejtőernyőt is ő találta fel. A pécsi ugrás mégis elmaradt, mert a szervezők – Gáspár Attila levéltáros összefoglalója szerint – nem érezték elég biztonságosnak a körülményeket.
Az első magyarországi ejtőernyős ugrás dicsősége így Kovács Endrére szállt, aki 1920. november 7-én ugrott ki egy repülőgépből kétezer méter magasból Rákosmező felett.
A nézők feszült érdeklődéssel figyelték a veszedelmes vállalkozást. Kovács kiült a gép szélére s erős lendülettel a levegőbe vetette magát (…). Mint utóbb elmondta, egész jól érezte magát, de különösképpen légi útja alatt elfogta az éhség érzése. Cigarettára is rá akart gyújtani, de nem találta a gyufáját. A levegőben semmit sem hallott, a földről elsőnek kutyaugatás ütötte meg a fülét. Eddig hatszor ugrott, hatszáz méter volt a legnagyobb magassága. Horthy kormányzó melegen gratulált Kovács Endrének
adta hírül a Nemzeti Újság az ugrás után két nappal. A cikkből kiderül, hogy a Magyar Aero Szövetség által rendezett eseményre nemcsak Horthy Miklós látogatott el, hanem Auguszta főhercegnő a férjével, József főherceggel és a gyermekükkel, József Ferenccel, valamint gróf Teleki Pál miniszterelnök és kormányának több minisztere is.
A prominensek érdeklődése több mint indokolt volt: bár az első világháborúban a megfigyelő léggömbök személyzetének már a szokványos felszerelésévé vált az ejtőernyő, a háború négy éve alatt összesen 177 ugrást dokumentáltak.
Kovács ugrására 15-20 ezren voltak kíváncsiak,
amin a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége annyira felbuzdult, hogy azzal fordultak a belügyminisztériumhoz 1924-ben, hogy engedélyt kérjenek Korányi Leonárd Zoltán ejtőernyős ugrásához. A szervezet háromnapos pénzgyűjtést rendezett, hogy a Korányi ugrásaiból befolyt összegből a tagjait segítse. A rendezvény akkora sikert aratott, hogy Korányi elhatározta, minden magyar városba elviszi az extrém látványosságot. A turné azonban meghiúsult, a belügyminisztérium az engedélyt arra hivatkozva vonta vissza, hogy
a repülőgépről ejtőernyővel való leszállás a mutatványt végzőre nézve sok esetben nemcsak veszedelmes, hanem végzetes következményekkel is járhat, másrészt a felcsigázott kíváncsiságú nézőközönség körében a rend fenntartása is a legnagyobb nehézségekbe ütközik.
Katonásdiból sport, majd újra látványosság
A repülős és ejtőernyős-képzés nemcsak az MHSZ által szervezett versenyeken hasznosult. A kommunista hatalomátvétel után a hatalmas tömegeket, 1947-ben például – a később életfogytiglani börtönre ítélt Mindszenty József hercegprímás érsek vezetésével – félmillió embert vonzó egyházi körmenetei miatt először betiltott, majd inkább a rendszerhez igazított augusztus 20-i állami ünnepségeken már az 1950-es évektől vízi és légiparádéval szórakoztatták az egybegyűlteket.
A Duna Parlament előtti szakaszán a vízen és a levegőben bemutatott akrobatikus műsort az MHSZ (és annak elődszervezetei) szolgáltatták.
A dunai evezősversenyt és hajófelvonulást kivétel nélkül minden évben megtartották, míg a légi parádé annak ellenére el-elmaradt olykor, hogy annak ötletét nem is a kommunista rezsim találta ki.
Az első augusztus 20-i légi bemutatót ugyanis már 1912-ben megtartották, igaz, akkor még fizetni kellett a látványért.
Bár a rendszerváltással a szokványos augusztus 20-i látványosságoknak is vége lett, az ezredforduló évében, a Fidesz első kormányalakítása idején ismét a Szent István napi ünnep része lett a vízi és légiparádé.
Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/mhsz70
