Miközben most egy magyar sincs a világ legjobb 500 egyeteme között, az egyetemen belüli egységek: tanszékek, intézetek hasonló rangsorában az ELTE Fizikai Intézete a 161. helyre tornázta fel magát. A siker hátteréről Frei Zsolt Széchenyi-Díjas intézetvezető egyetemi tanár ad betekintést a tudás.hu-nak, de a Világegyetem titkait kutató asztrofizikussal a gravitációs hullámokról és az idegen civilizációkkal való találkozás esélyeiről is beszélgettünk.
Több ilyen egyetemi rangsor is készül. Hogyan lehet ezek között eligazodni? Melyik az igazi?
Valóban egyre több ilyen listát készítenek a világban. Némelyekre jobban odafigyel a tudományos világ, az ilyenek mögött alaposabb, pontosabb háttérkutatás van. Európában a Times Higher Education Indexe, a brit Quacquarelli Symonds (QS), illetve a shanghaji lista, hivatalos nevén az Academic Ranking of World Universities (ARWU) a mérvadó. Mind a három abszolút teljesítményt mér, s mindegyik egy kicsit másképp és más faktorokat mér. Talán az ARWU veszi figyelembe leginkább a tudományos publikációs kiválóságot (hogy milyen szakmai folyóiratokban, hány publikációt jelent meg és hányan hivatkoztak ezekre), és mi, kutatóegyetem lévén, ezt tartjuk a legfontosabbnak. Amerikában az ottani tudományos akadémia olyan rangsort készít, amely relatív teljesítményt mér, tehát az adott egyetem, vagy intézet teljesítményét összemérik a kutatók létszámával, így az ott dolgozók átlagos eredményét mérik.
Arról alig esik szó, hogy az egyetemeken belül is készülnek rangsorok.
Az ARWU tudományterületekre lebontva is megmutatja a teljesítményeket, ezért vagyunk büszkék, hogy nemrég megtudtuk, az ELTE Fizikai Intézete a 161. helyen tanyázik. A lista nyáron szokott megjelenni és tulajdonképpen csak az első 50 helyezettet nevezik meg, utána csak listázzák az egyes tartományokba sorolt intézeteket. Ötventől kétszázig ötvenesével, utána százasával. Fizikából több mint ezer intézetet rangsorolnak, miközben vannak bölcsészettudományok, ahol csak körülbelül kétszázat. Mi a 150 és 200 közötti listában vagyunk és mivel az összes intézet minden kategóriában szerzett összes pontszámát közzéteszik, pontosan ki tudtuk számolni a helyezésünket, ahogy az első 50 helyét is sikerült ellenőriznünk a számításainkkal. Tavaly egyébként még a 203., tavalyelőtt pedig a 257. helyen voltunk, tehát az elmúlt három évben jelentősen előre léptünk. Ráadásul jelenleg nincs előttünk semmilyen tudományágban más magyar intézet.
És a régióból?
Varsó és a prágai Károly Egyetem fizikai intézete megelőz bennünket, de a bécsinél jobbak vagyunk, de az a célom, hogy elsők legyünk közülük, akik először az első százba bekerülnek. Ez azonban nagyon nehéz.
Melyek azok az eredmények, amelyek ilyen magasra röpítették Önöket?
Legtöbbet talán a gravitációs hullámokkal kapcsolatos nemzetközi kísérletekben, így az első ilyen észlelésében való részvételünk nyomott a latban. A LIGO együttműködés keretében született cikkeink sikere, hivatkozási visszhangja volt messze a legnagyobb. De a CERN és más külföldi részecskegyorsítók kutatásaiban való részvételünk is sokat hozott a konyhára. Ehhez járulnak még a biológiai fizika, a statisztikus és kvantumfizika terén elért kutatások, vagy az iparban is alkalmazható szilárdtestfizikai munkák.
Legutóbb ismét szenzációs bejelentésről hallhattunk, miszerint a nemzetközi LIGO-VIRGO kutatócsoportnak az eddigi legerősebb és az egyik legmesszebbről származó gravitációs hullám jeleit sikerült érzékelni, ami a mindmáig észlelt legnehezebb fekete lyukak összeolvadásából származhat. Ezek szerint az első után már szinte rendszeresen észlelnek újabb gravitációs hullámokat?
A 2015-ös áttörés, az első gravitációs hullámok észlelése óta, amiért a módszert kidolgozó kutatók Nobel-Díjat is kaptak, ma már valóban heti rendszerességűek az ilyen megfigyelések. És hogy ehhez mi is hozzátesszük a magunk munkáját, jó példa az a 2017 augusztusában regisztrált összeolvadó neutroncsillagpáros, amelynek már a fénye is eljutott hozzánk és ezt az ELTE-n fejlesztett galaxiskatalógus segítségével tudták a partnereink mintegy tíz órával a hullámok érkezése után távcsövekkel is megfigyelni. Most elsősorban az űrbe telepítendő gravitációs hullám detektor, a LISA áll az érdeklődésünk homlokterében, ami másfajta hullámokat tudna észlelni. Ezt a harmincas években az Európai Űrügynökség, az ESA szervezésében juttatná az űrbe és azt szeretnénk, hogy minél több magyar résztvevő dolgozhasson a sikerén.
Ez miben különbözne a földi detektoroktól?
A Földön néhány kilométer hosszúságú karokkal működő detektorokat lehet építeni, az űrben akár néhány millió kilométerest. A karokat két, vagy három műhold által alkotott háromszög oldalai jelentenék és a műszer öt-hat nagyságrenddel nagyobb hullámhosszon és ennyivel kisebb frekvenciával érkező gravitációs hullámokat is be tudna fogni, amelyeket nagyon nagy tömegű, lomha objektumok kelthetnek. A LIGO például néhány tíz naptömegű fekete lyukak, vagy 1-2 naptömegű neutroncsillagok összeolvadásából kiinduló gravitációs hullámok észlelésére alkalmas. Az űrbéli műszerrel a galaxisok közepén lévő, szupernehéz, millió, vagy akár milliárd naptömegű fekete lyukak egykori összeolvadásából indult gravitációs hullámokat is észlelni tudná. Ezzel a galaxisok összeütközésére, az Univerzum fejlődésére és az engem érdeklő extragalaktikus asztrofizika eddig rejtve maradt ismereteinek megfejtésére is mód nyílna.
Ha már a galaktikus távolságokról beszélünk, mit gondol, lehet máshol is értelmes élet a Világegyetemben, és ha igen, miért nem találkoztunk velük?
Bár fizikusként nem ezzel foglalkozom, jól tudom, hogy egy galaxisban száz, vagy ezermilliárd olyan csillag van, mint a Nap és ugyanolyan valószínűséggel kering bolygó körülöttük, mint a Föld a Nap körül. Ezt az exobolygók felfedezésével ma már be is láttuk. Ezek között bőven lehetnek földszerűek, amelyek ugyanúgy fenn tudnák tartani azt a szénalapú életet, ami itt kialakult. És csak a belátható horizontunkon belül néhány milliárd galaxis van, vagyis ha ezt összeszorozzuk, végtelen sok naprendszer és végtelen sok bolygó jöhet szóba. Tehát nagy valószínűséggel kell lennie más bolygókon is értelmes életnek, és ha hiszek azoknak, akik sokat gondolkoznak ezeken a kérdéseken, akkor oda lyukadok ki, hogy amennyiben máshol, a miénkénél korábban kialakult volna intelligens élet, a képviselői már régen itt kellene, hogy legyenek.Ennek fényében nagyon gyanús, hogy a földönkívüliek nincsenek itt, vagy nagyon látványosan békén hagynak minket, esetleg távolról figyelik kezdő lépéseinket.
És mennyire lenne jó nekünk, ha mégis találkoznánk egy fejlettebb civilizációval?
Nagyon kérdéses lenne ennek a biztonságos kimenetele a számunkra.
Térjünk vissza a jelenbe, bár a világjárványt is nehezen tudtuk volna, akárcsak egy évvel ezelőtt is elképzelni. Mennyire akadályozza a járvány a kapcsolattartást a külföldi partnerekkel?
Külföldön lévő kollégáink most is dolgoznak, bár a találkozások az online térbe kényszerültek. A CERN óriásgyorsítója is lassabban fog újra indulni. Amerikában is sokkal durvább a helyzet. A Harvardon egy fizikus kollégám egy hónapban egy órára mehet be, ha külön kéri és alaposan megindokolja. Ehhez képest mi gyakorlatilag nyitva vagyunk.
Néhány éve megújította a fizikusképzést az ELTE-n. Mi ennek a lényege?
Korábban heti 30 fölött volt az óraszám és 6-7 vizsga volt félévente. Ez olyan megterhelő volt a hallgatóknak, ami megakadályozta az anyag elmélyült elsajátítását. Nyugat-Európában és Észak Amerikában sokkal kevesebb óraszámban tanítanak és sokkal több önálló otthoni munkát adnak a diákoknak. Ebbe az irányba léptünk el. Az alapképzésben a hat félév átlagában 19 lett a heti óraszám és egyik félévben sincs 4 vizsgánál több. Több lett viszont a beadandó feladat. Még így is másfélszer annyit tanítunk, mint például Oxfordban, vagy Cambridge-ben. A fiam Angliában jár egyetemre és kevesebb, mint 10 órája van hetente. A célunk nem a kevesebb, hanem a másfajta, hatékonyabb tudás. Most ősszel a megújult mesterképzés bevezetésével folytatjuk, ami reményeink szerint tovább csökkenti a lemorzsolódást.