Garbo lábnyomában, Stockholmban – Merész volt, hideg és visszahúzódó

Ha Stockholmban járunk és érdeklődünk a filmművészet iránt, próbáljunk becsatlakozni a Greta Garbo túrára. Nemcsak a rejtelmes életű filmikon életútját követhetjük, hanem egyben tájékozódhatunk az 1900-as évek Svédországának akkor jólétinek még kevéssé nevezhető társadalmáról, és az északi filmművészet kezdeteiről. A vezetett séta többnyire 60-90 percig tart, ára körülbelül egy múzeumi belépő árának felel meg.

Kávézni a róla elnevezett téren

A titokzatos sztár a Södermalm nevű szigeten született – ez ma az egyik legnépszerűbb stockholmi kerület, bohém művészek, bájos antikvitás és second hand boltok, galériák lelőhelye. A guide először Greta gyermekkoráról beszél, majd kiemeli a városnegyedhez fűző örök kapcsolatát.

A Blekingegatanon, pár percnyire a szülőházától, pár éve el elneveztek róla egy kis szép teret és egy kávézót is. A hajdani épületet 1972-ben lebontották, a helyén felhúzotton ma emléktábla található.

Greta Garbo, eredetileg Gustafsson, 1905. szeptember 18-án született, szegény családba. Édesapja szemetes volt és takarítással foglalkozott, anyja varrónőként egészítette ki szerény jövedelmüket. Egy kis szoba-konyhás lakásban éltek mindnyájan, két testvérével, Svennel és Alvával együtt, öten. Greta tinédzserként szégyellte körülményeiket, és bántotta, hogy nem hívhat meg senkit magukhoz.

Fodrász szalonban keverte a szappant

A fiatal, magas, álmodozó szemű lány sokszor átvágott a Mosebacke téren. Itt állt a térről elnevezett Mosebacke kabaré. Nagyon vonzotta ez a varázslatos világ, de nem volt pénze jegyre. Esténként a művészbejáró előtt állva csodálta a színészeket, hallgatta a kiszűrődő zenét

A 14 éves lánynak a családfő halála után a tanulás mellett dolgoznia kellett. A lakásukhoz közeli Götgatan utca 97. szám alatt akkor található fodrászszalonban keverte a szappant a borotválásra váró vendégeknek. Az ügyfelek nagyon szerették Gretát. Egyik vendége, Paul U. Bergström fia munkát ajánlott számára édesapja áruházában. Így lett 15 évesen a PUB áruház alkalmazottja lett, havi 125 koronáért. Az épület ma is megtalálható volt a Norrmalm városnegyedben, a Hötorget téren, de szálloda lett belőle.

Lenin is járt itt, de most szálloda

Azt is számon tartják, hogy járt itt Lenin is, aki vásárolt egy öltönyt 1917 áprilisában stockholmi látogatásakor. Ezt a szép, több emeletes üzletet építtette át szecessziós stílusban a Scandic szálloda hálózat, amelynek hét országban 230 szállodája van. A Haymarket név a svéd Hötorget (nagycsarnok) angol megfelelője. Ezen a központi téren már a 1600-as években működött piac.

A szecessziós berendezéssel vissza szerették volna hozni az 1920-as évek hangulatát, amikor Greta Garbo itt dolgozott. Élénk színeket alkalmaztak, a mély bordót lilával, türkizzel és arannyal házasították.

Molander figyelt fel rá, Stiller volt a menedzser

Száz évvel ezelőtt, Greta, először a PUB kalap osztályra került, ahol megkedvelték a vásárlók. Főnökei hamar felfedezték hűvös tekintetét, csábos szempilláját, nemes vonalú orrát, és felkérték, szerepeljen egy, az áruházat reklámozó filmecskében. Ezek után kisebb szerepeket kapott már játékfilmekben is és beiratkozott a híres Kungliga Dramaten Teatern (a mi Nemzetinknek megfelelő) színház iskolájába.

Hogy ki volt az igazi felfedezője, arról megoszlanak a vélemények, egyesek szerint először Gustav Molander, a Dramaten színház művésze figyelt fel a lány tehetségére. Később a híres milliárdos Ivar Kreuger bemutatta Mauritz Stiller rendezőnek, aki elindította a pályán. Szinte végig őt tekintette menedzserének és csak rá hallgatott. Általa kapott először igazi szerepet a Gösta Berlingben.

Legenda-e vagy sem?

Egyes források szerint Stiller, mások szerint a forgatókönyv iró Arthur Nordén adta neki a keresztnevével alliteráló Garbo nevet, amit pártfogói a Bethlen Gábor névből (!) ötlöttek ki – írja az egyik svéd lap. Az erdélyi magyar fejedelemről állítólag történelem órákon hallottak és megtetszett nekik a név hangzása, jól illeszkedőnek vélték a fiatal nő keresztnevéhez.

A túra közben – vagy éppen attól függetlenül – érdemes felmenni a Hamngatan téri elegáns NK áruház teraszára. Greta három másik lánnyal szerepelt itt a Mindennapi kenyerünk című, a svéd pékárukat méltató reklámfilmben, amely részben az NK teraszán játszódott, ahonnan ma is bámulatos a stockholmi panoráma. 

Az igazi áttörés akkor történt, amikor 1925-ben Garbot és Mauritz Stillert meghívta Amerikába Louis B. Mayer, aki a Metro-Goldwyn-Mayer cég alapítója volt.

Alexander Brody is találkozott vele

Igy kezdődött egy páratlan karrier, és a világ hamar megismerte a korát sok mindenben megelőző, merész, független, határozott sztárt, aki nem engedte meg magának soha, hogy megöregedjen a filmvásznon. Azt sem nagyon tűrte, hogy fogyasszák és átalakítsák az arcát, bár a magasságával nem volt baj.

Garbo 1990-ben halt meg New Yorkban, de mintha egy másik világban élt volna. Ennek az érzésnek az az oka, hogy fiatalon eltűnt a nyilvánosság előtt. Alexander Brody, a híres magyar világfi találkozott vele, már ”civilként” egy New York-i partin. Elmondása szerint ugyanolyan visszahúzódó volt és hideg, mint amilyennek filmjeiben látjuk.

További hírek