Hatvan éve megrettent Magyarország – Kádár is izgult, miért buktatták meg Hruscsovot

Hatvan évvel ezelőtt megrettent az ország. Villámgyorsan terjedtek a rémhírek: ki ér haza előbb? Kádár Lengelországból, vagy Rákosi a Szovjetunióból? Hruscsov 1964 október 14.-i váratlan bukásának következményeit találgatták az emberek a gyárakban, az utcán, a hivatalokban, a villamoson. Hruscsov után bukik Kádár? Vége a kádári békekornak? Az enyhülésnek? Moszkva kibékül Pekinggel, és visszatérnek a rettenetes ’50-es évek? Újra kezdődik a tömegterror? Rohanunk Maóval a harmadik világháborúba?

Hruscsov 1894-ben született Kalinovkában, az ukrán határ közelében. Szegény parasztok voltak a szülei. Apja Ukrajnában, Donbaszban kereste a betevőt. Dolgozott bányában, téglagyárban, a vasútnál.

Nyikita kiskorától dolgozott, bojtárkodott, négy elemit végzett, aztán kitanulta a lakatos szakmát. Kirúgták a munkahelyéről, amikor 1912-ben pénzt gyűjtött a Lénai Mészárlás áldozatainak árvái számára. A hatóságok tüzet nyitottak a sztrájkoló bányászokra a kelet-szibériai Léna folyónál lévő aranybányáknál. Ez volt a Lénai Mészárlás.

Az első világháborúból kimaradt. Szükség volt a szaktudására, amelyet egy tíz bányát kiszolgáló szerelőműhelyben kamatoztatott.

Ott volt a magasabb bérekért, jobb munkakörülményekért és a háború befejezéséért folytatott sztrájkok élvonalában. Így lett egy bánya munkástanácsának (a szovjetnek) az elnöke a forradalmak kezdetén.

1918-ban belépett a bolsevik pártba, és a Vörös Hadsereg komisszárjaként vett részt a polgárháborúban.

Első felesége, két idősebb gyermekének anyja meghalt a háborúval együtt járó tífuszjárványban.

Második élettársával, három további gyermeke anyjával, akivel haláláig együtt élt, sohasem kötött hivatalosan házasságot.

A polgárháború után a bánya igazgatóhelyetteseként gépeket szerelve dolgozott a bánya újraindításán.

Sztálin ellenében Trockij mellé állt a pártdemokráciáról szóló vitában, de még idejében ellépett mellőle.

Az 1920-as évek második felében Lazar Kaganovics protezsáltjaként magas párttisztségeket töltött be Ukrajnában. 1932-ban, amikor Kaganovics Sztálin helyetteseként Moszkvában tevékenykedett, Hruscsov is a fővárosba került. 1934-ben a moszkvai pártszervezet élére állították, és beválasztották a Központi Bizottságba.

A metróépítés politikai vezetőjeként kivívta Sztálin elismerését, és immár az egész moszkvai régió pártszervezetét irányíthatta.

A túlteljesítő tömeggyilkos

Moszkva és a moszkvai régió 38 legmagasabb rangú pártmunkása közül 35 a tisztogatások áldozata lett. A 146 helyi pártitkár közül csak 10 élte túl a „Nagy Terrort”. Hruscsov szinte valamennyi munkatársát letartóztatták. Ehhez Hruscsov hozzájárulása kellett.

A Politikai Bizottság meghatározta, hogy a moszkvai régióban 35 ezer ellenséges elemet kell letartóztatni, és közülük 5 ezret kivégezni. Hruscsov kérelmezte, hogy a kvóta keretében 2 ezer Moszkvában élő kulákot is végezzenek ki.

A PB határozata után két héttel Hruscsov már azt jelentette, hogy 41305 ellenséges személyt letartóztattak, és közülük 8500 érdemel halált.

Hruscsovnak amellett, hogy Sztálinnak töredelmesen meggyónta egykori trockista bűneit, és halált érdemlő fasiszta kutyáknak nevezte beszédében Trockijt és Zinovjevet a Zinovjev per idején, a „Nagy Terror”-ban is bizonyítania kellett hűségét.

1937-ben kinevezik az Ukrán Kommunista Párt első titkárának, azaz Ukrajna első emberének.  Kijevbe érkezése után a letartóztatások üteme felgyorsul.

Az ukrán párt Politikai Bizottságának, Szervező Bizottságának és Titkárságának tagjai közül egy kivétellel mindenkit letartóztattak. Hruscsov érkezése utáni hónapokban szinte valamennyi letartóztatottat kivégezték.

1939-ben Hruscsov bekerült a Politikai Bizottságba.

Miután a Szovjetunió a második világháború kezdetén Németországgal együtt lerohanta Lengyelországot, a Lengyelországtól elfoglalt területeken Hruscsov szervezte meg azt a csalárd népszavazást, amely szerint a lakosság a Szovjetunióhoz való tartozás mellett döntött.

A honvédő háború több frontján szolgált politikai vezetőként. Sztálin utalt arra, hogy a háborús kudarcok miatt Hruscsovot le kellene tartóztatni és kivégezni, de megelégedtek azzal, hogy Hruscsovot beküldték a sztálingrádi pokolba. Ott csak egy hajszál választotta el attól, hogy hősi halált haljon.

Leonyid fia pilótaként szolgált a háborúban, és a hivatalos verzió szerint hősi halált halt. Senki sem látta, hogy lelőtték volna a gépét, a repülő és Leonyid maradványai sem kerültek elő.

Egyes feltevések szerint Leonyid túlélte a repülője lelövését, fogságba esett, együttműködött a németekkel, ezért amikor szovjet kézre került, Sztálin parancsára agyonlőtték, hiába könyörgött Hruscsov az életéért.

Nem tudjuk, hogy mi az igazság. Leonyid feleségét mindenesetre letartóztatták és öt év kényszermunkára ítélték.

1949 végén ismét Moszkva és a moszkvai régió első embere lett. Nagy lakásépítési kampány fűződik a nevéhez. Lift és erkély nélküli, szerény minőségű lakások tömegét építették fel ezekben az években, amelyeket hruscsovkáknak hívnak ma is.

Sztálin halála után Georgij Malenkov lett a miniszterelnök, Berija az első helyettese, egyben belügyminiszter, Hruscsov az első titkári poszt várományosa.

Berija a sztálinista rendszert alaposan átépítő reformjavaslatok tömegével állt elő. Elítéltek millióit szabadította volna ki a Gulagból, az NDK feladására is javaslatot tett, ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy a hatalmi harcban minden eszköz bevetésére kész.

Malenkov és Hruscsov a reformer Berijától is, de a puccsra és vetélytársai likvidálására kész Berijától is féltek, maguk mellé állították a pártvezetés többi tagját. 1953 júniusában letartóztatták, angol kémként zárt tárgyaláson elítélték és 1953 decemberében öt közeli munkatársával együtt Beriját kivégezték.

Hruscsovot 1953 szeptemberében választották meg az Szovjetunió Kommuista Pártja (SZKP) első titkárának.

A Szovjetunió történetében voltak epizódok, amikor az egyszemélyi vezetést megpróbálták kétszemélyivé tenni, megosztva a főhatamat a párt első embere és a kormány első embere között.

Ez a felállás nem bizonyult tartósnak sem Sztálin halála után Hruscsovval és Malenkovval, sem Hruscsov után (Brezsnyevvel és Kosziginnel).

Malenkovot a sztálini terrorban való bűnrészességét igazoló dokumentumok segítségével távolították el a kormány éléről. Azzal az indokkal, amellyel Hruscsovot is félre tehették volna.

1955-ben Malenkov helyét Hruscsov embere, Nyikolaj Bulganyin foglalta el, és Hruscsov lett a világ legnagyobb országának egyszemélyi vezetője. 1958-ban a miniszterelnöki pozíciót is ő vette át.

Jobb Hruscsov és bal Hruscsov

A jobb Hruscsov:

Még társvezérként 1953-ban hátrébb parancsolta a sztálinistákat a különböző csatlós országokban. Új szakaszt kezdeményezett például az NDK-ban és Nagy Imrével Magyarországon. Kiengedte a csatlós országokat és a Szovjetuniót a szigorú hadigazdálkodásból.

Leleplezte Sztálin szörnyű bűneit – melyekben bűntárs volt – 1956 februárjában az SZKP XX. Kongresszusán tartott négy órás titkos beszédében, amelyet ő eredetileg nyilvánosan kívánt elmondani, s amelynek a kiszivárgása nem volt ellenére.

A „Nagy Terror” nem tért vissza, nem voltak tömeges letartóztatások, kivégzések, monstre kirakatperek. Milliók szabadultak ki a munkatáborokból.

A XX. Kongresszussal kiváltotta azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon és Lengyelországban lázadáshoz és a lázadások letörése után is magasabb szabadságfokhoz vezetett a közéletben, a szellemi és gazdasági életben.

Megnyitotta az „olvadás” korszakát a szovjet kultúrpolitikában. Olyan művek kerülhettek a nyilvánosság elé, amelyek bemutatása korábban elképzelhetetlen lett volna.

Valamelyest nyitottabbá tette az országát. Sokkal több külföldi utazhatott be, sokkal több szovjet polgár utazhatott ki, mint korábban.

Gyökeresen átformálta a szovjet külpolitikát. A világforradalom perspektíváját elengedte. Azzal együtt elesett a harmadik világháború elkerülhetetlenségének a tétele, és lehetővé vált a szovjet blokk gazdaságainak demilitarizálása.

Áttért a békés egymás mellett élés politikájára. Normalizálta a Szovjetunió kapcsolatait Jugoszláviával és az Egyesült Államokkal.

Megkötötte az osztrák államszerződést, kivonult Ausztriából. Létrejött a történelmi jelentőségű találkozó Eisenhowerrel. Széleskörű kapcsolatokat épített ki a Harmadik Világgal. Eltávolodott Mao Ce-tung Kínájától.

Nem épült ki körülötte az az extrém mértékű személyi kultusz, amely Sztálin uralkodásának évtizedeit jellemezte.

A bal Hruscsov:

A csatlós országok fölött ugyanolyan ellenőrzésre tartott igényt, mint elődei és utódai.

Leverték 1953-ban a berlini lázadást, 1956-ban vérbe fojtották a magyar forradalmat, elvárták a szigorú megtorlást. A berlini fal megépítésére is Hruscsov adott engedélyt-utasítást 1961-ben.

Az ő idejében vezették be a másként gondolkodókkal szemben a pszichiátriai kényszerkezelés gyakorlatát.

Hruscsov balkézzel fogott hozzá a hatalom decentralizálásához. Ipari és mezőgazdasági részekre osztotta a helyi hatalmi szerveket, elrendelte a Központi Bizottság harmadának rotációját a választások alkalmával. Ezekkel az intézkedésekkel eredményt nem ért el, viszont hatalmi villongásokat generált és elégedetlenséget keltett a pártapparátusban.

Kíméletlen hadjáratot indított 1959-ben az egyházak ellen. Tömegével záratta be a templomokat, a gyerekeket kitiltotta az istentiszteletekről. 1959-ben még 22 ezer, egy évvel később már csak 13 ezer, 1965-ben kevesebb mint 8 ezer templom működött templomként a Szovjetunióban.

A csatlós országokra ráparancsolta (ahol tudta) a mezőgazdaság „szocialista átszervezését”, a szövetkezetesítés gyors és erőszakos végrehajtását.

Hruscsovot az Egyesült Álamokban tett látogatása során elbűvölték az amerikai mezőgazdaság eredményei, és az ottani módszereket kívánta a saját vesszőparipáival kiegészítve átvenni.

Ami azonban piacgazdaságban működött, parancsgazdaságban kudarcot vallott.

A rossz minőségű szűzföldek feltörésére irányuló kampány a jó minőségű termőföldekbe való beruházás rovására, a kukorica vetésterületének hatalmas mértékű, megalapozatlan kiterjesztése óriási károkat okozott.

A gépállomások felszámolása, amely Magyarországon a szövetkezetek önállóságát, mozgásterét növelte, a Szovjetunióban visszaütött.

Lestrapált gépeket sóztak rá magas áron a kolhozokra, amivel anyagilag megrendítették őket, a gépállomások szakmunkásai a városokba, az iparba áramlottak, és a kolhozok szakemberek híján nem tudták a gépeket üzemeltetni.

A – sztálinizmushoz képest – „progresszív” XX. és XXII. SZKP-kongresszus között volt egy retrográd XXI. 1959-ben, amely a kínai „Nagy Ugrás” mutációjaként meghirdette a nagymértékű gyorsítást a gazdaság legfontosabb területein.

A XXII. Kongresszuson 1961 októberében megtették a desztalinizáció utolsó lépéseit. Hruscsov ekkor már nyílt beszédben szólt Sztálin „hibáiról”. A csatlós országok vezetőivel folytatott informális találkozókan pedig még sokkal keményebben részletezte Sztálin kapitális bűneit.

A kongresszus után Sztálint ki is költöztették a Vörös téri mauzóleumból, ahol addig Lenin társaságát élvezte. „Kitették a holttestet az udvarra” – énekelték Pesten.

A XXII. Kongresszus azonban még irreálisabb célkitűzéseket fogalmazott meg a gazdaság területén, mint az előző. A kongresszus azt üzente belföldre és külföldre, hogy a szovjet emberek mai nemzedéke már a kommunizmusban fog élni, és a Szovjetunió az anyagi termelésben tíz-húsz éven belül túlszárnyalja az Egyesült Államokat.

Ez a féktelen optimizmus azon alapult, hogy a Szovjetunió az első műholddal, az első szputnyikkal és az első emberrel végrehajtott űrrepüléssel az űrkutatás területén valóban túlszárnyalta az Egyesült Államokat. Mindennek hatalmas visszhangja volt a nagyvilágban. Azonban a hatvanas évek közepére a Szovjetunió már el is vesztette az előnyét az Egyesült Államokkal szemben.

A szellemi élet „olvadásának” a folyamatában korábban is voltak visszaesések, mint a Borisz Paszternak elleni Hruscsov által kezdeményezett kampány 1958-ban.

Az „olvadást” 1962-ben követte a visszafagyás, amikor Hruscsov a Manyézsban megrendezett kiállításon kijelentette, hogy ilyen képeket a szamár is tud mázolni a farkával. A kiállítást ugyan nem zárták be, és Hruscsov kirohanása után nagy tömegek rohantak be a Manyézsba megnézni „a modernista mázolmányokat”, az „olvadásnak” azonban vége lett.

1962-ben eljött az igazság pillanata a mezőgazdaságban. Egyre nagyobb mértékű volt az élelmiszerhiány, az árakat jelentősen meg kellett emelni. A széleskörű elégedetlenség Novocserkaszkban sztrájk és lázadás formájában nyilvánult meg. A hadsereg tömegmészárlással verte le a lázadást, 22 halottal, közel száz sebesülttel. Több mint száz embert állítottak bíróság elé, hetet kivégeztek.

Erre jött az 1963-as rossz termés. Éhínség fenyegetett, kemény valutáért kellett gabonát és élelmiszert vásárolni, ami kimerítette az ország valutatartalékait.

1962-ben megromlott a béketeremtő, sikeres külpolitikus imázsa is. A Kuba partjaihoz telepített nukleáris rakétákkal Hruscsov a harmadik világháború veszélyét felidéző, agresszív politikussá változott a Nyugat szemében, és a rakéták leszereléséhez vezető megállapodással sikertelen, legyőzött vezetőnek látszott.

A megállapodás titkos eleme volt az amerikai nukleáris eszközök kivonása Törökországból, tehát a nagyvilág nem tudott arról, hogy a Szovjetunió mit kapott cserébe azért, hogy a rakétáit elszállítsa az Egyesült Államok közeléből.

Az öregedő Hruscsov természetének negatív vonásai egyre inkább szembe tűntek. Döntései gyakran szubjektívek, kiszámíthatatlanok voltak, a modora sokszor nyers, impulzív reakciói gyakorta kínosak vagy nevetségesek.

1960-ban részt vett az ENSZ közgyűlésén. A fő célja az volt, hogy a harmadik világ frissen függetlenné vált, vagy annak küszöbére érkezett országait a szocialista tömb mellé hajlítsa. Ennek a célnak felelt meg a gyarmatosítást elítélő szovjet javaslat. A Fülöp-szigetek delegátusa a vitában kettős mércével vádolta a Szovjetuniót, amely Kelet-Európát gyarmati kiszolgáltatottságban tartja. Ekkor húzta le Hruscsov a cipőjét, hogy azzal verje dühében az asztalt. Ezzel még a saját delegációját is felháborította.

Hruscsov népszerűsége éppen lehanyatlott a hazájában, mire Magyarország túljutott a forradalom utáni megtorlás és az erőszakos szövetkezetesítés évein, bekövetkezett a konszolidáció, a társadalom egyre nagyobb része értékelte a kádári „békekort” s Kádárral együtt a mögötte álló Hruscsovot, akiben – miként Kádárban – már nem annyira a forradalom eltipróját, mint inkább a sztálinizmus rémálmát eloszlató, békességet teremtő vezetőt látták.

Mivel a Szovjetunió belső állapotáról valós információk nem érték el a magyar nyilvánosságot, Magyarország népének fogalma sem volt arról, hogy Hruscsovot egyre kevésbé kedvelik a Szovjetunióban.

Ezért aztán Hruscsov bukása sokkal nagyobb félelmet és megdöbbenést váltott ki Magyarországon (és Lengyelországban), mint a hazájában.

Az első titkárt már 1957 júniusában is megpróbálták megbuktatni a sztálinisták.

Akkor a Központi Bizottság tagjaival együtt Georgij Zsukov marsall, a hadügyminiszter a katonaságot maga mögött tudva mellé állt. Zsukovot a hálátlan Hruscsov pár hónappal később félreállította.

A nemzetközi viszonyok enyhüléséből következően a hadsereg létszámát csökkentették, a katonák javadalmazását, kiváltságait visszanyesték, ezért a hadseregben is nőtt az elégedetlenség Hruscsovval szemben.

1964-ben a Központi Bizottság tagjainak többsége már szembenállt vele. Kádár úgy sejtette és talán jól sejtette, hogy ha Hruscsovot 1957-ben megbuktatják, akkor Magyarországon is folytatódtak volna az ’50-es évek. Hét évvel később, amikor Hruscsovot sikerült megbuktatni, Kádárt ismét elfogta a félelem, és vele félt az ország politikában jártasabb része.

A címzett ismeretlen

Leonyid Brezsnyev volt Hruscsov helyettese, utódjelöltje. Hruscsov bízott benne.

Ő tette meg 1964-ben az SZKP második titkárának. Vlagyimir Szemicsasztnijban, a KGB elnökében is megbízott. Az első titkár 1964-ben nagyon sok külföldi utazást bonyolított le, alig volt odahaza.

Ellenlábasai Brezsnyevvel az élükön kihasználták az alkalmat, hogy megszerezzék a kellő támogatottságot az eltávolításához. Ez októberre sikerült.

Hruscsov barátjával és legszorosabb szövetségesével, Anasztasz Mikojánnal a Fekete-tengernél üdült. Október 12-én Brezsnyev felhívta, hogy másnap a Politikai Bizottság elnöksége ülést tart, a mezőgazdaság helyzetét fogják megtárgyalni, neki is jelen kell lennie.

Szemicsasztnij a repülőtéren közölte Hruscsovval, hogy le van tartóztatva. Így vitték a 13.-i elnökségi ülésre, ahol Brezsnyev, Szuszlov, Selepin és a többiek a vádak áradatát zúdították rá. A kedvetlen és fáradt – hetvenedik életévét már éppen betöltött Hruscsov alig védekezett. Felszólították, hogy mondjon le valamennyi tisztségéről, és ő ezt meg is tette, majd ezt október 14-én a PB Elnökség és a Központi Bizottság el is fogadta, tehát azon a napon ért véget hivatalosan Hruscsov uralma.

Szemicsasztnij memoárja szerint Brezsnyev meg akarta vele öletni Hruscsovot méreggel vagy megszervezett balesettel, de erre ő nem volt hajlandó. Ez vagy igaz, vagy sem.

Az SZKP Elnökségnek a Központ Bizottság számára készült jelentése szerint Hruscsov nagyképű, goromba ember, aki a kalandor terveivel nehéz helyzetbe sodorta az ország gazdaságát.

A gazdasági fejlődés üteme csökken, a mezőgazdaságot súlyos problémák terhelik. Hruscsov pártszerűtlenül viselkedik, nem konzultál fontos kérdésekben az elnökség tagjaival, megsérti a vezetés lenini elvét, személyi kultuszt alakít ki maga körül.

Mivel Hruscsov ellen nem kívántak büntetőjogilag eljárni, a bűneit soroló dokumentumot nem publikálták, nem ismertették.

A Pravda csupán rövid közleményt jelentetett meg Hruscsov lemondásáról, amelyben az életkorára, egészségi állapotára hivatkoztak. A lemondott pártvezető érdemeiről sem nyilatkozatban, sem a szovjet sajtóban nem esett szó. Ezzel jelezték, hogy politikai okokból távolították el az első titkárt, de ezek az okok nem nyilvánosak.

Kádár ekkor Lengyelországban tartózkodott. Ott a magyar pártvezető még nem kívánt érdemben nyilatkozni a moszkvai vezetőváltásról.

Az október 17-én tartott varsói lengyel-magyar nagygyűlésen Kádár nem, csak Gomulka beszélt a moszkvai fejleményekről:

„A Szovjetunióban végrehajtott személyi változások okai szigorúan belpolitikai jellegűek. Sok oka van annak, hogy Hruscsov elvtárs — nagy érdemei ellenére, amelyekkel a Szovjetunió gazdasági hatalmát növelte és a világ békéjét szolgálta — funkcióiról lemondott. Csakis a Szovjetunió legmagasabb állami és pártszerveire tartozik annak megítélése, hogy milyen súllyal esnek latba ezek az okok.” (Népszabadság, 1964. október 18.)

Tehát nem Kádár volt az egyetlen és nem is az első, aki Hruscsov nagy érdemeit szóba hozta akkor, amikor a szovjet sajtó ilyenekről nem tudott. (A blokkon kívüli Jugoszlávia sajtója és politikusai persze sokkal többet és sokkal nyitottabban beszélhettek a moszkvai fejleményekről. Aki Magyarországon Hruscsov bukásának világvisszhangját kívánta megismerni, annak az újvidéki Magyar Szó-t kellett kézbe vennie.)

A Politikai Bizottság október 16-i ülésén Biszku Béla ismertette a Hruscsov távozásának belföldi visszhangjáról készített összeállítást. A Hruscsov lemondásáról szóló közlemény eszerint

óriási meglepetést és mély megdöbbenést keltett. Mindenki erről beszél, villamoson, autóbuszokon, üzemekben, hivatalokban, üzletekben és az utcán ez a fő téma. Vidéki városokban is az emberek csoportokba verődve tárgyalják… Teljes a tanácstalanság, a tájékozatlanság, és különböző rémhírek keringenek. Az alapszervezeti titkárok szüntelenül hívják az üzemi, kerületi, járási és városi pártbizottságokat, azok pedig a megyéket, s tájékoztatást kérnek. A rádióhoz ma 12 óráig 60-nál több telefonhívás érkezett, ezek közül a legtöbb kéri a rádiót, hogy mondjon már valami megnyugtatót. Nagyon nagy az aggodalom, az emberek szíve nehéz lett, féltik a békét, aggódnak, hogy bizonytalanná, feszültté válik a nemzetközi helyzet. /…/ Mindenki leváltásról és nem lemondásról beszél. /…/ Egyesek hangoztatják, hogy … a szocialista tábornak mind a kül-, mind a belpolitikájában keményebb, merevebb vonal fog bekövetkezni. /…/ Beszélnek arról is, hogy a nemzetközi helyzet ki fog éleződni, a békés egymás mellett élés politikája feladásra kerül, s a kínai vonal győzedelmeskedik. (Múltunk, 2007/4.)

A Politikai Bizottság október 16-án úgy döntött, hogy a Hruscsov alatt kialakult, az SZKP XX. és XXII. Kongresszusának határozataiban kifejeződő irányvonal követését ígérő passzust hangsúlyozzák az SZKP közleményéből, és egy fél mondattal utalnak Hruscsov érdemeire.

Ezt meg is tették a Népszabadság másnap megjelent szerkesztőségi cikkében, miszerint a magyar kommunisták azt az irányvonalat fogadják el és követik a jövőben is, „amelynek megalkotásában az SZKP Központi Bizottsága és Nyikita Hruscsov elvtárs is nagy érdemeket szerzett”.

Október 19-én Kádár hazaérkezett Lengyelországból. A pályaudvaron hatalmas tömeg fogadta és leste a szavait:

„A héten sok különböző esemény történt. Voltak olyan hírek, amelyeknek nagyon örültünk, és volt olyan hír is, ami meglepett bennünket. Ezt őszintén és becsületesen meg akarom mondani. /…/ Én a magam részéről úgy gondolom, hogy Hruscsov elvtársnak nagyon nagy érdemei vannak a sztálini személyi kultusz elleni harcban, és abban, hogy a béke fennmaradhatott, ő a békéért dolgozott. Én azt hiszem, hogy azok a magyar százezrek, akik a közelmúltban és az idén is itt, a mi hazánkban üdvözölhették és szívből üdvözölték Hruscsov elvtársat, mint a nagy Szovjetunió Kommunista Pártjának, államának, népének reprezentánsát és a béke fáradhatatlan harcosát, jól tették, és utólag sincs semmi gondolkozni valójuk ezen. Számunkra pedig az a lényeges és döntő, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság kormányának politikai álláspontja, az ismert kérdésekben, a béke, a békés egymás mellett élés kérdésében, a szocialista országok egységére való törekvésben, a nemzetközi munkásmozgalom ismert kérdéseiben egy hajszálnyit sem változott és nem fog változni ezután sem. (Nagy taps.) (Népszabadság, 1964. október 20.)

A szovjet pártvezetőkkel való találkozás során a magyar fél kifejezte értetlenségét azzal kapcsolatban, hogy nem emlékeztek meg a nyugdíjba vonuló Hruscsov érdemeiről.

A magyar sajtó méltatta az új vezetőket. A szovjet-magyar kapcsolatok ekkor nem romlottak meg, a félelmek többsége megalapozatlannak bizonyult a következő években.

Magyarországon tovább haladt a reformfolyamat, az új gazdasági mechanizmus bevezetését sem gátolták. Ez a helyzet az 1968-as Prágai Tavasz és a csehszlovákiai bevonulás után változott meg. Azután kényszerítettek rá Magyarországra reformellenes irányvonalat.

A nyugdíjba küldött Hruscsov kapott egy házat Moszkvában, egy dácsát Kijev mellett, egy autót és 500 rubel nyugdíjat, amelyet később 400 rubelre csökkentettek. Egy közepes gyár igazgatójának járt ennyi.

A szovjet sajtóból – a magyarországival ellentétben – kitörölték Hruscsov nevét. A bukott pártvezér, miután kimászott a leváltását követő depresszióból, hozzákezdett emlékiratai elkészítéséhez. Magnóra mondta az emlékeit.

A lakását lehallgatták, a KGB követelte a magnószalagok átadását.

A magnószalagokat meg is kapták, azok másolatait azonban Hruscsov Szergej fia kijuttatta Nyugatra, és ott ki is nyomtatták több nyelven.

Hruscsovból kikényszerítettek egy nyilatkozatot, melyben elhatárolta magát ezektől a nyugati kiadványoktól. Így jelent meg Hruscsov neve hat év múltán újra a szovjet sajtóban.

Egy évvel később, 1971 szeptemberében Hruscsov szívrohamban meghalt.

Még hatalmának éveiben kialakult az a szokás, hogy Kádár minden évben küldött egy láda jonatán almát nagy orosz barátjának.

Kádár Hruscsov menesztése után is meg akarta tartani ezt a szokását, de az alma visszaérkezett azzal a közleménnyel, hogy „a címzett ismeretlen”.