Zajlik az orosz-ukrán háború, nagy a bizonytalanság a Közel-Keleten és Kína is egyre harciasabb hangokat hallat Tajvannal kapcsolatban. A nemsokára hivatalba lépő Trump elnök sem kiszámíthatóságáról híres, úgyhogy 2025-ben sok szempontból bizonytalanság övezi a nemzetközi helyzetet. Sokak szerint új hidegháború korszakába léptünk. Nézzük meg, mit is jelent ez a tények tekintetében.
Újabb hidegháború fenyegeti a világot. Gócpontjai: Ukrajna, a Közel-Kelet (Izrael-Hamász, Szíria, Hezbollah, Jemen) és a Csendes-óceán nyugati partvidéke, a Kína partjai előtti mintegy ezer kilométer széles sáv. A nyugati katonai szövetségi rendszer, a NATO globális szervezetté nőtte ki magát, a világ gyakorlatilag valamennyi gazdaságilag-katonailag jelentősebb államával felépített valamiféle kapcsolatot. Militarizálódik a másik jelentős nyugati integrációs szervezet, az Európai Unió is. Önálló hadsereg, fegyveres erő felállításán gondolkodnak, de egyelőre Ukrajna elszívja az ehhez szükséges anyagi forrásaikat.
Tét a hatalom, a befolyás újraelosztása
A trónkövetelők, a BRICS (az időközben tucatnyira bővült csoport vezetői Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) arra hivatkoznak, hogy lakosságuk ötször akkora, mint az USA köré épült G7-eké.
Gazdasági erejük is nagyobb, vásárlóerő-paritáson (PPP) számolva a világ GDP-jének 35 százalékát adják, míg a G7-ek részaránya mintegy 30 százalék.
Az egykori fejlődő országok, ma inkább a Globális Dél gyűjtőfogalom alá tartozó 77-ek plusz Kína. A BRICS mögött szervezetileg ott áll a Kína dominálta, és katonai jelleget is felmutató Sanghaji Szerződés Szervezete (SCO), s közel áll hozzá a CSTO, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete.
Ez utóbbiban a meghatározó erő Oroszország és a közép-ázsiai, kaukázusi volt szovjet tagállamokat igyekszik egy jelentős mértékben katonai jellegű csoportosulásba bevonni.
A katonai erő értékeléséről megoszlanak a vélemények. Tény, hogy Oroszország jelenleg a világ azon atomhatalma, amelynek a legtöbb nukleáris robbanófej áll a rendelkezésére, a becslések szerint jóval több mint hatezer. Az USA atomfegyver-készletei nagyjából ugyanekkorák. Kínának jelenleg kevesebb mint hatszáz atomrobbanófeje lehet (de ezek a legújabb technológiával készültek), Franciaország, Nagy-Britannia, India, Pakisztán egyenként 120-280 robbanófejjel rendelkezhet, Izrael készleteit 90-re, Észak-Koreáét 40-50 darabra becsülik.
A hidegháború második fázisának a kialakulása nem egyértelmű folyamat. Mind a hatalmat megtartó Nyugatot, mind az új leosztást követelő Keletet súlyos érdekellentétek osztják meg.
Nyugaton a legnagyobb kérdőjel az Egyesült Államok, amely el akarja tépni a NATO-n belül túl szorosnak tartott nyugat-európai (euro-atlanti) szálköteg egy részét. Donald Trump megválasztott amerikai elnök a Kínával (Oroszországgal) való viszony rendezését, Európa leértékelődését tervezheti.
A kezdetek, a Truman Doktrina
Az 1947. március 12-én a washingtoni Kapitóliumban elhangzott amerikai elnöki beszéddel, a Truman Doktrina meghirdetésével, a „szovjet blokk” visszaszorításának jegyében meghirdetettekkel kezdődött az első hidegháború, amely a történészek többségének felfogása szerint 1991. december 26-ig, a Szovjetunió hivatalos széteséséig tartott.
A történészek egy másik csoportja azt vallja, hogy a hidegháború lezárása nem köthető egy naphoz, hanem egy több évig tartó folyamatról beszélünk.
Forrás: Picryl.com
Máig a Truman Doktrinát tartják a hidegháborús amerikai külpolitika alapkövének. Támogatást ígért a második világháborút követően létrejött, vagy a korábbi alapokon fenntartott minden demokráciának, amelyet autoriter erők fenyegettek.
A gyakorlatban a Szovjetunió vezette katonai-gazdasági blokk megerősödését volt hivatva meggátolni. Első alkalmazási területe a Görögországban 1948-ban kirobbant kommunista lázadások leverésére irányult.
Ennek ellensúlyozására hirdették meg a második világháború után a Szovjetunió érdekszférájába került országok, a későbbi „szocialista világ” tagjai Görögország megsegítését. Budapesttől délre, a budai oldalon Százhalombatta és Rácalmás között így kezdték építeni 1950-ben a ma is létező, Beloiannisz nevű falut, ahová görög menekültek érkeztek.
A Truman Doktrina elveire építették 1949-ben a NATO-t is. Megvalósítása George Kennan amerikai diplomata nevéhez fűződik. Kennan működésének az eredménye a Szovjetunió feltartóztatásának, visszaszorításának (containment) máig ható politikai alapelve.
Ennek megfelelően a Varsói Szerződést (VSz) a Szovjetunió plusz az akkori európai szocialista országok többsége alkotta. A NATO-archívum adatai jelentős keleti számszerű fölényt tükröztek, miközben a Nyugat minőségi fölényt vindikált magának.
Mit jelentett a hatalmas NATO-hátrány? Az utánpótlási vonalak csaknem tízszer (6000 km) olyan hosszúak voltak, mint a VSz-éi (650 km) – abból kiindulva, hogy a NATO meghatározó katonai ereje az Egyesült Államok. Hasonló módon csökkent a hetvenes évek elején még meglévő NATO-előny a nukleáris fegyverek összeadott robbanóerejét illetően (megatonnákban kifejezve).
1983-ra már mintegy 2:1 előnyre tettek szert a Szovjetunió nukleáris csapásmérő erői a NATO-éval szemben.
Moszkvában a múlt század nyolcvanas évei elején azonban bedőltek Ronald Reagan amerikai elnök blöffjének. Reagan jól megtervezett és kivitelezett kamu komputer-grafikával, video-demonstrációval vázolta fel a Szovjetunió elleni, lézer és egyéb űrfegyverekkel megvívandó űrháború (Csillagháború) tervét – amiből persze szinte semmi sem volt igaz.
Forrás: Wikimedia commons
A szovjetek ettől megrettenve irgalmatlan ütemű fegyverkezésbe kezdtek, ami hatalmas gazdasági nehézségeket okozott nekik és hozzájárult a Szovjetunió 1991-es széteséséhez.
Mindkét fél a múlt század nyolcvanas éveinek elején reagált a NATO „kettős” (dual-track) döntésére. A döntést, hogy a NATO közép-hatótávolságú ballisztikus rakétákat (Pershing II.) és egyúttal földi indítású, közép-hatótávolságú cirkáló rakétákat telepít Nyugat-Európába, a Szovjetunió lépése váltotta ki.
A szovjetek mobil RSD-10 Pionyer (NATO-kód szerint SS-20-as) közép-hatótávolságú ballisztikus rakétákkal szerelkeztek fel 1977-ben, erre föl hozta meg 1979-ben a NATO a kettős döntést. Az SS-20-asokat aztán a hidegháború felszámolásához nagymértékben hozzájáruló Mihail-Gorbacsov utolsó pártfőtitkár-államelnöke idején, 1987-ben a közepes ballisztikus rakétákra vonatkozó amerikai-szovjet egyezmény, az INS megkötése után leszerelték.
Kapusztyin Jarban (Volgográd mellett) a rakéta-gyakorlópályán egy részüket nyilvánosan, nyugati vezetők, sajtótudósítók jelenlétében megsemmisítették.
Forrás: Wikimedia commons
Vissza a kályhához, újabb NATO „kettős döntés” várható?
Ezt azért is fontos felidézni, mert jelenleg hasonló helyzet van kialakulóban. Az USA 2026-tól meg nem határozott típusú, közepes hatótávolságú (5.500 km-ig) stratégiai ballisztikai rakétákat akar Nyugat-Európába telepíteni – amelyek nagy valószínűséggel több robbanófejes nukleáris eszközökkel lesznek felszerelve.
Azaz Európa, a NATO kontra Oroszország állás tulajdonképpen visszacsúszik a hidegháború egyik „legforróbb” szakaszába, az 1980-as évekéhez hasonló helyzetbe. Ez a Hidegháború 2.0 helyzet egyik fő komponense.
Ugyanakkor az USA és a Szovjetunió az első hidegháború idején felismerte a veszélyt, hogy a nukleáris robbanófejekkel ellátott stratégiai támadófegyverekkel vívott esetleges háborúban mindkét fél (az emberiség döntő részével együtt) elpusztulhat.
Emiatt kötöttek a „nehézlovasságra”, az interkontinentális ballisztikus rakétákra (InterContinental Ballistic Missiles – ICBM), s a rajtuk lévő robbanófejekre (Multiple Independently-targetable Reentry Vehicles, MIRV – több, önállóan a célra vezérelhető robbanófej) vonatkozó korlátozó egyezményeket (SALT, START).
Ezek közül egy még érvényben van. Ez az „Új START Szerződés” (New START Treaty), ami 2011-ben lépett életbe. A két ország megállapodott, hogy érvényét 2026. február 4-ig kiterjesztik.
Forrás: Flickr.com
Eszerint összesen oldalanként 700 interkontinentális ballisztikus rakétát tarthatnak harckész (deployed) állapotban, beleértve a szárazföldi telepítésű ICBM-eket, a tengeralattjáróról és a stratégiai bombázógépekről indítható ilyen rakétákat, amelyekre oldalanként összesen 1550 nukleáris robbanófej szerelhető.
Összefoglalva: a Hidegháború 1.0 idején regionális háborúk, csetepaték százai zajlottak le, de a világ megmenekült a nukleáris háború poklától.
A globális egyensúlyt a nukleáris/stratégiai támadófegyverek, azok hordozóeszközeinek száma – később korlátozásuk – biztosította. Ezt a stratégiai fegyverzetkorlátozási megállapodások sora (SALT, INS) támasztotta alá.
A most kibontakozó Hidegháború 2.0-nak hasonló feladata lenne. Kérdéses, hogy a mai világ vezetői, – első sorban Washingtonban, Pekingben és Moszkvában – képesek-e felismerni egy új, átfogó nemzetközi biztonsági rendszer létrehozásának a szükségességét, az új stratégiai (és taktikai) fegyverzetkorlátozó egyezmények megkötésének elengedhetetlenségét. És az amerikaiak meg az oroszok képesek lesznek-e Kínát rávenni, hogy csatlakozzon a fegyverzetkorlátozási megállapodásokhoz?
