Hidrogén-üzemanyagcellák sorozatgyártása kezdődött el a Bosch stuttgart-feuerbachi üzemében – közölte a német cég csütörtökön.
A gyártás megkezdését a hidrogéntechnológiában vállalt részesedés növelésével indokolták.
Első ügyfelük a Nikola Corporation,
amely még ebben az évben hidrogén-üzemanyagcellás elektromos teherautókat visz az amerikai piacra.
A hidrogéngazdaságban nagy a kereslet a Bosch autóipari szakértelmére, a közlemény szerint rajtuk kívül az egész világon kevesen képesek üzemanyagcellák sorozatgyártására.
A cég 2026-ig a csaknem 2,5 milliárd eurót fektet hidrogéntechnológiákba, és kétszer ennyi bevétellel számol belőle 2030-ig.
A vállalat hangsúlyozta, hogy
a hidrogén hozzásegítheti a Földet a klímasemlegességhez,
ezért a Bosch elnöke az európai döntéshozóknak is a hidrogéntermelés felgyorsítását, a hidrogénelosztó infrastruktúra kiépítését javasolta.
A cég maga is számos felhasználási lehetőséget vizsgál, és készen áll arra, hogy az autóipari tapasztalatait a lehető legszélesebb körben alkalmazza a hidrogéngazdaságban.
A hidrogénmotor mindent tud, amit a dízel, miközben szén-dioxid-semleges, és a már ismert fejlesztési és gyártástechnológiák több mint 90 százalékban felhasználhatók hozzá – hangsúlyozták.