Német csótányok genetikai elemzése alapján derítették ki a kutatók, hogy évezredekkel ezelőtt hogyan terjedt el ez a kártevő Dél-Ázsiában, és hogyan került végül az ön konyhájába.
Éjszaka előbújnak a rejtekhelyükről, és a házon keresztül cikáznak, hogy megkeressék a morzsákat a padlón, a ragacsos cukros foltot a pulton, és néha még a fogkrémet vagy a szappant is megrágcsálják. Csótányok.
A 4500 csótányfaj közül mégis valószínűleg a német csótány a háziasszonyok frusztrációjának elsődleges forrása. Legyőzte a többi csótányfajt, és a világ legelterjedtebb beltéri kártevőjének számít. Hogy pontosan hogyan vált ez a vadon élő rovar a mi személyes problémánkká – amely annyira jól alkalmazkodott az emberekkel teli helyeken való élethez, hogy a természetben alig fordul elő -, azt jó ideje próbálják meg kideríteni a tudósok.
Egy új tanulmány leírja a csótányok eredettörténetét, és feltárja azokat a genetikai változásokat, amelyek a rovart
mássá teszik, mint a többi csótányt
mondta a New York Times című lapnak Qian Tang, a Harvard Egyetemen dolgozó evolúcióbiológus, a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője.
A német csótány az 1700-as évek végén kapta a nevét Közép-Európában. A tudósok eleinte azt gondolták, hogy a Blattella germanica nevű faj Északkelet-Afrikából származik.
Van azonban egy másik faj, az ázsiai csótány, a Blattella asahinai, amely szintén eséllyel a lehetőségek között volt. Ez a faj szinte teljesen megegyezik a német csótánnyal, bár olyan jellegzetes tulajdonságokkal rendelkezik, mint a fény iránti vonzalom, a szabadban való életre való képesség és a repülés képessége. A genetikai elemzések azt bizonyították, hogy a B. germanica és a B. asahinai nem csak külsőleg hasonlítanak egymásra.
Tang régi vágya volt, hogy a B. germanica genealógiai fájának végére járjon, ezért csapata 17 országból származó 281 német csótány DNS-ét szerezte be, hogy tanulmányozza a genetikai különbségeket. Ezután nyomon követték a kártevő útját Földön, attól a helytől kezdve, ahol először kifejlődött, egészen addig, amíg be nem mászott a konyhánkba.
Ez egy
mérföldkőnek számító tanulmány
mondta Chow-Yang Lee, a Riverside-i Kaliforniai Egyetem városi entomológusa, aki 30 éve tanulmányozza a német csótányokat.
Az adatok megerősítették, hogy a B. germanica az ázsiai csótányból fejlődött ki, valahol Indiában vagy Mianmarban, körülbelül 2100 évvel ezelőtt. Néhány ázsiai csótány emberi települések vagy ültetvények közelében élt, és valószínűleg átálltak az emberek által termesztett növények fogyasztásárafeltételezi Tang. Aztán, mivel az emberi lakásokban hasonló táplálékforrások voltak, beköltöztek a házakba, és végül háztartási kártevőkké váltak.
Körülbelül ekkor kezdett az ázsiai csótányból német csótány lenni
mondta Tang.
A rovarok két hullámban vonultak nyugat felé. Először valószínűleg a katonák kenyérkosaraiban utaztak a Közel-Keletre 1200 évvel ezelőtt – sokkal korábban, mint ahogy azt korábban gondolták, majd nagyjából 270 évvel ezelőtt valószínűleg az európai gyarmatosítók hajóin érkeztekEurópába. A 19. és 20. századi globális kereskedelem lehetővé tette, hogy a kártevők a világ legtöbb részére eljussanak, s a városiasodás, vízvezetékek, a csatornarendszer, a fűtés maradásra csábította őket.
Tökéletesen érthető
mondta Dini Miller, a Virginia Tech University városi kártevőirtással foglalkozó professzora.
Elláttuk őket élelemmel, nedvességgel és meleggel. És gyakorlatilag azóta is velünk vannak.
Miller csótányirtási projekteken dolgozik szerte az Egyesült Államokban, és gyakran talál akár 700 csótányt is a fertőzött épületekben egy éjszakára otthagyott csapdában.
Elég szaporák
mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt 60 évben szinte az összes rovarirtó szerrel szemben ellenállóvá váltak.
Ahhoz, hogy megértsük, mi teszi a német csótányt a városi terek ilyen félelmetes betolakodójává, a tudósoknak fel kell tárniuk a rovar ősi genetikai történetét – mondta Erich Bornberg-Bauer, a németországi Münsteri Egyetem molekuláris evolúció és bioinformatika professzora.
Ezután rekonstruálhatjuk az alkalmazkodás útját, és találhatjuk meg azokat a géneket, amelyek a történelem kialakultak bennük, s arra várnak, hogy minden egyes új kihíváskor működésbe lépjenek.
Saját kutatásai során megállapította, hogy a német csótány számos szaglásreceptor génjével rendelkezik, és nagyszámú olyan fehérjével, amelyek segítenek neki ellenállni a mérgező anyagoknak. Valószínűleg ezek azok a gének, amelyek miatt olyan hatékonyan érzékelik az új táplálékforrásokat, és gyorsan kialakítják a rovarölő szerekkel szembeni ellenállóképességüket.
Nagyon sok génjük van, így nagyon-nagyon nagy az alkalmazkodási potenciáljuk
mondta tette hozzá a tudós.
