Hogyan legyünk képesek elviselni egymást a karanténban? – A pszichiátert kérdeztük

Az állatok által lenyelt műanyagok méretét becsülték meg kutatók
2020-03-31
Először volt hőhullám az Antarktiszon
2020-04-01
Show all

Hogyan legyünk képesek elviselni egymást a karanténban? – A pszichiátert kérdeztük

Amin most átmegyünk, az tulajdonképpen egyfajta gyászfolyamat. Hasonló ahhoz, mint amikor éppen válunk. Tulajdonképpen most gyászoljuk az eddigi jó életünket. Vagy azt az elveszített múltat, ami pár hete még a miénk volt, de tudjuk, hogy soha többé nem lesz már ugyanolyan – mondta a tudás.hu-nak Belső Nóra, pszichiáter.

Vicces jóslatok születtek az otthoni karanténnal kapcsolatban: Egy év múlva nagyon sok válás lesz és nagyon sok gyerek születik Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a párok összezárva csak veszekedni vagy szeretkezni tudnak?

Ez nyilvánvalóan karikírozott, sarkos vélemény, az azonban igaz, hogy

egy ilyen helyzet tényleg valamifajta erőpróbája egy párkapcsolatnak, de az egész család életének is.

Az elmúlt húsz-harminc évben a családok atomizálódtak, a különböző generációk már nem élnek együtt, ahogy szokás volt régebben, ezért sok ember elszokott attól, hogy heteken, hónapokon át folyamatosan együtt legyen a családdal és elviselje a többieket.

Természetes dolog, ha egymást szerető emberek a bezártságban ingerültté válnak egymás iránt?

Teljesen természetes. Egy párkapcsolatban „békeidőben” is érezhet néha az ember a párja iránt ingerültséget, dühöt, de akár utálatot is, amiért vannak olyan tulajdonságai, szokásai, amikhez alkalmazkodni kell.

Most valószínűleg nehezebb lesz az alkalmazkodás, a gondok, súrlódások élesebben jelentkeznek, viszont természetes módon kerülnek a felszínre.

A mindennapi rohanásban általában nincs idő és energia kibeszélni, megtárgyalni a konfliktusokat.  Most nem lesz más választásunk.

Lehet az együtt élők számára az összezártság akár terápia is?

Ha sikerül megszokni az őszinte beszédet, egyáltalán a beszédet egymással, akkor a kommunikáció a jövőben talán szélesebb skálán fog tudni mozogni, mint korábban. Ha beszélgetünk a karanténbeli szorongásainkról, a jövőt érintő aggodalmainkról a párunkkal, a családtagjainknak, máris enyhítettük a feszültséget. És előjöhetnek régebbi rossz érzéseink is. Minőségivé válhat az együtt töltött idő. „Te, tudod, milyen régóta el akarom mondani mennyire nem szeretem nálad, hogy…..Ja, hét én ezt nem is tudtam…”

Most nincs személyes pszichoterápiás irányítás, tessék a párterápiát otthon gyakorolni!

Az a tapasztalat, hogy a bezártságban állandóan változik az ember hangulata, le-föl, mintha hullámvasúton ülne…

Természetes, hogy hosszabb ideig tartó szokatlan helyzetben hullámzik a hangulatunk, hiszen mindig a külvilághoz való viszonyunkat tükrözi. Ilyen bezártságban pedig különösen érzékenyen reagálunk minden hatásra.

Ha újabb rossz hírt kapunk a járvánnyal kapcsolatban, vagy, ha megtudjuk, hogy veszélybe került a munkánk, az egzisztenciánk, természetes, hogy  megnő bennünk a feszültség, hatalmukba kerítenek depresszív érzések.

Csakhogy az emberi psziché nagyon érdekes valami, képes a rugalmasságra. Ha egy stresszhelyzet hosszútávúvá vagy krónikussá válik, elkezd alkalmazkodni hozzá.

És ez az alkalmazkodási képesség választja el az egészséges mentális reakciót a kórostól.

Az a vízválasztó, hogy végül találok-e kiutat a kezdeti nehézségekből, a lehangoltságból, az akár depresszív színezetű hangulatból, és képes vagyok-e egészséges módon megküzdeni, vagy pedig beleragadok a mocsárba.

Milyen módszerekkel lehet csökkenteni a szorongást?

Nagyon sokfajta módszer létezik, amit az emberek önállóan is megtanulhatnak. Az internetről le lehet tölteni terápiás relaxációs és meditációs hanganyagokat.

De nagyon fontos stresszűző módszer a testmozgás. A szabadban futás, kerékpározás megengedett, de otthon is lehet tornázni.

Az idősebbek gyógytornát, a fiatalabbak fitneszedzéseket, gimnasztikai gyakorlatsorokat  is találnak a világhálón. Stresszcsökkentő légzésgyakorlatokat is el lehet sajátítani. Sokféle van, én a következő gyakorlatot szoktam ajánlani: beszívjuk a levegőt, benntartjuk, amíg egyenletes ütemben elszámolunk tízig, majd kiengedjük. Ezt ismételjük úgy, hogy mindig eggyel kevesebbet számolunk. És az a tapasztalat, ahogy lélegzünk és számolunk:9-ig,…8-ig…7-ig…6-ig… stb., mikorra elérünk az 1-hez, a lélegzetünk egyenletessé válik és a szorongás oldódik.

De természetesen ott van még a figyelemelterelés is, tehát mindenféle hobbi, a barkácsolás, olvasás, zenehallgatás, filmnézés mind szorongáscsökkentő. A lényeg, hogy legyen mindennapi rutinunk, ami fogódzót jelent, ugyanakkor próbáljuk a karanténban is változatosan eltölteni a napokat.

Gyógyszert semmiképpen se szedjünk a félelmeinkre. Ha valakinél hosszabb időn át szorongásos zavar, depresszió vagy pánikroham jelentkezik, azzal  már szakemberhez kell fordulni.

Mit tehetünk az emberben felhalmozódó, bűnbakkeresés, gyűlölködés, vádaskodás ellen? Mindennek az oka a partner, a kormány, az ellenzék, az öregek, a fiatalok, a külföldiek, a kínaiak…

Amin most átmegyünk, az tulajdonképpen egyfajta gyászfolyamat. Hasonló ahhoz, mint amikor éppen válunk. Tulajdonképpen most gyászoljuk az eddigi jó életünket. Vagy azt az elveszített múltat, ami pár hete még a miénk volt, de tudjuk, hogy soha többé nem lesz már ugyanolyan. És ennek a gyászreakciónak természetes szakaszai vannak, amelyek keveredhetnek is egymással és különböző mértékben, különböző időszakokban, újabb és újabb hullámokban törhetnek ránk.  Benne van a düh, az elkeseredés, a depresszió, az önvád, a bűntudat, a bűnbakkeresés, a vádaskodás – és végül az elfogadás, illetőleg a belenyugvás. Mert a gyászfolyamat végén bele kell nyugodnunk a tényekbe, hiszen nem tudunk mit tenni. Ez történt, ez van, teljesen mindegy, hogy kit hibáztatok. Az is a pszichénk működésének jellegzetessége, hogy a bizonytalanságból előbb-utóbb racionalizálunk, biztonságot keresünk és tovább akarunk lépni.

A gyerekek általában rosszabbul tűrik a bezártságot. Hogyan reagáljon erre a szülő?

Érdekes módon az a tapasztalom, hogy a szülők viselik rosszabbul a karantént.  A gyerekek jól feltalálják magukat, alkalmazkodtak például az újfajta tanítási módszerekhez, az otthoni játszáshoz is.

Nem baj, ha egy gyerek új helyzet elé kerül, ha látja, hogy nem mindig körülötte forog a világ, ha érzékeli, hogy a szüleinek most felelősséget kell vállalniuk másokért is.

Szerintem a szülők aggódnak inkább azért, hogy eddig mindent megadtak a gyerekeiknek, már, aki megtehette, de most, hogy „megállt az élet”, nyilván hiányt szenvednek. Pedig a gyereknek semmi másra nincs szüksége a szülő részéről, mint arra, hogy szeressék, el legyen látva és biztonságban érezze magát.

Mi történik ilyen helyzetben a mentálisan labilis, vagy kimondottan beteg emberekkel?

Az elmúlt hetek tapasztalata a praxisomban azt mutatta, hogy azok, akik jól kezelt úgymond „betegek”, azoknak meg se kottyan ez a helyzet. Sokan fogalmaznak úgy, hogy korábbi „megfoghatatlan” félelmüknek most legalább van oka, tárgya. És minthogy a szakemberek megmondják, hogy a járvány idején mit ajánlott csinálni, tudnak mihez alkalmazkodni. Ugyanakkor biztosan van egy olyan része a mentálisan labilis népességnek, akik eddig nem jelentkeztek ellátásra, de ebben a különösen nehéz helyzetben a panaszaik felerősödnek, és tényleg kialakul náluk valamilyen betegség. Ha a tünetek hosszabb időn át fennállnak, mindenképpen ajánlott szakemberhez, szakorvoshoz fordulni.

A fiatalok, akik eddig bulizós, pubos társasági életet éltek, a karanténban könnyen elveszthetik a biztonságérzetüket.

Nekem egy 23 éves és egy 19 éves fiam és lányom van. Először valóban nagyon nehezen fogadták el ezt a helyzetet, szörnyen érezték magukat egészen addig, amíg még nem lehetett látni, hogy miről is szól ez az egész, és hogy tényleg fontos, hogy otthon maradjanak. Attól kezdve, hogy ezt megértették, jól alkalmazkodtak, digitálisan megtalálták az érintkezési csatornákat. Ennél a nemzedéknél nagyon fontos, hogy ne érezzék úgy, hogy lemaradnak valamiről, hogy kirekesztődnek. Most a bezáródás közösségi élménnyé vált és ez megnyugtató számukra.

Sajnos, azok a fiatalok, akik rosszabb anyagi vagy családi helyzetben vannak, most nagyobb veszélynek vannak kitéve. Esetleg visszakényszerülnek egy nem biztonságos, nem védelmező családba, ahonnan már menekülni szerettek volna. És ha nincsenek szellemi, lelki tartalékaik, ha nem találnak kapaszkodót mondjuk a világhálón, megbillenhetnek, akár önpusztító feszültségoldó megoldásokhoz folyamodhatnak.

Milyen veszély fenyegeti a most bezáródott, elmagányosodott idős embereket?

Ez kiszámíthatatlan, nem lehet megjósolni. Vannak közöttük igen sérülékenyek is. Aki eddig is egyedül és viszonylag rendezett körülmények között élt, és most is van, aki gondoskodik, mondjuk a bevásárlásokról, az talán viszonylag jól viseli a karantént. Sokuknak még vannak a szüleik elbeszéléséből háborús élményeik, és azokhoz a szörnyűségekhez képest az, hogy most ülnek egy fűtött szobában és nézik a tévét – nem is olyan rossz dolog. De nyilván sokan vannak, akik nagyon rosszul viselik a rokoni és szociális kapcsolatok elvesztését, befelé fordulnak és elkezdődik náluk valamiféle leépülés.

Sokaknál a bezártságnak egészségi kockázata is van, hiszen a legtöbb idős ember szervezetét már mindenféle betegség terheli, ha most elhanyagolják ezeket, mert jogos félelemből nem mernek kontrollra, kezelésre járni, az állapotuk rosszabbodhat.

Melyek azok a személyiségjegyek, viselkedésformák, amelyeket most tanácsos lenne legyűrni magunkban, és melyek azok, amelyek segíthetnek elviselni a karantént?

Úgy gondolhatja valaki, hogy az önző embereknek most könnyebb az élet, hiszen nem veszik magukra mások gondját, fájdalmát. Szerintem azonban mégis sokkal jobb a segítőkész, empatikusabb embereknek, mert

ha nehéz helyzetben másoknak segítünk, azzal a saját jóérzésünket, jóllétünket is tápláljuk.

Nyilván jobban viselik ezt a helyzetet azok, akik eleve introvertáltabb, befelé forduló emberek, akik eddig is jól elvoltak magukban. Most az extrovertált, nyitottabb személyeknek kell tudomásul venniük azt, hogy az eddigi csatornáik beszűkültek és meg kell találniuk azokat a fórumokat, ahol folytatni tudják a szociális és társasági életet. Akik elvesztik a munkájukat, azokon úrrá lehet a kétségbeesés.

A karanténban nyilvánvalóan erősödni fognak bizonyos addikciók. Aki valamilyen függőségre hajlamosabb, könnyen rákaphat. Többet iszik, szert használ, gyógyszert vesz be, állandóan eszik, folyamatosan a gép előtt ül, nem kontrollálja, hogy mennyit játszik, mennyit veszít.

A környezetnek, még a virtuálisan jelenlévő baráti körnek is nagy a felelőssége, hogy segítsen megfékezni vagy szakemberhez irányítani ezeket az embereket.

Mi a véleménye, mi következhet egy Ilyen krízishelyzet után?

Talán meglepő, de én optimista vagyok, és azt mondom, hogy ez a világméretű válság, a néhány hónapnyi bezárkózás, befelé figyelés bizonyosan jó lesz valamire.

Úgy gondolom, sok szenvedés, veszteség és lemondás után, de – jobb világ jön. Szerintem ez a járvány alapvetően meg fogja változtatni az egyéni és társadalmi szokásokat, a gondolkodásmódot, az értékrendeket. Ha újra talpra áll a társadalom, megint elkövetkezik egy olyan időszak, amikor jobban fogjuk értékelni az emberi együttműködést, a segítséget és az egymásra figyelést. És ez remélhetőleg így alakul a családokban és a nagyobb közösségekben egyaránt.

Talán több család kovácsolódik össze, erősödik meg, mint ahány széthullik. Talán visszafogjuk, okosan átalakítjuk a fogyasztói társadalom tobzódását. Pszichiáteri tapasztalatom azt mondatja: a krízis mindig lehetőséget teremt a megújulásra.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?