Hogyan lett egy alföldi tanyasi kisfiú Hollywood ura?

Az iparkamara elnök nagyon optimista
2023-12-27
A német fegyverkivitel rekordot döntött
2023-12-27
Show all

Hogyan lett egy alföldi tanyasi kisfiú Hollywood ura?

Tudja, merre van Pusztatúrpásztó? Nos, ez egy kis tanyabokor az Alföldön. Akkor is az volt, amikor a XIX. század végén megszületett ott három fiúgyermek, Zoltán, Vince és Sándor. Amikor a csűrben játszadoztak, még senki nem sejtette róluk, hogy a világ legbefolyásosabb emberei lesznek a filmiparban. Elképesztő sors jutott mindhármuknak.

Alexander Korda Kellner Sándor néven született 1893-ban ebben a falucskában, amely ma Túrkevéhez tartozik. Churchill és Graham Greene örök barátja volt, a brit filmipar megteremtője, amerikai filmmogul és milliárdos műgyűjtő. Élete is filmre kívánkozik.

Ahogy egyik unokaöccse, Michael Korda életrajzi regényéből megtudhatjuk, hétfő reggelente jött a fiúkért egy szekér, ami elvitte őket az iskolába, majd pénteken hazaszállította. Miután egy szemfertőzés következtében sokdioptriás szemüveget kellett a kis Sándornak hordania, a későbbiekben felmentették a katonai szolgálat alól. Élete végéig, még szemüveggel is, rosszul látott.

Bécs, Berlin, majd Hollywood

Sándor kisgyerek volt még, amikor az édesapja váratlanul meghalt.

A család Kecskemétre költözött a nagypapához, aki gyakran szíjjal verte a gyerekeket. Ettől a helyzettől Sándor mihamarabb szabadulni akart, és elindult Budapestre. A Mester utcai Kereskedelmi iskolába járt, és az ottani kedvenc jelszól (Sursum corda – „Emeljétek fel szíveteket!”) vette kölcsön későbbi vezetéknevét.

Amint lehetősége nyílt rá, felhozatta a rokonokat Budapestre, és haláláig ő lett a családfő. Filmes pályája kezdetén olyan irodalmi műveket vitt vászonra – még némafilmként – mint Jókai Mórtól Az aranyember, vagy Babits Mihálytól a Gólyakalifa.

 Korda Sándor 1917 áprilisában  megvette a Corvin Filmgyárat, és üzlettársával megalapították filmes vállalkozásukat a Róna utcánál lévő ingatlanon, amely a magyar filmgyártás fellegvára lett. Ő rendezte az egyik első, külföldön is bemutatott magyar filmet, a Fehér éjszakákat.

A Tanácsköztársaság bukása után felesége, Mária megmentette az életét azzal, hogy kicsempészte Bécsbe. (Később nagy árat fizetett ezért Sándor, mert Mária élete végéig elvárta volna a hálát.).

Bécs után Berlinben folytatta pályafutását. 1927-ban pedig már Hollywoodban, United Artists-nál rendező.

Sokba került a válóper

A felesége színésznő volt, de beköszöntött a hangosfilm korszaka, és Máriának olyan erős akcentusa volt, hogy senki nem akart vele dolgozni, még Sándor, vagy ahogy élete végéig hívták, Alex, sem. 1930-ban elváltak. A színésznő élete végéig perben állt vele és közös gyereküket is ellene nevelte.

Később egy gyönyörű világsztárt vett feleségül: Merle Oberont. De ahogy az szintén szokás volt abban a körben, ez után egy fiatal lányt választott házastársnak, aki a gyermeke lehetett volna, akit dúsgazdaggá tett, és akibe szerelmes volt unokaöccse, Michael.

Kordának eleinte sokat jelentett Hollywood, de nem érezte ott jól magát, 1931-ben Londonba költözött a fivéreivel. Ott alapította meg 1932ben a London Films stúdiót. A VIII. Henrik magánélete, amelyet ő rendezett, azonnal óriási nemzetközi filmsiker lett, Oscar-díjra is jelölték. Producerként többek között olyan filmek fűződnek nevéhez, mint a rendkívül sikeres A dzsungel könyve – amelyet testvére, Zoltán rendezett, és amelynek Rózsa Miklós szerezte a zenéjét – valamint III. Richárd.

Rolls-Royce vitte a repülőgép lépcsőjéhez

Ekkorra teremtődött meg számára egy olyan életszínvonal lehetősége, amiről magyar tanyasi gyerekként nem is álmodhatott. Ahogyan Michael Korda, egyik unokaöccse írja visszaemlékezésében, ha utazott, a legendás fekete Rolls-Royce Silver Shadow közvetlenül a repülőgép lépcsőjéhez vitte. Ha késett, visszatartották az indulást.

Mindenütt megvárták a hajók, a vonatok. Az útlevél és vámformaságokat úgy intézték, ahogy neki a legkényelmesebb. „Még a vámjelzést is gyöngéden krétázták rá fehér borjúbőr Revelation bőröndjeire, meg a fecskefarkú nyílásretesszel ellátott, rézvasalású, nyirkosítóval felszerelt szattyánbőr úti szivarládájára, amelynek finom bőrébe préselve ott állt a monogramja: A. K.” – olvasható a könyvben.

Allűrök, szeretetrohamok, zsarnokság

Élete a legnagyobb luxusban telt, amit természetesnek tekintett. Testvérei, ha nem is lettek ilyen híresek, mint ő, szintén világsikerű produkciók gyártásában vettek részt. Közben tudomásul vették bátyjuk allűrjeit, furcsa szokásait, zsarnokságát és szeretetrohamait. Vincentnek, vagy ahogyan Alex becézte, Vincinek, sofőrt kellett tartania, mert Alex nem bízott benne, hogy képes egyedül vezetnie kocsiját.

Vincent gyakran érkezett haza esténként magyar filmesekkel – emlékszik vissza apjára Michael – forgatókönyvírókkal, operatőrökkel, díszlettervezőkkel, akik inkább magyarul beszéltek, amin az angol királyi családoknál szolgált házvezetőnő igencsak felháborodott. Azon még inkább, amikor a magyar konyhaművészettel próbálták megismertetni.

Magyarságukat életük végéig őrizték

Mindhárman megtapasztalták az éhezést, ezért biztonságérzetet keltett a három fivérben a mértéktelen mennyiségű ennivaló látványa. Zolinak az volt a szokása, hogy az előkelő vacsoravendégségekre egyik zsebében egy darab kenyérrel, a másikban egy darab szalámival érkezett, így tiltakozva a szerinte finomkodó angol konyha ellen.

Sándor huszonévesen hagyta el Magyarországot, de dúsgazdag világfiként sem hiányozhatott soha a téliszalámi, a kolbász, a rétes az asztaláról. Veszekedni egészen haláláig csak magyarul szeretett – olvasható a könyvben. Több nyelven beszélt, mindegyiken erős magyar akcentussal, ami nem érdekelte, sőt, olykor még rá is játszott.

Megesett, hogy elegáns fogadásokon, ahol roskadt az asztal, Alex előhúzott a zsebéből egy nagy bicskát, fogta a szalámit és vágott magának egy vastag szeletet.

Libamájnak és pezsgőnek mindig kellett lennie az asztalon. Vincent a pezsgőt kis régi lekvárosüvegekből itta – amelyet általában vizespohárnak is használt – mert úgy vélte, ettől a franciák elegáns nedűje egyszerű itallá változik.

Michael miatta tanult meg oroszul

Alex természetesnek tartotta, hogy ő a család feje. Beleszólt unokaöccsei nevelésébe, abba is, hogy milyen nyelveket tanuljanak, és melyik országban járjanak egyetemre. Michael Korda, Alex tanácsára tanult meg oroszul, aminek jó hasznát vette, például akkor, amikor az NSZK-ban hírszerző tiszt volt a II. világháború után, vagy 1956-ban, amikor Magyarországra utazott, bár magyarul szinte egy szót sem beszélt.

Winston Churchill volt az, aki a következő nagy angol film témájául Nelson admirális és a trafalgari ütközet témáját választotta, Alex pedig, aki jó barátja volt, hozzátette a szerelmi szálat. A Lady Hamilton forgatása elég göröngyös volt, Alex Vincenttel is ordítozott, mert a film kedvéért berendezett csodálatos palota nem nyerte el tetszését: az volt a véleménye, hogy ez egy szerelmi történet, ami nem játszódhat egy könyvtár szobában.

A Lady Hamilton annak idején nagy vihart kavart

Filmjei legendák lettek, köztük olyan klasszikusok, mint a Lady Hamilton, amely mára csak egy romantikus történelmi sztori, de akkor másképp látták, és nemcsak a politikai áthallás miatt. Azt talán kevesen tudják, hogy az amerikai filmcenzorok kifogásolták, miszerint a

Nelson és Lady Hamilton nem házasok, tehát nem is szeretkezhetnek – ! – és hogy a való életben Olivier és Leigh sem voltak házasok.

A Lady Hamilton ennek ellenére világszerte hatalmas sikert aratott, a Szovjetunióban ez volt az első nem szovjet film, melyet széles körben vetítettek. A blokádtól szenvedő Leningrádban órákig álltak sorba az éhező emberek a mínusz 15 fokban, hogy láthassák. Churchill rajongott a filmért és felterjesztette Alexander Kordát a lovagi címre, amit rendezőként elsőnek nyert el.

Sir Alexander Korda 62 évesen szívrohamban hunyt el, Londonban. A Brit Filmakadémia az év legkiemelkedőbb filmjeinek járó díjat róla nevezte el. Ugyancsak ő a névadója az Etyeken létesített Korda Filmstúdióknak.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.