Hol van kötelező katonai szolgálat Európában? – A németek is a sorozás irányába indultak

Európa egyre több országában fordultak a kötelező sorozás irányába. Az elmúlt években az európai biztonsági környezet olyan mértékben változott, hogy a kormányok ismét felvetik a kötelező katonai szolgálat visszaállítását. Több ország úgy látja, hogy a kizárólag önkéntes katonai struktúrák már nem elegendőek a következő évek kihívásaihoz. Legutóbb Németország indult el ebbe az irányba. Európa háborúra készül?

Az utóbbi időben egyre több ország döntött a katonai szolgálat mellett, ezeket vesszük most számba.

Németország most döntött

Németországban a napokban úgy döntöttek, hogy A koalíció megállapodott abban, hogy 2026-tól minden 18 éves férfit kötelezően orvosilag megvizsgálnak, és egy alkalmassági kérdőívet is ki kell tölteniük.

Mintegy 700 ezer fiatalt érint majd az intézkedés, először a 2008-ban születetteket. Első menetben önkéntes alapon toboroznák a katonákat, amely a védelmi miniszter szerint elég lesz. Ha azonban nem töltik fel elegen az állományt, akkor továbblépés szükséges.

A cél az, hogy Berlin Európa legerősebb hagyományos hadseregét hozza létre – írja a BBC

Németország legnagyobb hadiipari vállalatának a Rheinmetallnak a vezetője szerint mindez öt év alatt megvalósítható.

A Bundeswehr jelenleg körülbelül 182 000 katonával rendelkezik. Az új katonai szolgálati modell célja, hogy ezt a számot a következő évben 20 000-rel növelje, és a következő 10 évben 255 000 és 260 000 közé emelje, kiegészítve körülbelül 200 000 tartalékossal.

Horvátország kötelező katonai szolgálat

Horvátország nemrégiben fogadta el a kötelező katonai szolgálat visszaállítását. A katonai alapkiképzés – a kötelező sorkatonai szolgálat részeként – két hónapig tart, és 2026 januárjában indul a knini, a slunji és a pozsegai laktanyákban.

Évente öt turnus kiképzését tervezik, turnusonként mintegy 800 sorkatonával.

Minden 18. életévét betöltött férfi behívót kap, és abban a naptári évben vonul be kiképzésre, amelyben betölti 19. életévét. A bevonulás előtt kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálaton esnek át.

A szolgálatra 19 és 30 éves kor között önkéntesen is lehet jelentkezni, nőknek is.

A lelkiismereti okokra hivatkozó sorkötelesek polgári szolgálatot teljesíthetnek a belügyminisztérium polgári védelmi szervezeteiben vagy a lakóhelyük szerinti önkormányzatnál. A polgári védelemnél a szolgálat három hónapig tart folyamatos munkarendben, míg a helyi tűz- és polgári védelem, környezet- és településgazdálkodás, illetve útfenntartás területén négyhónapos szolgálat teljesítendő, heti ötnapos, napi nyolcórás munkarendben.

A kiképzés – akár katonai, akár polgári – hallgatói jogviszony esetén 29 éves korig, élsportolók számára világ- és Európa-bajnokságon való részvétel idejére egy évig halasztható el.

A sorkatonák havi 1100 euró illetményt kapnak. 

Dániában a nőknek is kötelező

Dániában a kötelező katonai szolgálatot felemelték 11 hónapra, és a nők számára is kötelezővé tették.

18 évesen regisztrálni kell, orvosi vizsgálaton esnek át és utána sorsolással döntik el az adott évben kinek kell bevonulnia.

Svédország-Norvégia már itt is kötelező a nőknek is a sorkatonaság

Svédország 2017-ben döntött úgy, hogy visszaállítja a katonai szolgálatot. Ők nemre való tekintet nélkül, minden 18 évest regisztrálnak és alkalmassági vizsgálatnak vetnek alá. De nem mindenkit hívnak be. A sorozás önkéntes, és ha úgy látják, szükségesnek találják, akkor döntenek a kötelező behívás mellett.

Norvégiában hasonló a helyzet, minden 18. életévét betöltött fiatalt regisztrálnak, megvizsgálnak. De itt sem hívnak be egyelőre mindenkit, sok az önkéntes. A nők sorozását elsőként vezette be az Európában.

Finnországban szigorú rendszer van

Finnországban minden 18 és 60 év közötti férfi állampolgár számára kötelező a katonaság. A sorkatonai szolgálatot általában 20 éves kor előtt kell megkezdeni.

A szolgálat hossza alapkiképzés esetén 5,5 hónap.

A nők számára a katonai szolgálat önkéntes, de ha vállalják, ugyanazok a kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mint a férfiakra.

Lettország már döntött

Lettországban 2024 január 1-től van kötelező katonai szolgálat. 18-27 év közötti férfiakra vonatkozik. A nők számára a katonaság önkéntes.

A sorkatonaság időszaka 11 hónap.

A független Ausztria is készül

A független Ausztria fenntartotta a kötelező katonai szolgálatot a többi európai országgal szemben. Hat hónapos kiképzés van. Minden 18 évét betöltött hadköteles férfira vonatkozik.

További hírek