Ingyenes, mindenki számára hozzáférhető pályaorientációs digitális felülettel segíti a továbbtanulás előtt álló fiatalokat a kormány – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A politikus elmondta, hogy a Pályaorientációs Mérő- és Támogatóeszköz (POM) az Oktatási Hivatal honlapján érhető el.
Az online felületen a diákok
különböző kérdéssorokat tölthetnek ki,
a program pedig megmutatja azokat a szakterületeket, foglalkozásokat, amelyek
a válaszok alapján a legjobban illenek az adott diák személyiségéhez,
érdeklődéséhez, kompetenciáihoz – magyarázta az államtitkár.
Olyan korban élünk, amikor a fiataloknak nehezebb magabiztosnak lenniük, mint a korábbi generációknak – hangoztatta Rétvári Bence, aki szerint a POM felülete „iránytű a pályaválasztáshoz.” Közölte: az adatbázis 283 szakmát tartalmaz.
Megjegyezte azt is, hogy a programnak
két célcsoportja van: a középiskolai felvételi előtt álló végzős általános iskolások, valamint az érettségiző, felsőoktatásba készülő fiatalok.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a
pom.oktatas.hu
oldalon az érdeklődési köröket összesen 73 kérdés méri, a képességeket további 62 kérdés alapján térképezik fel, a személyes tulajdonságokra pedig 6 kérdés vonatkozik.
Ezeket a kérdőíveket időkorlátozás nélkül tölthetik ki a fiatalok
tudatta az államtitkár. Hozzátette: a fentiek mellett megtalálható az oldalon egy matematikai-természettudományi-műszaki-informatikai ismeretekre fókuszáló, 35 választ igénylő kérdéssor is, amelynek kitöltésére 45 perces időkeret áll rendelkezésre.
Rétvári Bence kiemelte, Közép-Európában kevés felület van, amely hasonló jellegű segítséget nyújt a tanulóknak.
Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke azt hangsúlyozta, hogy
az önmegismerés fontos a jó választáshoz,
ezért szeretnének segítséget nyújtani a diákoknak a továbbtanuláshoz. Mint mondta, a POM a későbbi lemorzsolódást is megakadályozhatja, sőt akár felnőttek számára is hasznos lehet.
Ismertetése szerint a kérdőívek
regisztráció után, email-cím megadásával érhetőek el,
de van olyan funkciója a portálnak, amely regisztráció nélkül is használható. A mintegy 300 szakma bemutatása, a képzési kínálat szabadon böngészhető az oldalon.
Brassói Sándor kitért arra, hogy a POM nem kötelező eszköz a diákok számára, csak lehetőség.
A tapasztalatok szerint ugyanakkor igen népszerű: már több mint 21 ezer regisztrált felhasználó töltötte ki a teszteket, és további több tízezren böngészték az oldalt – közölte.