Egy szerzetesközösségnek nem szabad pusztán a múltba révednie, mindig jelen kell lennie valahogy a kortárs világban is – mondta a Tudás.hu-nak Dejcsics Konrád atya, az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivál igazgatója. Ennek a gondolatnak a jegyében rendezik meg immár tizenhetedik alkalommal a fesztivált augusztus 27-29. között Pannonhalmán. A fesztivál létrehozóival a várható művészeti és spirituális élményekről beszélgettünk.

Dejcsics Konrád atya A kép forrása: Pannonhalmi Főapátság

Akadnak, akik meglepődnek azon, hogy éppen egy erős tradíciókra épülő bencés kolostorban rendeznek kortárs művészeti fesztivált. Hogyan született a gondolat?

Valóban, a bencés lét 1500 éves élet- és gondolkodásmód, és Pannonhalma is már 1025 éve fennáll. De a 90-es években tudatosítottuk igazán – hadd válaszoljak most egy építészettörténeti metaforával -, hogy itt minden évszázadban az adott kor stílusában építettek hozzá a kolostorhoz. Van román altemplom, későromán-koragót templom, barokk ebédlő, klasszicista torony, Bauhaus stílusú gimnáziumépület, kortárs erdei kápolna és így tovább. Ez a felismerés rávezetett minket arra, hogy soha nem szabad pusztán a múltba révedni, mindig jelen kell lenni valahogy a kortárs világban is, hiszen az elődeink is mindig jelen voltak a saját korukban. És ebből a tapasztalatból született az, hogy a tradiciónak és az innovációnak a fogalompárosára összpontosítunk. Egy szerzetesközösség mindig is bele van gyökerezve a saját hagyományába és annak mérhetetlen kincséből merít, de állandóan meg is kell újulnia, a megújulás pedig mindig valamiféle jövőbenézés. A múltnak az értékelése és a jövő útjainak a keresése nem csupán értelmes létezési modell, ez a túlélésünknek, vagyis a szerzetesközösség fennmaradásának is a záloga. Ez volt a kiindulási pont, majd ezután rendkívül izgalmas dolog volt ennek az elképzelésnek a kultúrában is kialakítani a formáit.

Mit takar pontosan az Arcus Temporum elnevezés?

Az Arcus Temporum szó szerint azt jelenti: időívek. Ez egy latin kifejezés, de érdemes hozzátenni, hogy a klasszikus latin ezt a kifejezést biztosan nem értette volna, mert ez metaforikus szóképzés. Így ebben a névben megint ott van az imént említett kettősség, egyfelöl a latinos múlt, hiszen a működésünk legnagyobb részében, mondjuk kilencszáz éven keresztül latinul beszéltek a kolostorban. Másfelől, a mai világot kell valahogy megragadni az elnevezésben, és ezt szolgálja a metaforikus fogalom az időívekkel. Arra utal, hogy a fesztivál íveket, hidakat próbál építeni a kultúra múltbeli nagy pillanatai és a jelen nagy pillanatai között.

Szerzetesi hívások

És az időíveken belül miért egy fogalom, az Emlékezet köré csoportosulnak a programok?

A főapátságban 2016 óta minden évben a spirituális és kulturális tevékenységünket egy-egy hívó szó köré építjük. Ezek a hívószavak a szerzeteshagyományból erednek, de olyan fogalmak, amelyekhez, reményeink szerint, az emberek minél szélesebb körben tudnak kapcsolódni. 2018-ban ez a szó a Kibékülés volt, 2019-ben a Csend, 2020-ban a Vendégség, és 2021-ben az Emlékezet.

És azt is érdemes megemlíteni, hogy 2021-el, az Emlékezet évével egy négyéves folyamatot indítunk el, amellyel 2024-re, a Bazilikának, a pannonhalmi szerzetestemplomnak a 800 éves évfordulójára készülünk fel. 2021 az Emlékezet, tehát a múlt felé tekintünk, 2022 a Megújulás, vagyis előre nézünk, 2023 a Zarándoklat, amikor az ember ki is mozdul a komfortzónájából, és 2024 az Ünnep, amikor a 800 éves évforduló lesz. És az Arcus Temporum keretei között mindig megpróbáljuk ezeket a témákat elmélyíteni.

Milyen művészeti ágak szerepelnek a fesztiválon?

A kezdetek óta kiemelkedő szerephez jut a zene. Ugyanakkor a zene mellett ott van a képzőművészet, az irodalom és a spiritualitás is. Tizenhetedik alkalommal rendezzük meg a fesztivált, ez már tekintélyes múlt. De mindig kerestük, hogyan lehetne valahogy újítani, miközben megőrizzük a hagyományokat a fesztiválprogramban is. Korábban jelen volt a színház és a tánc is, ezt az irodalom erőteljesebb jelenlétére cseréltük. A képzőművészet mindig is erősen képviselve volt és most is nagyon fontosnak tartjuk. És 2016 óta még markánsabban próbálom bevonni a szerzetesközösséget is a fesztiválba, és együtt próbálunk egyre nagyobb jelentőséget adni a spiritualitásnak. A fesztiválnak is keretet adnak a szerzetesközösség imádságórái. Szent Márton hegyére felkapaszkodva, a látogatókat is megérinti a szakralitás, ugyanakkor a saját emlékezetük belső útjára is léphetnek. Az elmélyülés a múltat és a jelent összekötő híd egyik önálló pillére.

Plinszky és más spektrumok

Kiknek a művei jelennek meg a látogatók előtt?

Az irodalmi programok középpontjában a 100 éve született és 40 éve elhunyt Pilinszky János áll. Az egyik legjelentősebb 20. századi magyar költő életét és munkásságát összművészeti előadásokkal és filmvetítésekkel idézzük meg. A jelenkort pedig Marno János József Attila-díjas költő képviseli, akivel személyesen is találkozhatnak az érdeklődők. A zenei program is nagyon erős, Liszt Ferenc és Dukay Barnabás jeleníti meg az időívet. És izgalmas összevetéseket kínál Krajcsovics Éva Munkácsy-díjas festőművész kiállítása, valamint a Láthatatlan spektrumok című tárlat és egy képzőművészeti alkotótábor hallgatóinak műalkotásai.

Az említett művészek közül többről közismert, hogy mélyen érző, tépelődő emberek. A fesztiválon megjelenő alkotók mind hívők?

A fesztivál szervezésénél nem volt feltétel, hogy kizárólag hívő emberekkel dolgozzunk együtt. Nekem személy szerint, a mindennapi kulturális munkámban az a tapasztalatom, hogy nem kell hívő embernek lenni ahhoz, hogy valaki Pannonhalmán otthon érezze magát. Persze, aki ide ellátogat, vagy fellép, annak mindenképpen jószándékú, nyitott embernek kell lennie. Ugyanakkor, aki közelebbről megismeri az idei résztvevőket, rádöbben, hogy a hit nem gyerekdolog, hanem valami nagyon intellektuális és mély érzelmi, az egész embert átfogó létezésmód. Akikkel együtt dolgozunk, nagyon komolyan élik meg a hitüket is, sokuknál pontosan érzékelhető, hogy a megnyilatkozásaik nem csupán felületesen ismételgetett szavak, hanem mély, megküzdött érzések. Egyébként is sokszor lehet tapasztalni, hogy a hívő ember világa, vagy a hitnek a világa rokon a művészetnek a világával, hiszen az igazi művészet is mindig nagyon megküzdött és nagyon egzisztenciális dolog.

Különleges helyszínek is felbukkannak a három nap során.

A pannonhalmi főapátság, a monostor nem nagy terület, ráadásul hegytetőn van, és törökkori, meg 20. századi falak veszik körül, tehát nem is nagyon lehet túlterjeszkedni rajta. De a mindennapokban a látogató ennek is csak szűk részét tudja megnézni, hiszen egy élő, működő szerzetesközösség lakóhelyéről van szó.  Az Arcus Temporum fesztivál idején azonban – szimbolikusan mondom – nem a turisztikai bejáraton jönnek be az emberek, hanem a kolostornak a főkapuján, és három napon keresztül gyakorlatilag a látogatók, és a művészek is ott élnek a monostorban. Ez azt jelenti, hogy azokra a helyekre, amelyeket a mi szerzetesközösségünk természetesen használ – ilyen a kerengő, a bazilika, a könyvtár, a gimnázium épülete, a diákebédlő, a bástya -, oda most beengedjük a látogatókat is. Sokkal több időt tudnak eltölteni és úgy ismerik meg ezeket a helyeket, mint ahogyan mi látjuk az életünk színtereit. A könyvtár, a gimnázium díszterme, illetve az Asztrik-terem persze új funkciót kap ilyenkor, hiszen koncerteket, előadásokat rendezünk bennük. Nyilván a szerzetesközösség számára is izgalmas dolog „elviselni”, hogy ilyenkor sok-sok idegen jár-kel a házban.

Gyilok helyett orgona

Koncert a könyvtárban A kép forrása: Pannonhalmi Főapátság

Az előzetes programból úgy látom, nem csak hogy elviselik a szerzetesek, de kínálnak is élményeket a látogatóknak.

Valóban, a szerzetesek aktív részeseivé válnak ezeknek a találkozásoknak. Nagyon örülök például annak, hogy a legfiatalabb örök fogadalmas szerzetes, Lőrinc testvér felkínálta, hogy másfél órán keresztül egyfajta „workshopot” tart a vendégekkel az Emlékezetről meg a Szentírásról. De lesz az Illatmúzeumban is előadás a kolostor gyógynövény kincseiről, és különleges orgonatúrát is tartunk. Ez azért érdekes, mert azt lehet mondani, hogy Magyarország orgonában leggazdagabb területe ez a hegytető. Hat orgonát ismerhetnek meg a látogatók. A harmónium például olyan helyen van, amit egyébként soha senki nem lát, csak ezen az orgonatúrán, a Gyilokfolyosón.

Miért hívják ezt a helyet Gyilokfolyosónak?

A templom 1224-ben épült, és nem sokkal utána, 1241-42-ben volt a tatárjárás. És az apátságot a tatároktól ennek a folyosónak a segítségével védték meg, mert innen lehetett a legjobban nyilazni a völgybe. Ez a folyosó a templom északi oldalhajója fölött húzódik végig, és jó lehetőséget nyújtott egy ilyen harcászati védekezési technika számára. Később a funkciója szépen átalakult, a 13. században valószínűleg még itt laktak a szerzetesek, aztán raktárnak használták, most pedig egy kápolnasor van benne.

A központi fogalom az Emlékezet. De hogyan keltik fel az emberekben a legszemélyesebb emlékezést?

Természetesen a különféle termekben felcsendülő muzsika és Krajcsovics Éva megrendítő, elgondolkodtató festményei is ezt szolgálják, de egy reményeim szerint izgalmas eszmecsere is hozzájárul majd ehhez, amely a Jézusra való „veszélyes emlékezet” témáját érinti a kulturális és tudományos tevékenységben, a közéletben.

Mit jelent a „veszélyes emlékezet”? 

Ez a kifejezés egy 20. századi teológustól, Johann Baptist Metz-től származik. Ő az egyetlen katolikus teológus, aki az egész életművét ennek a témának szentelte. Arról beszél, hogy a keresztényeknek a legfontosabb feladatuk az, hogy emlékeztessenek az összes szenvedő panasz-szavára. Ha ezt elfelejtenék, akkor a küldetésük hiábavaló lenne. És ebből a gondolatból tovább lépve fejezi ki azt is, hogy ha Jézus Krisztusra emlékezünk, aki a kereszténységnek a középpontja, és aki szörnyűséges halált halt értünk – az veszélyes emlékezet, mert ha ebből az emlékezetből nem fakadnak tettek, akkor valójában bohócot csinálunk magunkból. Hiszen egy erőszakos halált halt emberre nem lehet úgy emlékezni, hogy az ember el ne köteleződne a mellett, hogy az erőszakot, a kirekesztést, a fájdalmat meg akarja szüntetni. A Jézusra való emlékezés mindig önmagunknak tart tükröt, hogy megfelelünk-e ennek a mély vágynak, ennek az igénynek. Vajon belekényelmesedünk-e a keresztény létbe, vagy képesek vagyunk kilépni a komfortzónánkból? Ez a dilemma engem is nagyon izgat. És van itt Magyarországon két jelentős katolikus folyóirat, két fontos szellemi, kulturális és spirituális keresztény értelmiségi hang, a Vigilia és a Pannonhalmi Szemle. Ez utóbbinak én is szerkesztője vagyok. A fesztivál egyik programjaként a két főszerkesztővel, Görföl Tiborral és Gelencsér Gáborral fogok beszélgetni arról, vajon ez a társadalomban és a kultúrában megjelenő két keresztény értelmiségi centrum hogyan viszonyul a „veszélyes emlékezet” témájához.

Kilépni a rohanásból

Hosszú idő után végre megint megjelenik körünkben a személyesség, a személyes találkozás.

Az előkészítés során tapasztaltam, hogy a Ránki-család, Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp mennyire szívén viseli valamennyi programot. Úgy gondolom, ha a zenei művészeti vezetők is ennyire személyes ügyként kezelik a fesztivált, ez azt jelenti, hogy a súlypont valahol a személyességben rejlik. És valóban, honnan jönnek az emberek? A pandémia bezártságából, a virtuális világból és a való világ pörgéséből. A kinti világ azt várja, hogy mindig résen legyünk, mindig felvegyük a fordulatszámot, multitaskingba kényszerít mindannyiunkat. A fesztivál eseményei nagyon személyes találkozásokra nyújtanak lehetőséget. A virtualitásból átlépünk a személyes emberi találkozásba, koncertbefogadásba, és a multitaskingot, rohanást magunk mögött hagyva, egy kicsit több idő jut önmagunkra és a másik emberre. Hiszen a monostornak az az elsőrendű küldetése, hogy az embert önmaga felé, a másik ember felé és Isten felé irányítsa. Ennek a közös nevezője a személyesség.

Most én is feltehetek egy személyes kérdést? Meglehetősen szekularizált világunkban hogyan szánta rá magát, hogy szerzetes legyen?

Ez immáron 23 éves történet. Valami olyasmi, mint a házasság. Az ember hoz egy döntést valami miatt és utána kitart a kapcsolatban újabb és újabb döntések folyamatában. Az én nagy motivációm az volt, amit azóta is tartok, hogy Jézus Krisztus evangéliuma önmagában is lenyűgöző, de a nagy kérdés az, vajon én, a saját életemben hogyan tudom ezt valóra váltani?  Mindenki, aki hívő, nyilván megadja a saját válaszát arra, hogy hogyan, milyen életkörülmények között tudja igazán követni Jézust.  Számomra egyszer csak teljesen világos lett, hogy, ha hű akarok lenni hozzá, akkor az én utam a kolostorba vezet. Azóta itt próbálok munkálkodni.

Klukon Edit, a fesztivál zenei művészeti vezető családjának (Ránki Dezső-Klukon Edit-Ránki Fülöp) tagja

Klukon Edit és Ránki Dezső A kép forrása: Pannonhalmi Főapátság

Önök rangos díjakkal kitüntetett zongoraművészek. Miért vállalták el Pannonhalmán a fesztivál művészeti vezetését?

Bár sokan kérdezték, hogy nem akarunk-e egy saját fesztivált létrehozni, korábban mindig úgy gondoltuk, annyiféle fesztivál létezik már, minek szaporítsuk a számukat. Ennek ellenére most, hogy a főapátság szerzetesközössége nevében Dejcsics Konrád atya felkért, nagy örömmel mondtunk igent, mert az igényeik és a mi elképzeléseink a zenei művészeti vezetéssel kapcsolatban egybeestek. Szabad kezet kaptunk a zeneszerzők és a művek kiválasztásában, így gyümölcsöző együttműködés alakult ki. Lehet, hogy ez csak egy egyszeri alkalom lesz, de akár kezdete is lehet egy később folytatandó közös munkának.

Miért éppen Lisztet és Dukay Barnabást választották?

A fesztivál a kortárs művészetekre is fókuszál, mi pedig 18 éve elmélyülten foglalkozunk Dukay Barnabás egy-, két- és háromzongorás darabjaival, és rendszeresen játsszuk is őket. Hála Istennek, mind a mai napig folyamatosan születnek újabb és újabb művek. Úgy éreztük, hogy Dukay mellé mindenképpen Liszt Ferencet társítanánk. Barnabás már sokszor nyilatkozott arról, hogy milyen közel áll hozzá Liszt zenéje. Mi pedig zongoristaként és művészemberként is az egyetemes művészet egyik legnagyobb alakjának tartjuk Liszt Ferencet. Ráadásul annyi ismeretlen, vagy ritkán játszott műve van, hogy akár öt ilyen fesztivált lehetne összeállítani belőlük, ez most csak egy kis ízelítő.

Köztudott, hogy Liszt tekintélyes mennyiségű egyházi zenét is írt. Elsősorban olyan műveiből válogattak, amelyek a hithez kötődnek?

Azt hiszem, Liszt Ferenc olyan mélyen érző, szenvedélyes ember volt, hogy a muzsikája, bármilyen témát és műfajt választott is, mindig kötődik a hithez, a transzcendenshez, anélkül, hogy ez didaktikus módon jelenne meg a műveiben. Szerepelnek a műsorban általunk is gyakrabban előadott darabok, de vannak benne ritkán, vagy sohasem hallható hangszeres-, illetve kórusművek is, és olyanok is, amelyek négykezes formában valószínűleg itthon még nemigen hangzottak el. Öt koncert, Dukay Barnabás muzsikájával együtt közel hétórányi tiszta zene. A műsorok kialakítására különös gondot fordítottunk, az egyes darabok egymásutánja nem véletlen, egyetlen hatalmas ívet írnak le az elejétől a végéig.

Elmélyülés muzsikával

A régi és az új zene összeillesztése nem könnyű feladat. Mit gondol, a különbözőségből adódó feszültség, vagy az összesimulás jellemzi majd a koncerteket?

Úgy gondolom, inkább az utóbbi. Annyi a feszültség egyébként is az életünkben, hogy már nehéz elviselni, gyakran megbetegít.  Sokkal inkább nyugalomra, elmélyülésre van szüksége mindenkinek. A két zeneszerző művei egészen természetes módon illeszkednek egymáshoz. Biztos vagyok benne, ha élne, Lisztet is örömmel töltené el Dukay muzsikája, hiszen stílusában és szellemében is az időtlenséget sugallja.

Kiket hívtak meg fellépni?

Nagy öröm, hogy elfogadta a meghívásunkat Lantos István, Kossuth-díjas zongora- és orgonaművész, valamint Tabajdi Ádám, nagyszerű fiatal orgonaművész. Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus tagjai Nemes László Norbert vezetésével pedig vállalkoztak arra, hogy elénekeljenek kevésbé ismert kórusműveket csokorba kötve, két estén.

Feltűnő, milyen sokat muzsikál együtt a Ránki-család. llyen szép és „szent” helyeken ennek talán külön jelentősége van, valamiképpen az összetartozás, a szeretet felmutatása.

Örülök, hogy így gondolja.  Mert manapság a felületen mindenki mindenkivel kedves, de az igazi, átfogó, mély szeretet, amely olykor hangtalan, mégis intenzív, együtt érző és irgalmas, az kiveszőfélben van. Pedig nagyon nagy szükség lenne rá. A fesztiválon hallható zenékből ez a szeretet sugárzik, amelyben, reményeink szerint a hallgatóság is hozzánk és fellépő barátainkhoz hasonló örömmel merítkezhet majd meg.

Nyitókép forrása: Pannonhalmi Főapátság