fbpx

Kamala Harris alelnöke minnesotai

Tim Walz minnesotai kormányzót választotta alelnökjelöltként Kamala Harris – ezt az X-en jelentette be az amerikai Demokrata Párt nemhivatalos elnökjelöltje.

Harris kedden késő délután személyesen Philadelphiában mutathatja be jelöltjét a pennsylvaniai nagyvárosban szervezett választási gyűlésén, amelyen sajtóértesülések szerint részt vesz Tim Walz is.

A beszámolók szerint Kamala Harris az alelnökjelölt személyét illetően két kormányzó között mérlegelt, Tim Walz mellett a végső esélyesek közé sorolták Josh Shapirót, Pennsylvania állam kormányzóját.

A Demokrata Párt meghatározó politikusa, Nancy Pelosi korábbi képviselőházi elnök egy televízióinterjúban Tim Walzot „Amerika középső részét képviselő” igazi demokrataként jellemezte. Kamala Harris döntését méltatta többek között Hillary Clinton volt külügyminiszter és korábbi demokrata elnökjelölt, valamint Bernie Sanders szenátor, aki 2016-ban és 2020-ban is pályázott a demokrata elnökjelöltségre.

Republikánus párti vezető politikusok szerint Kamala Harris választása a radikális baloldali politika előtérbe helyezését tükrözi a mérsékelt irányzatot képviselő, zsidó származású Josh Shapiróval szemben. Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó, korábbi republikánus elnökjelölt-aspiráns úgy nyilatkozott, hogy Harris választása „győzelem a nyitott határok politikája és a szocializmus számára”.

További hírek