Két különböző forrásból származik a marsi víz – állapították meg kutatók a vörös bolygóról származó meteoritok elemzése révén.
Az Arizonai Egyetem hold- és bolygókutató laboratóriumában dolgozó Jessica Barnes és kollégái két marsi meteoritot, a Northwest Africa 7034 jelzésű kőzetet, becenevén a Fekete Szépséget, valamint az ALH 84001-et (Allan Hills) vetették alá vegyi analízisnek, hogy feltárják a planéta múltját, beleértve kialakulásának folyamatát és vízkészletének forrását.
A szakemberek a Nature Geoscience című folyóiratban ismertették az eredményeiket – olvasható a CNN hírtelevízió internetes oldalán.
A kutatók kétféle hidrogénizotópra fókuszáltak a vizsgálatuk során: a könnyűhidrogénre (prócium) és a nehézhidrogénre (deutérium), ugyanis ezek aránya alapján fel lehet térképezni a kőzetekben található víznyomok eredetét.
A két marsi meteorit izotópvizsgálatának eredményei azt sugallják, hogy a marsi víz két különböző forrásból származik.
A Mars belsejében lévő, két eltérő forrásból származó víz elárulhat nekünk valamit azokról az objektumokról, amelyeknek ütközéses összeállásából létrejöttek a belső kőzetbolygók
mondta Barnes. Hozzátette:
mindennek fontos szerepe van a Mars esetleges múltbeli lakhatóságának és asztrobiológiájának megértésében is.
Az eredményeik alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a Mars esetében két különböző, egymástól jelentősen eltérő vízkészlettel rendelkező bolygócsíra (planetezimál) ütközhetett egymással, és soha nem keveredtek össze teljesen.