fbpx

Két új kategóriában is küldhetünk felvételeket a Magyarország 365 fotópályázatra

Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre immár öt kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit szerdától október 23. éjfélig.

A Magyarország 365 néhány év alatt az ország legnagyobb fotópályázatává nőtte ki magát, amelyre 2019 óta 120 ezer képet küldtek be a pályázók – emlékeztetett a kezdeményezés szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba hozzátette, mindez önmagában is bizonyítja: nagy igény van arra, hogy fotók segítségével is bemutathassák Magyarország büszkeségeit.

Az idei kiírás újdonsága, hogy az eddigi kategóriák – Természet és táj, Épített és tárgyi örökség, valamint Életképek – mellett további kettőben is lehet képeket küldeni, így

immár Portré és Streetfotó kategóriában is nevezhetnek a fotográfusok

– jelentette be.

Hosszabb lesz a pályázati időszak is:

szerdától egészen október 23. éjfélig várják a felvételeket

a https://fotopalyazat.mo365.hu honlapon, ahol már elérhető a részletes kiírás is – közölte.

Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy a Magyarország 365 sokkal több, mint egy egyszerű fotópályázat.

Az elmúlt években ugyanis rengeteg értékes alkotás született, ezeket pedig a lehető legszélesebb nyilvánossággal szeretnék megismertetni.

Ezért

a pályázat eddigi legjobb fotóiból a könyvesboltokban is kapható album jelenik meg,

és bizonyos alkotásokat – ha ehhez a készítő is hozzájárul –

egy online galériában is meg lehet majd vásárolni.

Mint hozzáfűzte, a Magyarország 365 „kinőtte” az eddigi kereteket, ezért a továbbiakban külön szakmai stáb dolgozik a pályázat és a kapcsolódó programok szervezésén a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. koordinálásában, a kormányzat további támogatásával.

Kaiser Ottó, a pályázat zsűrijének elnöke elmondta, hogy az új kiírás célja megegyezik az eddigiekkel:

megmutatni, amire Magyarországon büszkék az emberek.

Ennek érdekében bővül a Magyarország 365 zsűrije is: Kaiser Ottó elnök és Keleti Éva, Haris Károly, Potyó Imre, valamint Rizsavi Tamás zsűritagok mellé Szalontai Ábel fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adjunktusa és Kurucz Árpád fotográfus érkeznek a testületbe.

A Magyarország 365 „eddigi legprofesszionálisabb zsűrije” lesz a biztosíték arra, hogy minden pályázó minden beküldött felvételét alaposan kiértékelik majd – hangsúlyozta Kaiser Ottó.

Dömötör Csaba elmondta,

a kategóriagyőztesek díja nettó 2 millió forint; a második helyezetteket 1 millió forintos, a harmadik helyezetteket 500 ezer forintos díjjal jutalmazzák.

Újdonságként a zsűri is odaítél egy különdíjat, ennek értéke 2 millió forint.

További hírek