Kihajtották a legelőkre az állatokat a Hortobágyon

Négy lenyűgöző kirándulóhely egy hosszú hétvégére
2022-04-24
Eredeti állapotában újul meg a villa, ahol Tisza Istvánt megölték
2022-04-25
Show all

Kihajtották a legelőkre az állatokat a Hortobágyon

A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre szombaton az állatokat a Hortobágyon. Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a pásztorok életének mindig egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja: ekkor hajtották ki az állatokat a téli szálláshelyükről.

Az ország legnagyobb, a borjakkal együtt mintegy 2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetik a Hortobágy általuk kezelt kilencezer hektáros területén, a teljes puszta területének csaknem tíz százalékán – mondta el az igazgató a helyszínen.

Hozzátette: a marhákon kívül 1500 racka tapossa a gyepet a pusztán, a nóniuszménesük pedig 260 lóból áll. A csikók születése hamarosan befejeződik, így ők is csatlakozhatnak rövidesen a kint legelő méneshez.

Medgyesi Gergely Árpád jelezte: bár hosszú ideje nem volt eső a pusztán, a hortobágyi legelők nagyon erősek tápanyagban, így megfelelő eledelhez jut minden állat a puszta különböző területein.

Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára azt mondta, a pásztorokat a kitartás, a felelősség és a munka szeretete jellemzi.

A tárgyiasult eszközök közül “sok használati tárgy, ruházat valahol itt született a Hortobágy folyó partján” – utalt a máig fellelhető, pusztából származó eszközökre az államtitkár.

A szombati Szent György-napi kihajtási ünnepen fellépett a Debreceni Népi Együttes, majd bemutatták a közönségnek a Hortobágy eddigi és új örökös pásztorait, a számadók pedig – akiknek az őszi behajtáskor kell számot adniuk a nyájak szaporulatáról – átvették megbízóleveleiket.

A Hortobágy folyó partján lévő vásártéren kirakodóvásár várta az érdeklődőket, akik megkóstolhatták a bográcsokban készült pusztai ételeket is.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.