A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) az exobolygók elnevezésére kiírt pályázatán elfogadta a magyar csapat javaslatát, így a Komondor és a Puli nevet viselheti a jövőben a Vadászebek csillagképben található HAT-P-12 csillag és a HAT-P-12 b bolygó – közölte a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) csütörtökön.
A Nemzetközi Csillagászati Unió 2022-ben immáron harmadszor írta ki azt a pályázatot, amelyen a résztvevők exobolygók (a Naprendszeren kívül található planéták) és központi csillaguk elnevezésére tehettek javaslatot.
Ezúttal
20 exobolygórendszer kapott új nevet,
amelyekért 91 ország 603 pályázata versengett egymással, köztük Magyarország is – olvasható a közleményben.
A NameExoWorlds 2022 verseny célja 20 olyan exobolygórendszer elnevezése volt, amelyeket a James Webb Űrteleszkóp (James Webb Space Telescope, JWST) elsőként fog megvizsgálni a jövőben, s jelenleg
egy központi csillagból és egy felfedezett exobolygóból állnak.
A csillag, illetve a bolygó elnevezési kritériumai közé tartozott, hogy ha a rendszernek esetlegesen új bolygóját fedezik fel a későbbi években,
azoknak neve témájában illeszkedni tudjon az első felfedezett bolygó, és csillaga nevéhez.
A versenyen világszerte több mint 8800-an vettek részt, köztük hivatásos és amatőr csillagászok, tanárok és diákok, tudománykommunikációs szakemberek és a csillagászat iránt érdeklődő egyéni jelentkezők is.
Az IAU az elbírálás során támogatta a pályázók anyanyelvén kitalált neveket.
A nemzetközi bizottság a 20 exobolygórendszer nevére vonatkozó döntését a bolygók felfedezőivel való egyeztetés után hozta meg.
A magyar névjelölő bizottság munkájában
a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) exobolygó kutatói mellett a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutató csillagászai és amatőrcsillagászok is részt vettek.
A közlemény szerint pályázatuk az ómagyar pásztornemzet nomád, vándorló életmódja előtt tiszteleg: emléket állít az akkori kultúra megbecsült részét képező, a vadászatban, nyomkövetésben, illetve a nyájak őrizetében jeleskedő kutyafajtáknak.
A későbbiekben a rendszer további felfedezett exobolygói a többi magyar kutyafajtáról kaphatják majd nevüket.
A magyar kutyafajtákról elnevezett exobolygó-rendszernek van egy másik magyar vonatkozása is, ugyanis a központi csillag körül keringő bolygót a magyar származású
Bakos Gáspár részvételével fejlesztett Magyar Automatikus Távcsőhálózat (Hungarian Automated Telescope Network, HAT-Net) exobolygókereső távcsőhálózat segítségével fedezték fel.
Az elfogadott nevek teljes listája megtalálható a https://www.nameexoworlds.iau.org/2022approved-names weboldalon.
Az exobolygók olyan Naprendszeren kívüli bolygók, amelyek idegen csillagok körül keringenek.
Az exobolygók jellemzőinek feltérképezésével a csillagászok közelebb kerülhetnek a bolygókeletkezés folyamatának megértéséhez, illetve a Földön kívüli élet lehetőségének kutatásához.