Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet közleménye szerint a tbc-t bemutató új vándorkiállítást szerveztek, amelynek célja, hogy országszerte bemutassák az egykor rettegett kór történetét, valamint a diagnosztika, a terápiás módok, a megelőzés és a gondozás egyre fejlettebb módszereit.
A vándorkiállítás apropóját a tuberkulózis elleni küzdelem idei világnapja adta.
A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum a Semmelweis Orvostörténeti Múzeummal és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel közösen hozta létre.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére minden év március 24. a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja annak emlékére, hogy 1882-ben Robert Koch német orvos ezen a napon jelentette be a tudományos nyilvánosság előtt a betegség kórokozójának felfedezését – fűzte hozzá Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója.
A múlt században még az egyik legrettegettebb betegségnek számító, Magyarországon pedig
“Morbus hungaricus” néven illetett gümőkór mára ritka betegséggé szelídült.
Ezt bátran nevezhetjük a huszadik század egyik legnagyobb orvostörténeti sikerének, mely elért eredményben elévülhetetlen érdemei voltak az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek és a hazai tüdőgondozói hálózatnak – mutatott rá a főigazgató.
A kiállítás keretében
hét óriásposzter nyújt betekintést egy-egy, a tuberkulózishoz köthető szakmai témakörbe,
amelyek összességüket tekintve szervesen kapcsolódnak egymáshoz.
Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója szerint a látogatók így teljes képet kaphatnak a tuberkulózis történetéről, valamint a diagnosztika, a terápiás módok, a megelőzés és a gondozás egyre fejlettebb módszereiről.
Az érdeklődők megismerhetik a betegséget és annak megjelenési formáit, majd a kórisme és a kezelések korabeli módjait.
Önálló poszter foglalkozik a szanatóriumok létesítésével itthon és a világban – részletezte Kovács Gábor, az intézet nyugalmazott főigazgatója.
A vándorkiállítás bemutatásán
részt vett Haris Hajrulahovic, a WHO magyarországi képviseletének vezetője is,
aki méltatta a magyar tüdőgyógyászat érdemeit a tuberkulózis visszaszorításban. Elmondta, hogy több területen együttműködnek az Országos Korányi Pulmonológia Intézettel – írta az intézet.
A vándorkiállítás
első állomása az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet. A posztereket 11 kórházban, három héten keresztül mutatják be. Budapest mellett Szolnok, Győr, Székesfehérvár, Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Tatabánya, Gyula városában is látható lesz a vándorkiállítás.