A maszkviselés 53 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját, vagyis az adott időtartam alatt keletkező új esetek gyakoriságát – állapította meg egy globális méretű vizsgálat.
A járvány elleni, nem gyógyszereken alapuló intézkedések szisztematikus áttekintésével és metaanalízisével arra jutottak, hogy a maszkviselés, a távolságtartás és a gyakori kézmosás mind hatékony eszközei az esetszámok csökkentésének, a leghatásosabb azonban mind közül a maszkviselés – írták a kutatók a The BMJ tudományos folyóiratban.
Az ausztráliai Monash Egyetem és a brit Edinburgh-i Egyetem tudósai kiemelték:
az eredmények szerint az oltási programok mellett továbbra is szükség van a maszkviselésre, a távolságtartásra és a kézmosásra is.
Világszerte készült, több mint 30 kutatás adatait elemezték részletesen, és megállapították, hogy a maszkviselés 53 százalékkal, a fizikai távolságtartás 25 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját – írja a The Guardian.
A kézmosás esetében is jelentős, 53 százalékos csökkenést állapítottak meg, de ez az eredmény statisztikailag nem szignifikáns, mivel kevés olyan kutatás került az elemzők elé, amely a kézmosást tanulmányozta.
Más járványellenes intézkedések – például a karantén, a határzárak, az iskolák és munkahelyek bezárása – részletes vizsgálata nem volt lehetséges a témában készült tanulmányok minőségi, tervezési és hatásvizsgálati különbségei miatt.
A világ koronavírusos eseteinek száma túlszárnyalta a 250 milliót. A vírus minden 90 napban 50 millió embert fertőz meg az erőteljesen fertőző delta variáns miatt. Naponta ezrek halnak meg a Covid-19 következtében.