Kortárs könyves túlélőcsomag – nem csak járvány idejére

A paksi atomerő indulása óta már 500 terawattóra áramot termelt
2020-05-20
Augusztus közepén kinyithat a New York-i Metropolitan Múzeum
2020-05-21

Kortárs könyves túlélőcsomag – nem csak járvány idejére

Néha kellemetlen, de mindenképpen izgató a felismerés, hogy a kortárs irodalom éppen rólunk tereget ki mindent. Mai életünket, gondolkodás-módunkat, vágyainkat és bűneinket tükrözi. Ilyen figyelmeztető, de nagyon szórakoztató könyvek közül válogattunk.

Kreatív kamaszhazugsággal indul Niccoló Ammaniti, tehetséges olasz író Én és te című regénye. Lorenzo, az önmagával és a külvilággal állandó harcban álló kamaszfiú azt hazudja otthon, hogy sítáborba  megy, e helyett azonban a saját házuk pincéjében rejtőzik el, hogy senki ne dirigáljon neki, és távollétének napjait kénye-kedve szerint  tölthesse el. Zenével, játékkal, heverészéssel, néhány kedvenc könyvével. A békésnek ígérkező önkéntes karanténéletet azonban torokszorító drámává változtatja régen látott, huszonhárom éves féltestvérének váratlan látogatása, akit be kell fogadnia pincekuckójába. A lány szenvedélye és saját nyughatatlan lelke elől menekül és kétségbeesetten kapaszkodik a hozzá közel álló élőlénybe. Az együtt töltött viharos napok mindkettőjükben – és az olvasóban is – erős nyomot hagynak.

Egy kortárs magyar regényben, Totth Benedek Holtverseny című könyvében már egy egész csapat fiatal tombolása, kultikusan trágár beszéde és életmódja vág mellbe. A korábban kiváló műfordítóként is ismert szerző minden szavára figyelni kell, mert, amit bemutat, létező szegmense mai életünknek. Totth a kortárs magyar irodalomban egyedülálló érzékletességgel írja le a fiatal úszópalánták nyers és gátlástalan magánéleti tobzódásait. Káromkodások és testnedvek fröcsögnek, egy sajátos szubkultúra tagjai képletesen is, szó szerint is a szemünk előtt vonaglanak. És a gazdag papától elkötött autóban száguldanak az elkerülhetetlen tragédia felé. Kemény, letehetetlen könyv.

Miközben az elkényeztetett európai ifjoncok jó dolgukban már azt sem tudják, hogyan éljék kipárnázott életüket, a Föld másik felén az indiai nyomornegyedek gyermekeinek már a léte is veszélyben forog. Deepa Anappara indiai újságírónő Dzsinnvadászok című izgalmas regényében tanúi lehetünk annak, ahogyan a nagyvárosi gettók kegyetlen világában ember- és szervkereskedő bandák rendre gyermekeket rabolnak el és bátor, nagyszívű kamaszok kezdenek kutatni eltűnt barátaik után. A szerző a feszült nyomozás állomásai közben tűpontosan ábrázolja a nagyvárosi szegénység, a szeméttelepek, a hindu és muszlim vallási ellentétek és a társadalmat fojtogató korrupció nehezen viselhető terheit is. De a figurái mégis, valami különös, konok hittel igyekeznek felülemelkedni a körülöttük lévő szennyen, és a cselekedeteikben a jogos harag mellett emberség és szemérmes szeretet munkál. Az írónő finom eszközökkel, megrendítő történetet formált.

Szintén sajátos emberi életekről, társadalmi, és vallási konfliktusokról beszél Huncik Péter, Határeset című könyvében, de más hangon. Szeretetteljes és anekdotázó meséjének hősei egy, a magyar határ menti szlovákiai kisváros plasztikusan ábrázolt figurái, akiknek hús-vér eredetijét a szerző nyilván jól ismerte, hiszen maga is a határ közeli Ipolyságban töltötte a gyerekkorát. A rendkívül olvasmányos regényfolyamban megejtő családi történetek bontakoznak ki egy mára letűnt polgári világról. És számunkra, a határ másik oldalán élők számára is borzongatóan ismerősek Huncik alakjainak gondolatai és kilátástalan nekibuzdulásai. Ahogy újra meg újra megpróbáltak nyugodt életet teremteni maguknak különféle háborúk, békeszerződések, hadifogság, kitelepítések vagy egyéb politikai jótétemények árnyékában. Sírnivalóan mulatságos, Hrabalt idéző panoráma.

Az egyik legnépszerűbb kortárs orosz író, Ljudmila Ulickaja, Imágó című regénye a Sztálin utáni és Gorbacsov előtti szovjet korszak lenyűgöző kor- és embermeséje. Az alámerülés és kibekkelés könyve. Meg a harcos és bátor politikai ellenállásé. Meg az érzékeny szerelmi történeteké. A poshadásé és az olvadásé. A merev katonáké és a vibráló értelmiségieké. Hol dráma, hol tündéri realizmus, benne tombolnak a szibériai hóviharok és benne árad a klasszikus orosz írók prózája is, a mába transzponálva. El kell olvasni!

Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy az irodalomban tulajdonképpen mindent megírtak már. Az életünkről, a világról, az emberről belülről és kívülről – múltról, jelenről és jövőről egyaránt, és az ügyes skríblerek csupán a jólismert történeteket variálják, ízlésük szerint. De akkor jön egy lengyel írónő, Olga Tokarczuk, és Bizarr történetek című könyvében fityiszt mutat minden fennhéjázó olvasónak. Elképesztő ötletekkel áll elő. Bár valójában mindig a vágyainkhoz, félelmeinkhez, hiedelmeinkhez, és szimbólumainkhoz kapcsolódik, nem horror, nem thriller, nem scifi, amit művel, de realizmusnak sem nevezhető. Valóságos történetbe hajmeresztő elemeket illeszt, vagy egy szürreális építményt végül valósággá formál. Novelláiban mintha új fizikai törvényszerűségek szerint vonzanák egymást és kapcsolódnának össze az életünk pozitív és negatív pólusai. Lehet, hogy a skandináv döntőbizottság tagjait is áramütés érte emiatt és az első nagy sokkban gyorsan neki ítélték a 2018-as irodalmi Nobel-díjat.

Erlend Loe, a kedvelt norvég író Doppler című könyvének hőse egy biciklibaleset következtében „megvilágosodik”, és otthagyva családját, kivonul az erdőbe egy rénszarvasborjú társaságában, hogy egy sátorban, nomádként egyedül éljen, mert megcsömörlött a kint folyamatosan nyüzsgő, képmutató világtól. Erlend Loe humoros, abszurd szövegek és szituációk sora közé rejti a mondanivalóját. Merthogy Doppler a civilizáció egyes jótéteményeiről azért nem tud lemondani, időnként visszaszökik a közösségbe és ellop ezt-azt a maga számára. Aztán meg feleséglátogatás, gyerekzsivaj és emberhangok verik fel az erdő csöndjét, egyre többen követik Dopplert, gyűlik a civilizálatlanok serege, és végül ez a hely is élhetetlenné válik. És Loe eléri, hogy a sok vicc ellenére az olvasóban megfogalmazódjon a komoly kérdés: Akkor hát, milyen életformát képes elviselni a mai ember?

Ezt a kérdést ma, a kényszerű karantén figyelmeztetése idején és talán lassú múltával, sokan feltesszük, szerte a világon. Byung-Chul Han, korunk egyik legkiválóbb filozófusa már megpróbált válaszolni rá A kiégés társadalma című könyvében. A Berlinben élő, dél-koreai származású gondolkodó azt állítja, hogy míg az előző korokban az ember kívülről jövő kényszerek hatására adta el testét és életidejét az őt kizsákmányoló munkának, addig a posztmodern ember, belső teljesítménykényszertől hajtva, maga zsákmányolja ki önmagát. S a multitasking, amellyel sokan különleges képességként büszkélkednek, valójában visszafejlődés, hiszen a vadállatok kényszerülnek arra, hogy mindig résen legyenek, sose mélyüljenek el semmiben, mert táplálkozás közben is jöhet az ellenség.  A filozófus szerint a világunk egyfajta átlátszó áruházzá vált, ahol mindenki egyszerre eladó és vevő, tombol a fogyasztás, és a kommunikáció robaja megfojtja a csendet. Elárasztunk mindent olyan dolgokkal, amelyeknek egyre rövidebb a szavatosságuk és lassan elveszítjük kötődésünket mindenhez, ami magasabb rendű, valóban értékes. Égető szükség lenne arra, hogy átalakítsuk a világunkat úgy, hogy valóban lakozni tudjunk benne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close