KSH szegénységi adatok

A szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott érdemben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Igazgatóságát irányító elnökhelyettes a jövedelmi szegénységi adatok (EU-SILC) revíziójának eredményeiről tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Tóth Tamás azt mondta: a KSH nagyrevíziót hajtott végre a háztartások életkörülményeit, jövedelmi helyzetét vizsgáló EU-SILC-felvétel 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozó adatain.

A felülvizsgálatot előre tervezetten, a sajtóban ebben a témában megjelent hírektől függetlenül hajtotta végre a hivatal

tette hozzá.

Az elnökhelyettes beszámolt arról, hogy a revízió során a 2022-es népszámlálás népességadatait felhasználva újrasúlyozták a korábban felvett adatokat, és figyelembe vették az elmúlt években a felhasználóktól érkezett észrevételeket is.

A módszertan „finomhangolásával” megszűnt a nettó és a bruttó jövedelmek közötti inkonzisztencia, és az egyes csoportok szegénységi résében mutatkozó túlzott volatilitás is – magyarázta, hozzáfűzve: az eredmények nem változtak érdemben, a hat vizsgált referenciaév mindegyikében mintavételi hibahatáron belül módosultak az eredmények.

Tóth Tamás hangsúlyozta:

a revízió megerősítette az EU-SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához. A frissített adatok ugyanakkor tovább finomítják a korábbi becsléseket, és pontosabb elemzésekre adnak lehetőséget

– jegyezte meg.

Ismertette azt is, hogy a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettség egy összetett mutató, amely a relatív jövedelmi szegénység, a súlyos anyagi és szociális depriváció, valamint a nagyon alacsony munkaintenzitás valamelyikében érintetteket számszerűsíti.

A komplex mutató komponensei közül mindössze egy, a relatív jövedelmi szegénység változott érdemben, a népesség egyes csoportjainak szegénységi kockázata kismértékben átrendeződött, ugyanakkor sem a fő indikátor, sem a komponensek trendje nem módosult – rögzítette.

Tóth Tamás jelezte: az adatokat az Eurostat is validálta, és hamarosan publikálni is fogja.

Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért volt szükséges a revízió, mert korábban módszertani hiba történt volna. Ennek esélye nulla – húzta alá, kiemelve: a felülvizsgálat éppen azt igazolta vissza, hogy a módszertan sikeres volt, kitűnően mérte a szegénységgel kapcsolatos mutatószámokat.

További hírek