Várhatóan márciusban jelenik meg a fővárosi lakásügynökség első ajánlata a lakásaikat bérbe adni szándékozók számára – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, budapesti háttérbeszélgetésen.
„Az első ajánlattal a potenciális bérbeadók számára márciusban fogunk kijönni” – fogalmazott Kiss Ambrus, hozzátéve, hogy valószínűleg egy alapcsomaggal indulnak, és ezt bővítik majd a későbbiekben karbantartással, illetve felújítással.
A főpolgármester-helyettes közölte, a fővárosi vagyonkezelő szervezetén belül működő lakásügynökség vezetésére február elsejével Kovács Verát kérték fel, aki az Utcáról Lakásba! Egyesület alapítója és társelnöke.
Az ügynökség akkor válik majd önálló intézménnyé, amikor már megfelelő mennyiségű lakás lesz az ingatlanállományában – jegyezte meg.
Kiss Ambrus elmondta: az ügynökség létrehozását az a cél vezérelte, hogy a lakhatási szempontból nehéz helyzetben lévők számára lakhatást tudjanak biztosítani üres önkormányzati ingatlanok felújításával, funkcióváltással, valamint a magánpiacról bérelt lakások üzemeltetésével. Mindez egy európai uniós támogatású program keretében valósulhat meg.
Az egyik fő célcsoport a közfeladatot ellátó, munkaerőhiányos területen dolgozók – közölte a főpolgármester-helyettes, aki példaként a szociális terület munkavállalóit jelölte meg.
Kiss Ambrus kifejtette,
ha egy lakástulajdonos úgy gondolja, nem szeretne foglalkozni ingatlanjának bérbeadásával, akkor átadhatja majd azt a fővárosi önkormányzat lakásügynökségének, amelyre így áthárulnának az adminisztratív terhek, illetve a karbantartás felelőssége, majd későbbiekben akár a felújítás is. A lakásügynökség majd a belépő magántulajdonosok ingatlanjait kezelőként adja bérbe a piaci árnál alacsonyabb áron azoknak, akik nem tudnák megfizetni a „normál lakhatást”.
Az ügynökség egy felmérés után tesz ajánlatot a bérbeadónak, aki, ha ezt elfogadja, a szerződéses időszakban minden hónapban megkapja majd a díjat. A tervek szerint akár több évre is lehet majd szerződni, és a bérbeadó akkor is megkapná a pénzét, ha az ügynökség esetleg nem tudná bérbe adni a lakást.
Kiss Ambrus szerint tavasszal megtörténhetnek az első szerződések. A lakások bérlési lehetőségéről az ügynökség felhívást tesz majd közzé – fűzte hozzá. Közlése szerint a támogatási időszak 2029-ben ér majd véget, addigra több száz önkormányzati tulajdonú lakásnak kellene bekerülnie a rendszerbe.
A fővárosi rezsitámogatási programról szólva elmondta: eddig több mint 23 ezer háztartás tudta igénybe venni a segítséget.
A családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló fővárosi stratégia kapcsán beszélt arról, hogy egy fővárosi áldozatvédelmi fórum létrehozását is kezdeményezik. A fórum egy asztalhoz ültetné azokat a fővárosi szereplőket, akik a budapesti gyermekvédelmi jelzőrendszerben dolgoznak. Továbbá egy tájékoztató kampányt indítanak, mert úgy látják, hogy információhiány van a családon belüli erőszak megelőzése kapcsán – mondta el Kiss Ambrus.
Közölte, úgy látják, hogy szükség van olyan ifjúsági terekre is, ahol a potenciálisan bántalmazottaknak, az áldozatoknak „védett közeget” tudnak kínálni. Az első ilyet várhatóan tavasszal tudják majd megnyitni – jelezte.