Líbia az olajtermelő nagyhatalom, Pakisztán a turisztikai gyöngyszem, mégis döbbenetes a szakadék a gazdagok és szegények között. A vagyontalanok azt kérdezik, ha ennyi olaj van itt, miért nem élünk mi is jobban? A válasz egyszerű: az egykori diktátor Moammer Kadhafi alatt minden profit az olajból a fegyverkezésre ment, most meg saját zsebbe – mondta Peremartoni Krisztina világutazó színésznőnk a Tudás.hu-nak adott interjúban.
Az idén is rengeteg utazási élménnyel gazdagodott. Merre járt?
Olyan országokban, ahol még élnek a hagyományok, tehát nehéz európaiként megérteni, hogy mi, miért történik.
Az egyik kalandom Líbiában, a másik Pakisztánban volt. Mindenhol szigor és tradíció, különleges élményekkel ötvözve.
Viszont a tapasztalatok, illatok és ízek örökre belém vésődtek.
Kalandozását kezdjük Líbiában.
Tavasszal voltam, ám oda nem lehet csak úgy beutazni. Helyi vezetőt kell fogadni és ezt a repülőtéren kell igazolni. Hozzá jön a kormány által kirendelt „testőr” is, tehát ketten voltak a nyomomban. Bérüket az államtól kapják, egy pillanatra sem tudtam úgy sétálni, hogy ne követtek volna. Amennyiben igazoltatnak és nincsenek velem, akkor pénzbüntetést kapnak, de el is veszíthetik munkájukat.
Előfordult igazoltatás?
A rendőrök alaposak és buzgók, így a testőröm egy paksaméta irattal járt, ráadásul a fotózásra is figyelnem kellett.
Rendőrt, katonát és autót fényképezni szigorúan tilos!
Ezt komolyan veszik, a hatóságnak óriási a tekintélye, az emberek félnek.
Ennek ellenére a korrupció magas a statisztikák szerint. Önt is segítette a „csúszópénz”?
A külföldi bankkártyák nem működnek, marad a készpénz. A lavina tehát elindul, rengeteg az illegális pénzváltás, óriási a korrupció és az infláció.
Ha már „pénzügyeknél” tartunk, mit tapasztalt, fejlődik az ország?
Líbia gazdasági bővülése az olajnak köszönhető. Ez a világon az ötödik legnagyobb kitermelő ország, míg a leghatalmasabb felvevőpiac Olaszország. Ezt követi Németország, az Egyesült Királyság, Görögország, Spanyolország és Franciaország.
A szakadék a gazdagok és szegények között hatalmas. Pedig a gázolaj olcsóbb, mint a víz!
A közgazdászok számítása szerint a tiszta víz előállítása hatszor többe kerül, mint az olajé. A szegények azt kérdezik „ha ennyi olaj van itt, miért nem élünk mi is jobban?” Ez ugyanígy van Iránban is. Az egykori diktátor Moammer Kadhafi alatt az olajprofit a fegyverkezésre ment, most meg az olajbáróknál landol.
A helyzet nem változik?
Az ország Kadhafi véres megbuktatása után 2011- től a törzsi háborúk színtere lett és egy láthatatlan határ osztja három részre. Bengázi, amely a felkelés központja volt 2018-ig, súlyos károkat szenvedett.
A látogatókat 500 dollárért engedik, be kivéve, ha Líbiai útlevéllel rendelkeznek. Erős a kontroll, ezáltal mindenki suttogva beszélget.
Ez az ellenőrzés hatalmas terhet jelent a 7,3 millió fős lakosságnak.
Ez ellen a fiatalok sem tudnak tenni?
Amikor beszélgettem velük, panaszkodtak, hogy nagyon nehéz családot alapítani mert még élnek rossz tradíciók.
Mi a helyzet az egészségüggyel, oktatással?
Ezek ingyenesek, de a színvonaluk nem túl magas.
A gazdasági romláshoz jön a migrációs nyomás, hiszen Líbiát a földrajzi helyzete predesztinálja arra, hogy tranzitország legyen.
A legtöbb migrációs csoport innen indul Szicíliába. Ezért is virágzik a feketepiac.
Nem csupán a társadalmi, hanem a geopolitikai helyzet is bonyolult…
Valóban, hiszen Líbia teret ad orosz katonai támaszpontoknak, nem ismeri el az izraeli államot és USA-ellenes. Van bőven probléma…
Beszéljünk könnyedebb témáról, turistaként mit tapasztalt a látnivalókkal, nevezetességekkel kapcsolatban?
Az óvárosban Tripoliban „kötelező” megnézni az igényes Nemzeti Múzeumot, annál is inkább, mert 2011 óta ez az egyetlen nyitva tartó múzeum az országban. Viszont nincs színház és a nyolcvanas évek óta mozi se. Így állami filmgyártás sincs, de televíziós műsorkészítés van.
A fiatalok alacsony költségvetésű kisfilmekkel próbálják életre kelteni a mozifilm korszakát.
Ez az ambíció hozta létre a Tripoli Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált.
Az ifjúság mozdíthatja ki az állóvízből a kulturális életet?
Remélem igen, a fővárosban esténként ők azok, akik sétálnak a tengerparton, parkokban és beszélgetnek késő estig és vízipipáznak. De ennyi a szórakozásuk.
Líbiában este már nem lehet étteremben vacsorázni, csak addig van nyitva, amíg el nem fogy az étel és ez általában 16-17 óra körül bekövetkezik. A gyorsbüfék persze virágzanak. Líbia olcsó, egy császe kávé 350, a főételek 1000 forint alatt vannak.
Ha egy mondatban kellene összefoglalni líbiai emlékét, mi lenne az?
A legütősebb gondolatot egy fiatalembertől hallottam, aki azt mondta:
Sokszor kívánom, hogy bár ne lenne olajunk mert az hozott ránk háborút és ezért vagyunk szegények!”
Véleményem szerint, tökéletes helyzetkép.
Ősszel sem unatkozott, Pakisztánba utazott. A fővárosban Islamabadban mi volt az első benyomása?
Egy nagyon érdekes és barátságos fiatal hely, ugyanis 1960-ban épült fel a főváros a Margalla hegység lábánál.
A korábbi központ Karachi volt, de kinőtte magát. Islamabadnak jobb a földrajzi elhelyezkedése, előnyösebb közigazgatási helyszín.
Rengeteg a zöldterület, parkok mindenhol – ez vonzó az ideköltözőknek, noha a forróság és a monszun óriási páratartalmat generál. Az emberek kedvesek, lépten-nyomon közös képek akartak készíteni velem. A nagy kaland itt kezdődött, ugyanis innen észak Pakisztánba repülünk.
Melyik városban utazott?
Skadaruba, amely az ország legfontosabb helyszíne a hegymászóknak, akik a legmagasabb csúcsok meghódításáért utaznak ide.
A világon tizennégy, 8000 méter feletti hegycsúcs van, ebből öt Pakisztánban található.
A repülőből látni – az Everest után – a második legmagasabb hegyet a K2-őt, amely 8611 méter magas, de látható a varázslatos Nanga Parba is, amely 8126 méter. Lélegzetelállító a látvány, nem úgy, mint a landolás a keskeny leszállópályán.
Átéléssel beszél róla, most is a táj hatása alatt van?
Így igaz! Keleten, a Himalája Indiai túloldalán van a szintén varázslatos Ladakh, ahol a Dalai Láma él. Ez a tibeti buddhizmus fellegvára, amióta az egyházi vezető indiai száműzetésbe kényszerült. A másik oldalon landoltunk, ahol Síita muszlimok élnek. Sajnos rendszeresek a határ értelmezése körüli viták és összetűzések.
Érezhető az erős fegyveres jelenlét?
Abszolút, de érkezésemkor amiatt is sok katona volt, mert a lakosság lovaspóló-meccsre készült, így őrült dudálás és dugó volt. Ezt tetézte, hogy aznap még labdarúgó mérkőzés is volt. Ettől függetlenül az ország véres és nyughatatlan sorssal bír, mint sok más mesterségesen alapított állam.
A konfliktusos helyzettel kapcsolatban mit tapasztalt?
Nincs tartós béke Indiával, a feszültség a szomszédos Afganisztánnal és Iránnal szintén fennáll.
Jelenleg a szárazföldi határok zárva vannak Irán Afganisztán és India irányába.
A határ csak Kínával nyitott, miközben törzsi összetűzések is árnykolják a képet. Szeptember közepén hatalmas robbantás volt Kohátban, a tragédiában 16 ember halt meg. Ám igyekeztünk mindezt kizárni, hatalmas túrákat téve a terméstől roskadozó almafák közt. Pakisztán ugyanis almatermő ország, rengeteg gyümölcsöt szüretelnek évente.
Sokat túráztak?
Szinte naponta új szálláshelyen ébredtem, gyönyörködve a tájban. A Hunza völgye volt az ország legszebb része számomra a magas hegyekkel, a sok és bővízű folyóival, történelmi falvaival, erődítményeivel.
Innen merre indultak?
Célunk a 8126 méter magas Nanga Parbat volt, amelyet „gyilkos hegynek” neveznek. Ugyanis 35 hegymászó életét követelte korábban, mielőtt a többiek 1953-ban sikeresen elértek a csúcsra.
Milyen magasra jutottak?
Az alaptáborig, amely 3300 méter magasan fekvő rét.
Egyszerűen hangzik, ám mennyire volt ez megterhelő?
Először feljutottunk 1300 méterre, majd onnan egy Jeep vitt fel 2580-ra.
Úttalan utakon, 1300 méter mély szakadék mentén haladtunk. Az autó kerekei az út szélén táncoltak.
Aztán lóháton haladtunk 800 métert tovább az igen meredek úton, míg megérkeztünk a táborunkba. A Nanga Parbat gyönyörű látványát magamba szívtam, élveztem a gleccseréből lezúduló folyó hangját a mélyben. Lassan lement a Nap, és esni kezdett, a 30 fokos melegből immár 4 fok lett. Erőm végét jártam, enni sem tudtam a szálláson, csak aludni vágytam.
Innen merre indultak tovább?
Az akklimatizáció után a következő alaptáborhoz, amely 500 méterrel feljebb volt. De ez nem a hegymászó szezon, az június-július-augusztus. A csúcsmászás júliusban a legtöbb, de a helyiek döbbenetes adatról számoltak be.
A mai napig minden harmadik hegymászó nem jön vissza, de mégis mennek és mennek!
Ezek a híres csúcsok egykor kimondatlanul, de fel voltak osztva nemzetek között.
Hogyan alakult a sorrend?
Az Everestet főleg az angolok, a K2-öt az olaszok, a Nanga Parbatot a német és osztrák hegymászók részesítették előnyben.
Amikor ott járt, mekkora volt az élet?
Az állatokat melegebb völgyekbe vitték a hó és a nagy hideg elől. A hegyi gyerekeknek is iskolába kell járni télen, aztán áprilisban lassan visszatérnek és várják a kalandorokat, hiszen a nyári szezonban kell megkeresniük a télre valót is. Szerencsére az elmúlt években jelentősen erősödött a helyi turizmus, a Pakisztániak is kezdik felfedezni országuk szépséges helyeit. Büszkék is rájuk, ellenben a külföldi turistaszám elenyésző a belföldihez képest. De pakisztáni nőt végképp nem látni az utcákon.
Sok keleti országban jártam, de ennyire férfidomináns és szegény helyen, mint Pakisztán, még soha.
A hölgyek tradicionális szerepe otthon van, gondoskodva a családról. A helyi közösségekben létezik az a tradíció, amelyet „purdinak” hívnak.
Ez mit jelent?
A nők csak különleges esetben hagyhatják el az otthonukat, azaz folytonos „házi őrizetben” élnek.
A családban mennyi az átlagos gyermekszám?
Öt-hat, tehát így érthető, ha a nők otthon maradnak. Azok a lányok, akik az egyetemet mégis elvégzik, csupán kis részük tud dolgozni járni.
Akinél a pénz, annál a hatalom. Az pedig a férfiaknál van!
Mielőtt szigorúan ítélnénk meg, azt tudni kell, hogy mindez nagyon mélyen gyökerező és árnyalt probléma és nem fekete-fehér egyáltalán. Az itteni nők nem ismernek más életet, ám nem biztos, hogy a mi szabad, emancipált világunkat választanák.
Ilyen körülmények között mennyiből él az átlagember?
A lakosság több mint kétharmada napi hat-nyolcszáz forintból. De nagy a szórás. Az építőiparban 1-2 ezer forint a napidíj, a sofőré 2-3 ezer. Az irodai munka 80 ezer forintot hoz havonta, az orvos 300 ezret, a tanár 100-600 ezer között keres, az egyetemen tanító 100 körül. A helyzetet nehezíti, hogy nincs betegszabadság, azaz erre az időszakra nem jár fizetés. Nincs öregek otthona, a család gondoskodik róluk. Ha fogyatékos van, akkor nagy türelemmel és szeretettel otthon gondozzák.
A szülési szabadság ismeretlen, nincs nyugdíj kivéve, ha állami szférában alkalmazottként dolgozott valaki.
Mennyibe kerül lakásbérlés, mennyi az üzemanyag?
A lakásbérlés 50-100 ezer forint a fővárosban. Az iráni válság óta a benzin ára pedig 420 forint/liter. Egy autó ára annyi mint nálunk, ezért nagy kincs.
Ezek tudatában nem egyszerű itt az élet.
Ahogy Gandhi mondta, „Pakisztán leválása Indiáról az ország élve boncolása!” Igaza lett! A helyzet összetett, rengeteg a népcsoport.
Különböző hitvilág, kultúra, szokások, öltözékek!
Pont ez a jó a világjárásban, hogy láthatjuk, milyen sokszínű az élet. Ám az ítélkezésnél csak a felszínt kapirgáljuk, ezért ne feledjük, minden helyszín a maga módján egy csoda!
