A legtragikusabb sorsokat nem írók találják ki, hanem az élet. Közhely ez persze, de igaz. Ennek bizonyítására szeretnék mesélni Mary Halászról. Ha mindezt filmen vagy egy tévésorozatban látom, nem hiszem el. De megtörtént.
Egy Amerikában felnőtt 16 éves magyar lány beleszeret egy magyar fiatalemberbe, az akkor Kelet-Csehszlovákiához tartozó Ungváron. De ott ragad, jön a háború és soha többé nem engedik vissza az USA-ba a szovjetek.
Félt tőle a nagy szovjet birodalom
Több, mint 60 évig él Kárpátalján, közben négy ország állampolgára lesz, ugyanis az amerikai állampolgársága is megvan, de ez akkor arrafelé inkább gyanús dolog.
Amikor végre, évtizedek múlva, visszakapja a saját, jogos amerikai útlevelét, de azt rejtélyes módon elrabolják tőle. Egyáltalán, minden módon megakadályozzák, hogy elhagyja Ungvárt, ahol egyébként nem kívánatos elemnek számít.
Ép ésszel felfoghatatlan: mit árthat egy fiatal magyar nő a nagy szovjet birodalomnak? És mennyire gyenge egy ilyen birodalom? Vagy attól féltek, ha elmeséli, milyen az élet Amerikában, esetleg oda vágynak majd a barátnők?
A gyerekkori amerikai jólétből tizenévesen visszalép a számára elképzelhetetlen nyomorba, de mindent vállal a férjéért, Laszota Sándorért. Akkor sem roppan össze, amikor Sándort 25 évre a Gulagra száműzik. Részben miatta küldik oda, hiszen a felesége amerikai állampolgár – de hát ez csak ürügy.
Egy percre sem tört meg
A II. világháború után az oroszok kényszermunkásokkal építették fel a lerombolt országot, és nyilvánvaló, hogy először a nem orosz nemzetiségűek közül válogattak. Az is cél volt, hogy Kárpátalját „megtisztítsák” a művelt, nem orosz vagy ukrán nemzetiségű, elemektől.
Az élet elképesztően szélsőséges és kegyetlen volt Mary Halásszal, azaz Halász Máriával. De nem tört meg, leleményesen, türelmesen végig harcolta az életét, közben hűséges volt férjéhez, akit hosszú évekig nem láthatott.
Kibírta azt is, hogy 23 év után láthassa csak viszont Amerikában élő édesanyját, akit nem fogadhatott Ungváron, a saját otthonában, hanem Lembergben találkozhatott vele, egy szállodában. Ahol két külön szárnyban kellett lakniuk, és csak hivatalos idegenvezető jelenlétében beszélgethettek!
Ennyire féltették a Szovjetuniót egy anya-lánya találkozástól…
A tüdőbetegség tehet minderről
Hogy minezt honnan tudom? Mary Halász egy könyvben írta meg visszaemlékezéseit, melyeket É. Kiss Piroska jegyzett le. A 2001-ben a Teleki László Alapítvány által kiadott kis kötetre véletlenül bukkant jelen sorok írója, és nehezen tudta letenni, mert szociográfia, történelem és családi krónika egyben.
A leleszi Halász család a húszas évek elején indul Amerikába, a pár hónapos babával. Amikor a kislány tizenévesen tüdőbántalmakra panaszkodik, a szülők, nosztalgiából, az óhazájukba viszik őt gyógykezeltetni, méghozzá Ungvárra, amely ekkor még egy kedélyes közép-európai város, és csehszlovák fennhatóság alatt áll.
Ötszobás, kétszintes villa, csokoládé, fagyi meg a görkorcsolya
Az édesapa, Halász István 1920 végén érkezik testvérei után az Újvilágba. Gyorsan szerzett szakmájának megfelelő munkát, és hamarosan küldte a hajójegyeket az otthon maradottaknak. Ekkor már a Roebling’Sons Companynál dolgozott, és munkájával igen meg lehettek elégedve, hiszen a vállalati dolgozók számára létrehozott mintatelepülésen kapott egy ötszobás, kétszintes, komfortos villát. A virágzó cég ugyanis jelentős megrendeléseket kapott: részt vettek például a Brooklyn híd építésében az East Riveren.
Az óvodában hamar megtanult Mary amerikai-angolul, később ő tanította a szüleit, mivel az állampolgárság elnyeréséhez komoly vizsgát kellett letenni.
Már ötévesen elkezdett iskolába járni. Több mint fél évszázad múlva is emlékezett rá az idős hölgy, hogy a gyerekek uzsonnacsomagjain mennyire látszott a természetesnek tartott jólét: szendvics, sütemény, gyümölcs mellett mindenki megtehette, hogy vásárolhasson fagylaltot vagy csokoládét a zsebpénzéből, az iskolának saját szép ebédlője volt, ahol étkezhettek. Mary imádta az iskolát, közben megtanult varrni-kötni-horgolni is, aminek nagy hasznát vette évtizedek múlva a szovjet időkben.
Rémes kárpátaljai állapotok, villany sincs
Színház, mozi, vidámpark, piknik, beach, vendégségek, ünnepségek ,görkorcsolyázás, társasági élet a helyi magyarokkal. Koedukált iskola, tánciskolák, gombnyomásra gyulladó gáztűzhely, modern álló – ! – porszívó – a harmincas években! – összkomfort, házhozszállítás.
Aztán jött a szerelem és ezzel kezdődött a tragédia. Laszota Sándor nem akart Amerikába menni. Esküvő után irány a Queen Mary – nagy sikert arat a gyönyörű lány a hajó táncos estélyein – majd Kárpátalja. A nagyszabású, 1938-ban megtartott esküvő minden részletét, a ruhadíszektől a menüig felsorolja az emlékező.
Az ungvári állapotok meglepik Mary-t, közös az árnyékszék és nincs villany, hiába küldenének a barátnők Amerikából modern háztartási gépeket… A férje munkája miatt ugyanis egy kis faluba – Turjabisztrára – kerül el. Itt is mindent átvészel, egy szoba konyhában, udvari kúttal. Közben az országrész papíron többször gazdát cserél, de sem a cseh, sem a magyar, sem az orosz, sem később az ukrán kormány működése nem hoz jobbító változást.
Nagy hiba volt amerikaiakkal beszélgetni
A háború közben megszakadt a hivatalosan cseh területen szolgáló férjével a kapcsolat, magára maradt a várakozással, és egy zsarnok sógornővel. Tanúja annak, hogy egyre-másra tűnnek el a zsidó barátnők, és többször kirabolják otthonaikat.
Esténként azért imádkoznak, hogy a házukba beköltöző oroszok emberségesek legyenek. Közben Máriát letartóztatják – először, de nem utoljára – mert szóba elegyedik egy arra tévedt amerikai biciklis turista csapattal. Napokig fogva tartják és vagy tízszer kihallgatják, mit is beszélt velük. Ő naivan és büszkén mutatja amerikai útlevelét, elvégre – papíron – az USA a Szovjetunió szövetségese…
Mindenáron próbálnak visszamenni Amerikába, és nagy viszontagságok árán elkerülnek a prágai amerikai nagykövetségre. Csakhogy Mary férje az egyik ellenségesnek számító hadsereg tisztje.
Nyomor, rablás, sorban állás
Útközben kifosztják őket, következik a még nagyobb nyomor, télikabátja sincs, helyette a férje egyik zakóját hordja. A sógora szerencsére a kereskedelemben dolgozott és szólt, melyik nap érkezik liszt vagy gríz, hogy nem kelljen sokat sorba állnia. A sorban óránként váltották egymást a családtagok, nehogy megfagyjanak, de sokszor elfogyott az élelmiszer, mire jutott volna nekik.
Az ellátás az évek múltával kicsit javul, amit kapni lehet, az viszont fillérekbe kerül. A fejadag és a jegyrendszer lassan akar elmúlni, az örökös sorban állás lefoglalja a nők és a nagyobb gyerekek szinte teljes idejét. Úgy állnak sorba, hogy nem is tudják, mit osztanak, aztán kicserélik egymás között. (E szisztéma még 1990-ben is működött Moszkvában, amit e sorok írója is átélt.)
Még Moszkváig sem lehetett utazni
Ezek után nem csoda, hogy a savanykás kvaszt Mary a Coca-Cola után nem tudta megszeretni. Viszont talált az egyik amerikai segélycsomagban jókora üveg mogyoróvajat, az ott nem kellett senkinek, mert nem tudták, micsoda. Napokig ezen élt a család.
A harcot ezután sem adja fel, mindenáron vissza akar költözni a családjával Amerikába, de még Moszkváig sem lehet engedély nélkül elutazni. Mégis sikerül neki, nagy furfanggal, ám a hazafelé tartó úton – gyanús módon – ismét kirabolják őket. Az értékes, szabadságot jelképező útlevél eltűnik. Ungváron le akarják tartóztatni, elvégre engedély nélkül utazott el saját országa fővárosába…
Még a legrosszabb hátra van: mondva csinált okokkal letartóztatják a férjét, hollétéről semmit nem közölnek a családdal. Egy perc alatt ott marad apa, férj és pénz nélkül. A börtönben elveszik Sanyitól a Parker tollat, az óráját, kémnek minősítik, és 25 évre ítélik.
Jön a Gulág
Egyhónapos lembergi táborozás után marhavagonokba rakják az embereket és elviszik Arhangelszkbe. A faanyag kitermelése volt a fő cél, újra felépíteni a Szovjetuniót, ehhez kellettek a kényszermunkások, a német hadifoglyokat ugyanis már haza kellett engedni. A táborokban a politikaiakat egybe zárják a köztörvényesekkel, akik gyakorlatilag bárkit büntetés nélkül megölnek.
De olykor segítenek is: a tábori levelekben csak pár orosz nyelvű mondat szerepelhet, persze cenzúrázva. A levelek nagy része „feketén” jut el a családtagokhoz, ugyanis a köztörvényeseket nem motozzák meg a tábor kapujánál. Ők pedig eldugják azokat a farakások alá. Mivel az ország minden szegletébe kell a fa, olykor Szverdlovszkból, máskor Kazanyból, vagy Ogyesszából érkezik meg Sanyi levele. Ismeretlen emberek alkotják hosszú évekig a fekete postaláncot.
A csomagokat megdézsmálják
Mary elképesztő erővel éjjel-nappal dolgozik, hogy valahogy megéljenek: liszteszsákokat bont szét szálakra, mert a zsákalapanyag nyers színét jól lehet festeni, és nadrágot köt belőle. Csíkokra vágott kötszerből babáknak való kocsikabátot és kis sapkát ügyeskedik, táskát varr házilag.
Magyar szaloncukrot nem lehet kapni, hát maga rojtoz ki irodai papírokat. Zsebkendőket fest. Vért ad. Próbál csomagot küldeni Sanyinak, aki levélben könyörög, ne tegye, mert aki jobb csomagot kap, azt megölhetik érte.
Az otthoni lakáskörülmények változatlanul elrettentők: közös a wc, nincs fürdőszoba. 52-ben érkezik meg az első amerikai csomag, persze megdézsmálva. Lánya, Ila szívbeteg lesz, az orosz orvosok parafinnal, szalicillel és konyakkal kezelik, ami nem használ, de sikerül megszerezni Amerikából az életmentő penicillint.
Sztálin halála után a helyzet enyhül. Bár hónapokba telik, mire Sándort szabadon engedik és megmarad a priusza is, végre otthon van. Közben állandóan zaklatják, és besúgónak akarják beszervezni.
Tíz kiló liszt a kárpótlás…
A Gorbacsov-éra végre sok örömet hoz: „Szabadon beszélhettünk, szabadon írtak az újságok, és kaptunk útlevelet! Fellélegezhettek az emberek. Ugyanakkor a káosz még nem uralkodott el.” Működött a katonaság és a milícia.
A rendszerváltás nem hozott nagy örömet az ungváriaknak, Ukrajna függetlenné válásakor elveszítették minden pénzüket. Egy élet megtakarítása tűnt el két nap alatt, óriási volt az infláció, kezdődött az anarchia. 1991-ben rehabilitálták Sanyit, aki a lágerévekért egyszer 3000, egyszer 10 ezer és egyszer 188 ezer rubelt kapott. Ezért hatezer forintot kaptak az átváltásnál. Adtak még 10 kiló lisztet – ! – egy szép pár cipőt és ingyenes utazási engedélyt 50 kilométeres körzetbe. Ennyit az új társadalmi rendszer nagy szabadságáról.
Fűtés ritkán van, az áramellátás katasztrofális, pedig a kilencvenes években járunk. Lopás, rablás, fekete kereskedelem, korrupció szüli a milliárdos famíliákat, miközben kilopják a lakók a villanykörtét a lépcsőházból.
Még visszatérhetett gyermekkora helyszínére
Mary Halász és Laszota Sándor – már egyikük sem él – 1998-ban települt át Magyarországra. Az ungvári lakás árából Kabán, a cukorgyári lakótelepen tudtak új otthont teremteni. Marika még férje halála után is aktív volt: angolra tanította a telepi gyerekeket.
A Kvasz Cola után című könyvet, amiből mindezt megtudtam, Amerikában még a magyar változat előtt kiadták. Ekkor több olvasói levél érkezett Roeblingből, ahol Mary felnőtt. Egy ottani házaspár küldött számára két repülőjegyet, hogy egy kísérővel visszatérhessen ennyi évtized után gyermekkorának városába. Előtte már elég rossz egészségügyi állapotban volt, de kivirulva tért haza. Azzal hogy láthatta hol nőtt fel, meghosszabbították az életét.
