Donald Trump elnök elrendelte az Ukrajnának szánt amerikai katonai segélyszállítmányok szüneteltetését, miután a múlt héten heves vitát folytatott az Ovális Irodában Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – közölte a Fehér Ház egyik tisztviselője a CNN-nel.
A segélyek leállítása, amelyre azután került sor, hogy Trump a Fehér Házban egy sor megbeszélést tartott a nemzetbiztonsági vezetőkkel, súlyos hatással lehet Ukrajna hadi képességeire – mondták tisztviselők és elemzők.
A hadiszállítmányok szüneteltetése addig marad érvényben, amíg Trump azt nem látja, hogy Zelenszkij elkötelezett a béketárgyalások mellett – mondta egy tisztviselő -, lényegében ezzel tárgyalóasztalhoz kényszerítve Ukrajnát.
Az elnök világosan megmondta, hogy a békére összpontosít. Szükségünk van arra, hogy partnereink is elkötelezzék magukat e cél mellett. Szünetet tartunk és felülvizsgáljuk segélyeinket, hogy biztosítsuk, hogy azok hozzájárujalnak a megoldáshoz
mondta a Fehér Ház tisztviselője.
A CNN azt írja Ukrajna valószínűleg több hétig – talán a nyár elejéig – fenn tudná tartani a jelenlegi harci tempót, mielőtt az amerikai fegyverek szüneteltetésének jelentős hatása lenne – mondták nyugati tisztviselők a döntés után.
A Biden-kormányzat az utolsó napokban siettette a fegyverszállítmányokat Ukrajnának, így az ország nagy mennyiségű fejlett fegyverkészletet kapott.
Ezek a kifinomult fegyverek – köztük a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták – tették lehetővé, hogy Ukrajna mélyen orosz területre csapjon le, és ez a stratégia szenvedhet, ha a fegyverek szünetelnek.
Bár az európai országok képesek lehetnek pótolni az amerikai tüzérségi szállítmányokat, kiegészítve Ukrajna saját, növekvő védelmi iparával, de az fontos, hogy
a Kijev által használt legfejlettebb fegyverek az Egyesült Államokból származnak.