Erősen 5 százalék alá kellene vinni a költségvetés hiányát ahhoz, hogy az államadósság rátája idén alacsonyabb legyen, mint tavaly, még abban az esetben is, ha az árfolyam a mostani „segítő” szinten marad – mondta a Tudás.hu-nak Horváth Gábor. A Költségvetési Tanács elnöke megjegyezte: a most készülő, várhatóan augusztusban beterjesztendő törvénymódosítási tervezetből fogjuk látni, hogy pontosan mennyit faragna le az új kormány 2026 végére a 8 százalék körülire prognosztizált deficitből. Ugyanakkor arra is kitért, hogy a rövid távú kiigazításoknál sokkal lényegesebb jelenleg, hogy milyen középtávú konszolidációs célokat jelöl ki az új kabinet. A közgazdász beszélt a megszűnő vétójukról, a növekedési kilátásokról és a három legfontosabb kockázatról is az interjú keretében.
Hogyan értékeli azt, hogy az új kormány megszünteti a vétójogukat? Már be is nyújtották a parlamentnek a módosítót.
Magyar specialitás volt az, hogy a Költségvetési Tanács a törvénytervezet elfogadását vétóval megakadályozhatta, nincs tudomásunk róla, hogy lett volna hasonló jogosítványa másik független költségvetési intézetnek.
Az, hogy mennyire erős a költségvetési prudencia vagy transzparencia egy országban összességében nem egyetlen jogosítványon múlik.
A KT továbbra is felhívja a figyelmet rá, ha fenntartása, kritikája van a költségvetést érintően, az is erős üzenet, ha nem javasolja elfogadásra a jogszabályt.
A vétójog kicsit olyan volt, mint az atomfegyver: érdemes felhasználni az összes egyéb lehetőséget, mielőtt valaki a bevetéséhez nyúlna.
Igaz, korábban, 2012-ben, ha nem is a teljes törvénytervezet, de egy módosító indítvány kapcsán egy ízben élt a vétóval a Tanács.
A parlament arról is dönt, hogy önálló költségvetési alcímet kapjon a KT. Erről mi a véleménye?
Ez a módosítás növeli a függetlenségünket, szimbolikusan és ténylegesen is.
Azáltal, hogy külön soron jelenik meg a KT a törvényben, intaktabbá válik a költségvetésünk, az oda allokált forrásokat a mi egyetértésünk nélkül nem lehet csak úgy elvonni.
Ez egyébként egybecseng a mi javaslatunkkal, ez volt az egyik olyan felvetés, amelyet a kormány kérdésére megfogalmaztunk, és úgy tűnik, hogy meghallgatásra talált.
Mi a helyzet a többi javaslatukkal?
A többi érthető módon nem ennyire rövid távon módosítható elképzelés, de a nyári vagy az őszi törvényalkotás során lehetőség nyílhat azok teljesítésére is.
Mi a véleménye a költségvetési törvény módosításainak a további elemeiről? Az indoklás szerint az uniós pénzek lehívása miatt van szükség a gyors változtatásokra.
Mivel a módosítók a kiadási főösszeget és a hiányt nem érintik, a KT-nak jogilag nincs véleményalkotási kötelezettsége.
Az uniós pénzek lehívására szükség van a gazdaság dinamizálásához, így üdvözlöm a változtatásokat.
Miért szükséges az MFB tőkéjét jelentősen megemelni?
A helyreállítási alap pénzeinek a lehívása az augusztus végi határidők miatt veszélybe került több országban, nem csak ott, ahol felfüggesztések voltak, például Horvátországban is időzavarba kerültek.
Az EU szerette volna elkerülni azt, hogy a források elvesszenek, ezért bevonják az érintett országok fejlesztési bankjait, amelyek egy új alap felállításával lehetővé teszik azt, hogy az augusztus végi határidőt is ki lehessen pipálni, illetve a fejlesztések is megvalósuljanak majd.
Az új kormánnyal milyen változások jönnek a KT életében?
Mindig az a kérdés, hogy melyek azok a szabályok, akár a hiányra, akár az adósságra vonatkozóan, amelyeknek való megfelelést a Tanácsnak vizsgálnia kell. Ennek nagy szerepe van abban, hogy végül mekkora költségvetési transzparencia és prudencia valósul meg egy adott országban.
Magyarországon az alaptörvény elfogadásakor került be az adósságszabály az alkotmányos szabályok közé, amit az elmúlt bő 10 évben többször megváltoztattak, soha nem szigorítottak, hanem lazítottak rajta.
Természetesen az intézményes szabályok mellett számít az illetékes minisztériummal kialakított együttműködés is, mely várakozásom szerint folytatódik.
Visszajöhet az előző KT által működtetett nagyobb apparátus?
Magyarországon most a második intézményi megoldás működik a Költségvetési Tanács 17 éves történetében, ami az Unióban nem is olyan kis szám. Sokan a 2008-as válságot követő uniós szabályozási csomag eredményeként alakították ki a független költségvetési intézményt; Lengyelország például 2026. január 1-ig halasztotta a szerv létrehozását.
A KT elemzői tűzerejének java jelenleg a Nemzeti Bankban és a Számvevőszékben található, 15, illetve 10 fővel működünk együtt.
Egyelőre nem látok jeleket arra, hogy visszaállítanák a korábbiakban nagy belsős létszámmal működtetett intézményt.
Ilyenek főképp az angolszász országokban léteznek, az egyik legjelentősebb az Egyesült Államokban, ahol félezer fős csapattal vizsgálják a költségvetési folyamatokat. A magyar megoldás, amellett, hogy költséghatékony, a két társszerv jelentős intézményi tudását is hasznosítja.
Az unióban nincs központi iránymutatás a költségvetési tanácsok működési formájára, ahány ország, szinte annyi megoldás.
A legtöbb helyen kevesebb mint 10 fővel működik az intézmény, van, ahol például két szerv is elemzi más-más aspektusból a költségvetést, máshol pedig parlamenti költségvetési iroda működik szorosan kötődve az országgyűlés munkájához.
Hogy látja, elindul a költségvetés egy stabilabb irányba? Ledolgozható-e az évközi magas hiány?
Hosszú távon bízom a kormány vállalásában.
Jó szakmai csapatot látok a Pénzügyminisztériumban, ez az újonnan érkezőkre és a régiekre is igaz. Utóbbiakkal hosszú ideje jó az együttműködésünk, az előbbieknél pedig az első kapcsolatfelvételek ígéretesek, mindez pedig összességében erősíti a bizalmat a felek között.
A politika már rövid távon is hozhat egyenlegjavító intézkedéseket, ugyanakkor van egy nehéz helyzet.
A tavalyi 4,7 százalékos eredményszemléletű hiányadat után már a kormány átadásakor érkeztek az előző döntéshozóktól olyan üzenetek, hogy a deficit jóval 5 százalék felett lehet, a legutóbbi becslések alapján akár a 7-8 százalékot is meghaladhatja.
Tavaly év végén még 5 százalékos adatot prognosztizáltak idénre, már az is jóval magasabb volt a 2026-ra tervezett, de közben tarthatatlanná vált 3,7 százaléknál.
Mennyit lehet ebből még idén lefaragni? Mennyi lehet idén az év végére a hiány?
A hiányt le lehet szorítani erőteljes lépésekkel, az a kérdés, hogy ennek mi az ára gazdaságilag és nyilván politikailag is.
A lépések eredményessége azon is múlik, hogy hol történnek a beavatkozások, mely bevételek emelkednek és mely kiadások csökkennek.
Hogy pontosan milyen összetételű lesz a költségvetés konszolidációja, azt várhatóan az augusztusi törvénymódosítási tervezetből fogjuk látni.
A hiánycélt is augusztusban fogjuk megtudni, hiszen a parlament a kormány beterjesztésére átírja a ’26-os költségvetési törvényt. A benyújtás előtt a stabilitási törvény szerint meg kell küldeni a tervezetet a KT-nak véleményezésre, ezt követően fogunk tisztábban látni.
Van két támogató tényező, ami, ha velünk marad, pozitív irányba hat. Az egyik a hiányt kisebb mértékben tudja levinni, viszont az államadósság mutató szempontjából lényeges, ez a jelenlegi erős forintárfolyam.
A devizaadósság részaránya 30 százalék körüli, a fizetőeszközünk javulása ennek a forintban kifejezett értékét csökkenti, így összességében javítja az adósság GDP-arányát.
A másik tényező:
a bejövő EU- pénzek egy része – a helyreállítási alap keretében lesznek ilyenek – már elköltött forrásokat utólagosan térít meg, így közvetlenül a hiány és az adósság leszorításában is segíthet. A pénzforgalmi és az eredményszemléletű hiány is csökkenhet így.
Mekkora mozgásteret lát, mekkora hiány lenne elfogadható?
Több tényező is van, ami behatárolja, hogy mekkora lehet a deficit.
A politikai felhatalmazásra való tekintettel a hazai szabályok módosítása felett erős kontrollja van a kormányzatnak, de a jelenleg hatályos szabályok alapján, ha az államadósság a GDP 50 százaléka felett van (fél évszázada ez így van Magyarországon), akkor olyan költségvetést fogadhat el az országgyűlés, amely csökkenti az adósságot. Jelenleg ehhez olyan drasztikus hiánycsökkentésre lenne szükség, aminek masszív gazdasági áldozatai lennének.
Mindent egybevetve erősen 6 százalék alatti hiány mellett lehetne csökkenteni az adósságrátát, még úgy is, ha az árfolyam a mostani „segítő” szinten marad.
Számolni kell továbbá az EU-s szabályokkal és a piac elvárásaival is, de azt kell mondanom, hogy az idei év deficitjénél fontosabb, hogy milyen középtávú üzeneteket küld a kormány.
A 2030-as euróbevezetési cél erőteljes vállalást jelent arra, hogy 4 év alatt megvalósítjuk a költségvetés konszolidációját.
Konkrétumokat viszont csak ősszel ismerhetünk meg, a ’27-es költségvetés tervezésekor meg fog születni a kormány új középtávú fiskális strukturális terve. Ebből a hatályosat 2025 elején fogadta el az unió. A kormányzatnak joga van benyújtani egy új tervet, ennek érvényességéhez azonban az Európai Unió – a Bizottság és a Tanács – jóváhagyása szükséges.
Fontos lenne, hogy a mostanra elért állampapírpiaci hozamfelár-csökkenéseket – ez a tízéves papíroknál is jóval egy százalékpont felett van – meg tudja őrizni a kormány.
Van felelőssége a KT-nak abban, hogy ilyen nagymértékű kiigazításokra van szükség?
A KT megtette, amit az eszköztára megengedett: tavaly decemberi kitekintésében felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben ’25-26-ban 5 százalékos hiányok valósulnak meg, a középtávú tervben vállaltaknak megfelelően nagyon erős konszolidációs kényszer fog jelentkezni 2027-ben.
Azóta tudjuk, hogy ’25-ben minimálisan jobb, 4,7 százalék lett a hiány, de ’26-ban a legutóbbi kommunikációk alapján messze kerültünk az 5 százaléktól.
Úgy tűnik, hogy a növekedés végre kezd magához térni. Ez mennyire adhat támaszt a költségvetésnek?
Óvatos vagyok ezen a téren. A kérdés az, hogy mihez viszonyítjuk a növekedést. Ha az elmúlt 3 évhez, akkor idén jobb lesz az adat, akkor is, ha végül a legkevésbé optimista forgatókönyv valósul meg. Ha viszont az eredeti, meglehetősen optimista tervet vesszük alapul, ami 4,1 százalékos növekedést tartalmazott, akkor ahhoz képest jelentős az elmaradás.
Az utóbbi időben a fogyasztás tartotta a felszínen a növekedést, idén azonban talán már nem lesz annyira negatív a nettó export, továbbá a beruházási fordulat is megjelenhet.
A beruházások évek óta csökkentek egyrészt a külső és a belső bizonytalanságok miatt, de más oka is volt ennek.
Az elmúlt években egy elnyújtott korrekciót figyelhettünk meg az állami beruházások terén, amelyek korábban, a 2010-es évek második felében kiugróan magasak voltak a GDP arányában a régióhoz viszonyítva. Ezt hosszú távon aligha lehetett fenntartani: az állami beruházások nagyon magasról térnek vissza a környező országokra jellemző szintre, ami minden évben jelentett egy nyomást.
Az exportteljesítmény növekedéséhez Németország, a legfontosabb kereskedelmi partnerünk erősebb gazdasági dinamizmusára is szükség lesz. Hosszabb időtávot nézve pedig csak a hazai gazdaság termelékenyégének növekedése hozhat fordulatot a bruttó hazai termék bővülésében.
A mostani devizakötvény kibocsátás hogyan érinti az államadósságot?
A devizakötvény kibocsátás nagysága és időzítése is beleillik az ÁKK eredeti tervébe, a 30 százalék körüli devizaarány megmarad az államadósságon belül. Igaz néhány éve még mindössze 20 százalékra rúgott a devizaarány, de a toleranciasávon így is belül maradunk.
Mik a legfontosabb kockázatok jelenleg?
A kockázatok egyik fő területe a költségvetés merev, rigid részeinek a nagysága. Ebbe a kategóriába tartoznak jellemzően a nyugdíjkiadások és az állami bérek, ez utóbbi téren elég jelentős, olykor kétszámjegyű emelések történtek az utóbbi időben.
Elosztáspolitikai szempontból a KT nem mond véleményt, azt azért leszögezhetjük: Magyarországon jelen vannak más „rigid” tényezők is a költségvetésben, ilyenek például az szja-mentességek, a családi adókedvezmények, de a családi pótlék megduplázása is az lenne, amely már az új kormány ígérete volt.
Második kockázatként a rendelkezésünkre álló erőforrások nem kellően hatékony elköltését említeném meg. A visszatartott EU-forrásokhoz egy összesűrűsödött időablakban fogunk hozzájutni, a határidők nyomása alatt rendkívül fontos lenne, hogy jól, a hosszú távú növekedést és jólétet szolgáló célokra költsük el a befolyó pénzeket.
A növekedést említeném meg továbbá a kockázatokról beszélve. Úgy tűnik, hogy mára már nem csak a legnagyobb export piacunk, Németország gyengélkedéséről, hanem a 2. világháború utáni gazdasági modelljük válságba kerüléséről van szó.
Ez a rendszer arra épült, hogy van egy technológiailag fejlett, saját energiával ugyan nem nagyon rendelkező, de azt olcsón beszerző, versenyképes termékeket szinte korlátlanul exportáló ország. Sokáig jól működött ez a rendszer, a kereskedelmi korlátok lebontása is támogatta a modellt, ugyanakkor mára a német előnyöket megalapozó pillérek mindegyike sérült.
Az orosz-ukrán háború elvágta Európát az olcsó energiától, a 2010-es években ébredő, a ’20-asokban új fokozatra kapcsoló protekcionizmus pedig megnehezítette a kiszervezett beruházásokat, a beszerzést és a szabadkereskedelmet. A technológiai fölény is sérült, az ázsiai vetélytársak behozták hátrányukat és le is hagyták Németországot bizonyos tekintetben, Kína megtanult hasonló műszaki színvonalon gyártani és az innovációban is előre tört.
A magyar gazdaság nagyon sok szálon kötődik Németországhoz, ezért a hátrányokat mi is érezzük, ugyanakkor közép- és hosszútávon beérhetnek azok a fejlesztések, amelyeket az elektromobilitás területén az elmúlt években megvalósítottunk.
Mekkora mértékű növekedést lát reálisnak a következő években?
Érdemes megnézni, hogy Magyarország a rendszerváltás óta milyen éves növekedést produkált. Ugye 1994 volt az első év, amikor jelentkezett egy kis növekedés,
1993 végétől 2025 végéig pedig az úgynevezett egyenletes éves trendnövekedés alig volt nagyobb évi 2 százaléknál (az a gazdasági fejlődés, ami 30 év alatt megvalósult, éves szintre leosztva).
Mindezt úgy tudtuk összehozni, hogy a 90-es években éltanulók voltunk, óriási tőkebeáramlás volt megfigyelhető, ami az ipari exportunkat is segítette. Amikor csatlakoztunk az EU-hoz a vissza nem térítendő transzferek, a 2010-es években pedig az állami beruházási boom és a munkaerőpiaci reform segítették a növekedést.
A covidot követő visszapattanás óta nagyjából stagnálás közeli állapotban vagyunk, és egyelőre nem nagyon látható, hogy érdemi javulást mi okozhatna.
Ugyan van működőtőke beáramlás, de a GDP-hez viszonyítva nem közelíti meg a 90-es évekét, a munkaerőpiaci tartalékunk csekély, a népesség és a munkaképes lakosság csökken, az energiához nehezebben és drágábban férünk hozzá, folyamatosan küzdünk a diverzifikációért.
Az a fajta totális szabadkereskedelem nem folytatható, ami a 90-es éveket jellemezte, ráadásul a 2010-es évek kedvező alacsony kamatszintjétől is eltávolodtunk, ami segítette a beruházásokat és az adósságunk finanszírozását.
A potenciális növekedésünk tehát nem túl magas, van egy olyan környezetünk, ami minden elemében kedvezőtlenebb a korábbi évtizedekben megtapasztaltaknál, felelőtlenség lenne azt gondolni, hogy ösztönzők nélkül képesek lennénk egyenletesen 3-4 százalékos éves növekedésre.
Az a nagy gazdaságpolitikai kihívás, hogy a következő évtizedekben a növekedésünk mitől tudna az eddigi 2 százaléknál magasabb lenni. Ebben a keretrendszerben kell keresni a válaszokat, a versenyképesség és a termelékenység javítása hozhatna közép és hosszabb távon eredményeket.
Mivel az elmúlt éveket a beruházások visszaesése jellemezte, ha bekövetkezik a fordulat, illetve az EU-pénzek is beindulnak, jöhet két-három olyan év, amikor a hosszú távú növekedési ütemet meghaladóan fog tudni növekedni a gazdaságunk. Ez a bővülés 3-4 százalékos lehet, de nem tekinthetünk arra úgy, mintha az valami maradandó adottság lenne.
Mennyire okozhat problémát a finanszírozás szempontjából, hogy egyelőre nem látszanak elvek a politikában, főként taktikázás zajlik?
A KT nem foglalkozik politikával, még szakpolitikai kérdésekkel sem, kizárólag a költségvetési célok teljesülése, elemzése a feladata.
A prudens és transzparens költségvetési és gazdaságpolitika önmagában már nagy segítség lehet a befektetők bizalmának az elnyeréséhez – itt ma már nem csak az intézményekre kell gondolni, hiszen mostanra az államadósság ötödét már a lakosság finanszírozza.
A legfontosabb a finanszírozás szempontjából az, hogy a költségvetési politika hiteles és kiszámíthatóbb legyen. Bármi változás is lesz, az gyors nem fog tudni lenni, időre lesz szükség az alkalmazkodáshoz.
A különadókból például 2000 milliárd forint bevétele származik a magyar költségvetésnek, ez az összes bevétel 5 százaléka, hatalmas összeg. Fontos lenne, hogy olyan ütemterv készüljön a kivezetésre, amit nem kell megváltoztatni, a sokat hivatkozott bizonytalanság egyik eleme ugyanis épp a gyakori változtatgatások voltak.
A rendszerváltás óta eltelt évtizedek rávilágítottak arra, hogy kis nyitott gazdaságnak lenni, belépni egy klubba sok nagyobb ország mellé, mindig alkalmazkodási kényszerekkel jár.
A kereskedelem nem csak az áruk és a szolgáltatások terén zajlik, hanem a politikai színtéren is, úgy lehet elnyerni „koncessziókat”, például bizonyos rugalmasságokat nálunk nagyobb gazdaságoktól, ha valamit cserébe adunk. Ezekben a tranzakciókban erős a mindenkori kormányzat felelőssége, ugyanakkor csodát nem szabad várni, és ne felejtsük: a társadalom minden tagjának megvan a felelőssége abban, hogy végül mi, országszinten hogy járunk.
A választásokkal egy 16 éves korszak lezárult Magyarországon. Hogyan élte meg a változást, ami sokaknak eufóriát, másoknak törést okozott?
Hasonló várakozások 2010-ben is voltak. Ami engem illet, a rendszerváltást is belevéve, amikor egyébként még csak 15 éves voltam, én nem tudok felidézni olyan pillanatot, amikor eufóriát vagy óriási bánatot éreztem volna.
Megfelelő szemlélet mellett az ember élete nem azon múlik, hogy ki nyeri el a választók felhatalmazását.
Ezzel nem a mindenkori kormány felelősségét akarom csökkenteni, hanem az egyénét növelni.
Aki azt gondolja, hogy a sorsa attól függ, hogy ki kormányoz, az eltolja magától a felelősséget – nyilván a politika élvonalában lévők esete más kérdés, de az egy szűk kör. A normális eset itt az, ha a vezetés változik, de a szakmai gárda cseréje nem automatikus.
Arra hívnám fel a figyelmet, hogy nem csak a saját kis közösségünkben, munkánkban, de az ország sorsában is vállaljunk több felelősséget, tegyük meg azokat a lépéseket, amitől egy jobb hellyé válik a környezetünk.
