Értékek irányítják a cselekvések, politikák és az események kiválasztását, mérce és kritérium gyanánt. Csepeli György szociálpszichológus Értékek ébresztése című nemrég megjelent könyve ezeknek a sérülékeny és törékeny értékeknek a válságáról szól. A szerző ennek kapcsán arról beszél a tudas.hu-nak, lehet-e kiút ebből a helyzetből.
A szerző felvétele
Legújabb könyve a címe szerint fel szeretné ébreszteni az értékeket, amelyek a könyv fülszövege szerint az élet totalitását alkotják. Miért van erre szükség, „elaludtak” volna?
Ha nem is így történt, de mintha eltűnt volna a magasabb értelem életünkből és a könyvvel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az értékeket vissza kell szerezni, hogy ne csak a biológiai törvények szerint éljünk, hanem legyen az életünknek egy ezt meghaladó szintje, amit az élet igazi értelmének tartok.
Az elit iránymutatása
Úgy véli, hogy ez egy könyvvel elérhető?
Bízom abban, hogy előbb-utóbb a társadalom meghatározó rétegeiben, főleg a fiatalokban kialakul egy kritikus tömeg, amelyik rádöbben, hogy az eddigi folyamatok nem folytathatók, mert a Föld így fenntarthatatlanná válik. Akár egy kábítószeresnél, aki felfogja, hogy ha tovább folytatja, belehal. Amikor eljön ez a pillanat, felmerül a kérdés, „hogyan tovább?” – ilyenkor lépnek be az értékek. Nem az számít, hogy még több javat termeljünk, még több élvezetet habzsoljunk, hanem az, hogy van dolgunk a világban, van felelősségünk magunk iránt, a társaink iránt, a gyermekeink iránt, és ez már egy teljesen új hozzáállás.
Ez igaznak tűnik, de ugyanakkor meglehetősen értelmiségi hozzáállás, ami sajnos, nem biztos, hogy elérheti a társadalom zömét.
Ilyen szempontból a könyv valóban elitista, de a múltban is voltaképp mindig az elit határozta meg, milyen irányt vegyen a társadalom. A klímaváltozás az analfabétákat is érinti, ahogy a migráció következményei alól sem tudják kivonni magukat, ami nemcsak az emberek, hanem a kórokozók mozgását is jelenti és ilyen értelemben a tömegek is rá fognak döbbenni arra, hogy valahol utat vesztettek. S az utat csak az elit mutathatja meg nekik. Emiatt nem látom a dolgot reménytelennek.
Nekem úgy tűnik, hogy elsőként az egyes emberekben kellene megtörténnie az irányváltásnak, s a közösség csak utána mozdulhat.
Az értékek bizonyos értelemben hidat képeznek az egyén és a társadalom között, ezért a változásnak mindkét szinten kell végbe mennie. Ugyanakkor látnunk kell, hogy az értékek csak akkor működnek, ha van szabadság. Egyszerre kell szabadnak lennie az egyénnek és a közösségnek és az érték épp ezt teszi lehetővé, azáltal, hogy biztosítja a választást.
Milyen értékekről van szó tulajdonképpen?
A szívemhez legközelebb a boldogság áll, mert ez olyan döntő érték, amely alkalmas arra, hogy betöltse a közjó és az egyéni boldogulás között az áthidaló szerepet. A kettő ugyanis nem kerülhet tartósan ellentmondásba egymással. Mindenki szeretné magában megtalálni azt a lehetőséget, hogy az élete örömmel járjon, de nem csak a puszta fiziológiai szükségletek kielégítése által, hanem azáltal, hogy annak az örömnek a forrását is megtalálja, amit a másikban fedezhet fel, akivel együtt van, akinek segíthet, vagy akitől segítséget kaphat, ami a boldogság társadalmi eleme. Ugyancsak fontos és az egyén meg a közösség szinkronba állítására alkalmas érték a szépség. Egyrészt szubjektív, hogy mit tartunk szépnek, másrészt a külső és a belső szépségigény együtt okozza a jóérzést, aminek keresése a boldogság keresésével együtt okozza azt a páratlan élményt, amire vágyunk, s ha nem is érjük el, már a keresése is jó. Ezekhez még egy központi érték jön, az igazságosság, ami egyfajta szoftverként biztosítja a sok egyéni akarat, individuális cél és vágy olyan állapotát, hogy ezek nem mennek egymás rovására.
Az igazságosság többféle lehet
Az igazságosság és az egyenlőség kapcsolata nagyon sok konfliktusra ad lehetőséget…
Valóban. Ugyanis, az is igazságos, ha a javakat mindenkinek a szükségletei szerint osztják szét, de az is, ha többet adnak annak, aki többet teljesít, szemben azzal, aki kevesebbet. És az is igazságos, ha annak adnak, aki szükséget szenved a javakban. Végül az is igazságos egalitárius, mechanikus módon, ha mindenki egyformán részesül mindenből. Az igazságosság tehát nagyon sokarcú érték, de ez csak látszólag hátrány, mert valójában lehetőséget ad, hogy folyamatosan vitassuk, eldöntsük, hogy egy adott közpolitikai, vagy magánéleti esetben mi az igazságos és mi az igazságtalan és ez így állandóan konszenzushoz, egyetértéshez van kötve, ami nagyon fontos dolog.
Az értékek eltűnéséhez, más szóval az értékválsághoz mennyiben járult hozzá az az individualizmus, ami az egyén boldogulását helyezte előtérbe a közösséggel szemben? Sokan ezért a nyugati életmódot hibáztatják, mondván a keleti kultúrák nem ezt sulykolják. Az értékválság mégis globálisnak tűnik.
Valóban szokták a nyugati liberalizmust, vagy hedonizmust okolni, amely mohósághoz, önzéshez vezet ösztönöz, és ezzel a közösség csődjét idézi elő. Ugyanakkor a liberalizmus az ember sokkal mélyebb ösztönző ereje. Az idealisztikusan közösségi elvűnek beállított keleti kultúrákról látni kell, hogy bár ott is van individuum, de az többnyire egy zsarnok individuuma, ami sokkal veszélyesebb, mint a nyugati ember liberalizmusa, mert itt az egyik ember individuuma kiegyenlíti a másikét, amiben létrejön egy olyan egyensúly, amely aztán a szabadság, boldogság és szépség jegyében egyfajta kiegyensúlyozott állapothoz vezet. Keleten az igazságosság is csak a diktátorok igazságát jelentheti.
Az értékválság az utolsó évtizedekben a digitalizáció kiteljesedésével úgy érzem, hogy jelentősen felgyorsult.
A folyamat tulajdonképpen már a felvilágosodással elindult, amelynek eredményeképpen „meghalt Isten” és a világ értelmét mindenkinek magának kell megkeresnie. A társadalom tömegeiben ez eltorzíthatja az értékek keresését és kisebbségre ítéli, vagy marginalizálja azokat, akik megpróbálják a vágyat mindenkiben felébreszteni, hogy saját maguk keressék meg az életben a szépséget és a boldogságot. Ezt a folyamatot a digitalizáció valóban a végsőkig eltorzította, ugyanis lehetőséget ad, hogy mindenkinek számítson a szava, ami persze elvileg jó dolog. A probléma ott van, hogy ugyanakkor elszabadítja a buborékok keletkezésének folyamatát. Amelyeken belül mindenki a magáéhoz hasonló nézeteket keresi és nem a másik buborékban lévőkkel való konszenzust. Így egymás figyelembevételét kizáró realitások keletkeznek, melyeket a felek hamisnak bélyegeznek. Ezzel eltűnik egy eddig nem említett érték, az igazság, és olyan bizonytalanság keletkezik, amely a digitális platformok eredményeként elszabadult tömegvélemények következtében kezelhetetlenné teszi a helyzetet. Hogy ezen miképpen lehet változtatni, azt a jövő fogja eldönteni.
Nem lehet a digitalizáció segítségével ugyanakkor megoldást is találni az értékek hiányára?
Nem rossz az ötlet, és ehhez egy új értéket említenék, ez pedig a szolidaritás, amely az új technológiával életünk egyik fő alapvető szervező elvévé válhat. Például akit valamilyen lelki baj bánt, a digitális térben megkeresheti a hasonló gondokkal küszködőket és kérhet tőlük tanácsot, szervezhet önsegítő csoportokat, tehát olyanokhoz juthat el, akikhez a technológia hiányában soha. Vagyis a digitális kor áldás és átok is egyben.
A buborékok a konszenzus akadályai
Ehhez jön most még a big data és a mesterséges intelligencia hatása is…
Amely egyrészt pozitív, mert olyan eszközök kerülnek a birtokunkba, amelyek révén folyamatosan hozzákapcsolódhatunk egy hatalmas közösséghez, amelyen belül részben információk továbbítódnak egyik ponttól a másikig, részben ezek az információk egy központi adatbázisba kerülnek, amelyek elemzésével eddig nem ismert adatokhoz juthatunk és ebből olyan rendszerek profitálhatnak, mint például az egészségügy, az orvoslás. Igaz, a totális ellenőrzés révén a titkosrendőrség is, ami viszont a dolgok negatív oldala.
A könyvben leírja, hogy az emberek nagyon sokféleképpen reagálnak az értékválságra, ami bonyolultabbá teszi a válság kezelését.
Értékatrófiáról, vagyis az értékek pusztulásáról írok, amikor az emberek teljesen lemondanak az értékekről. Ilyenkor minden megtörténhet és meg is történik, ahogy a haláltáborokban, a Gulágon, zajlott. Bizonyos tekintetben a klímaváltozás, a migráció okozta fenyegetés, a terrorizmus és az atomfenyegetés árnyékában is ilyen értékpusztulásnak vagyunk a tanúi globálisan. Huntington vizionálta a kilencvenes években a civilizációk összecsapását és ez az előzménye e korábban már említett buborékhatásnak. Ha pedig ezt bontjuk tovább, oda jutunk, hogy a szükséges konszenzust soha nem tudjuk elérni, ami ahhoz kellene, hogy szembe tudjuk nézni a válsággal annak érdekében, hogy hatásait csökkenteni, vagy legalábbis minimalizálni lehessen.
Ez a pesszimista vélemény egy másik érték, a kultúra fontosságát is megkérdőjelezheti, mert ez is lehet ilyen meg olyan.
Valóban, a kultúra diverzitása azt is jelenti, hogy ami nekem szép, erkölcsös, igazságos, az másnak visszataszító és rút. Ám a kultúrában látni kell azokat a törekvéseket is, hogy a kultúra révén különbözteti meg magát az ember az állatvilágtól, s ez lehetőséget ad arra, hogy a kultúra segítségével ne csak a különbözőt keressük a másik emberben, hanem azt is, ami azonos vele. A kultúra az, ami a nyelv segítségével megteremti a térfogalmat, az időfogalmat és megteremti egyáltalán annak a lehetőségét, hogy értékekről beszélhessünk. És emiatt remélem, hogy lehetséges lesz egy globális megértés.
Voltak-e a történelem során hasonló értékválságok és ha igen, volt-e azokból kiút?
Folyamatosan értékválságok szegélyezik az emberiség történelmét és ezeknek az eredményeként bizonyos kultúrák, csoportok, értékek eltűntek, és helyükbe újak léptek, tehát versenyhelyzetek alakultak, amelyek eléggé kegyetlenül bántak el a vesztesekkel. Most is ezt látjuk például az amerikai-kínai versenyben, de még nem tudjuk, hogy ki fog győzni.
Egy ilyen kis nép esetében, mint a magyarok, mi tolhat minket az értékek vonatkozásában a jó, vagy a rossz oldalra?
A könyvben külön fejezet tárgyalja ezt a kérdést. A speciális magyar átkot a Himnusz balsorsként nevesíti, amiben az is benne van, hogy nem tudjuk felismerni az ellenséget és a barátot. Ebből a zavarból pedig többnyire kudarc keletkezik. Szerintem most eljött az ideje annak, hogy megszabaduljunk ettől a mintától, és megpróbáljuk az ellenséget és a barátot úgy megkülönböztetni, hogy a történelem során talán az első esetben az igazi barát mellé álljunk és vele élvezzük ki a győzelem örömét.
