Akit soha nem érdekelt, hogyan működik az autója, az ne olvasson tovább, hiszen a digitális pénzről is elég annyit tudni, hogy a parizertől a Mars-utazásig mindent meg lehet venni vele. Elégedjen meg azzal, hogy a Bitcoin digitális pénz, kriptovaluta egy olyan vagyonelem, amelyet – a sok B-jelű érmét ábrázoló netes kép ellenére – nem lehet kézbe venni, és pont ugyanolyan könnyedséggel tud az egyik pillanatról a másikra százszor annyit érni, mint ahogy örökre el is tud tűnni. A többi a gazdasági újságírók dolga: árfolyam, hatékonyság, piachisztéria, lufi stb..

A Bitcoin egy harmadik generációs, digitális „dolog”, egy olyan fogalomkörben, amelyben az internet az első generáció. Valahogy így: betű – nyomtatás – műveltség, illetve internet – elosztott adatbázis – digitális pénz.

A Bitcoinról olvasva többször felbukkan a „P2P” szó, amely az angol „peer-to-peer” fogalom rövidítése, és már ezt is nehéz jól lefordítani magyarra. Egy nehézkes próbálkozás az „egyenrangú csomópontokból álló hálózat”, de ha azt mondom, hogy „torrent”, akkor talán világosabb lesz. Talán már hallottuk valahol, hogy a torrenthálózat azokból a számítógépekből áll, amelyeken éppen fut valamelyik torrentprogram, és nem lehet kijelölni, hogy az adott fájl pontosan melyik gépen is van, mert teljes egészében egyiken sincs, de azért a hálózat egészén mindig megbízhatóan elérhető. Amikor elindítjuk a torrentprogramunkat, gépünk a hálózat részévé, egyik, egyenrangú csomópontjává válik, memóriánk, háttértárunk és számítási kapacitásunk egy része hozzájárul a hálózat működéséhez. A torrenthálózat egy elosztott adatbázis. A Bitcoin is ilyet használ.

A torrenthálózat azért is „rokona” a Bitcoinnak, mert mindkettőt másra alkalmazzák, mint amire kitalálták. Előbbit nagyméretű fájlok széles körű elérhetőségének biztosítására, utóbbit pedig a pénzintézetek bizalmon alapuló működésének kiküszöbölésére tervezték meg, hogy az eladó és a vevő egymásban bízzon meg, ne egy közvetítőben. A torrenthálózatot eközben ma jellemzően a szerzői jog hatálya alá eső művek ingyenes terjesztésére használják, a Bitcoint pedig spekulációra.

A folyamat egyik lényege a titkosítás

Nyilvános kulcsú titkosítás – ez is egy bonyolult fogalom, illene már bevonulnia a közhasznú szókincsbe, mert az egyre szélesebb körben alkalmazott digitális aláírás is ezen alapszik. Van ugye a zár meg a kulcs. A zár ott van az ajtón, mindenki látja, kiderül róla, hogy tollas, lapos vagy mágneses kulccsal lehet nyitni – de csak az mehet be az ajtón, akinél ott a kulcs.

Nos, a nyilvános kulcsú titkosítási eljárást két irányban, vagyis két okból használják: amikor egy, kizárólag a címzett által olvasható dokumentumot akarunk küldeni, és amikor meg akarunk győződni a küldő azonosságáról. Az eljárásban két, matematikailag szétválaszthatatlanul egybe tartozó titkosítási kulcs szerepel: mondjuk két rendkívül nagy prímszám szorzata, az egyik a nyilvános kulcs, a másik a privát kulcs. A módszer olyan, hogy az egyik kulccsal titkosított dokumentumot csak és kizárólag a másik kulcs birtokában lehet dekódolni, elolvasni.

Ahhoz, hogy csak a címzett tudja elolvasni a küldeményt, a küldőnek a címzett nyilvános kulcsával kell titkosítania a küldeményt. Ehhez a címzett minden szóba jöhető küldőnek elküldi a nyilvános kulcsát. A nyilvános kulccsal bekódolt dokumentumot csak a privát párjával lehet kikódolni.

A másik irány szerint, ha én a privát kulcsommal bekódolok egy dokumentumot, és elküldöm egy olyan címzettnek, akinek megvan a privát kulcsomhoz tartozó nyilvános kulcs, akkor ő el tudja olvasni, és biztos lehet abban, hogy én küldtem. A privát kulccsal bekódolt dokumentumot csak a nyilvános párjával lehet kikódolni. A fent már említett digitális aláírás egy privát kulcs, amikor azzal bekódolok egy dokumentumot („aláírok” mondjuk egy szerződést), csak az tudja kikódolni, akinek megvan az aláírásom nyilvános párja, abból, hogy azzal ki tudja kódolni, biztosan tudja, hogy csak én kódolhattam be, tehát hiteles az aláírásom.

A nyilvános kulcsú titkosítást (angolul: public key encryptiont, PKE-t) nyílt forráskódú (ismert működésű) szoftverekkel lehet elvégezni mindkét irányban – de a nyilvános és a privát kulcspár olyan, hogy életszerű idő alatt csak életszerűtlenül nagy teljesítményű (pokolian drága és ritka) számítógéppel lehet feltörni.

A nyilvános kulcsú titkosítás úgy jön ide, hogy a Bitcoin elosztott adatbázisa tárolja az összes addigi adás-vételi tranzakciót. Egy-egy tranzakció pedig alapvetően 3 adatból áll: a küldő privát kulcsából, a fogadó nyilvános kulcsából és persze az összegből. Egyéb, nem titkos adatokat is tartalmaz (például időbélyegeket stb.), és az adatbázis eme nyilvános részéhez mindenki hozzáférhet, megismerheti. A Bitcoin-rendszer szinte példa nélküli mértékben átlátható.

A rendszer legkisebb tranzakciós összege egy százmilliomod Bitcoin. Az olvasásban való továbblépésnél szükséges másik fogalom, amely sokszor megtéveszti a Bitcoin-témájához nem értőket, az a bányászás. Természetesen nem arról van szó, hogy föld alól hoznák fel a – már tudjuk, hogy nem érmeként létező – Bitcoin alapanyagát. A bányászás folyamán a „bányászok” hitelesítik a tranzakciókat. Pontosabban sok „bányász” („auditor”) versenyez, hogy hitelesíthessen tranzakciókat, és amelyik nyer, az kap valamennyi Bitcoint. (Nem egészet, hanem valamennyi százmilliomod Bitcoint, azaz „szatosit” – a Bitcoin kitalálójának álneve Szatosi Nakamoto, az igazit nem tudni.) A hitelesítés pedig azt jelenti, hogy a tranzakcióban használt kulcsokról megállapítják, hogy egyediek. A hitelesítéshez rendkívül magas számítási kapacitás kell.

Önálló grafika

A pc-k önálló megjelenítő kártyái már jó régóta maguk is komplett, teljes számítógépek, méghozzá nagyságrenddel (!) nagyobb teljesítményűek, mint maga a pc. Nem az integrált kártyák, hanem a „diszkrét”, a saját használatú memóriájuk méretével (1, 2, 4 GB) jellemzett megjelenítő alrendszerek.

A nagyon hozzáértők már az ezredfordulón kihasználták ezt a magas számítási kapacitást bonyolult csillagászati, statisztikai, szimulációs számításokhoz, a 2009-ben indult Bitcoin-őrület pedig közérthető és kifizetődő célt adott a grafikus kártyák számítási felhasználásához. A Bitcoin bányászat évekig megemelte a grafikuskártya-keresletet, felszívta a termelést, hiánycikk volt a grafikus kártya. Körülbelül másfél éve állt helyre a piac, amióta egyrészt a bányászati piac telítődött, másrészt a grafikuskártya-gyártók (az a kettő, az AMD és az Nvidia) sajátos, Bitcoin-bányászati kártyákat hoztak ki a piacra, hogy a közönséges halandóknak is maradjon megjelenítő-chip. A grafikus kártyák novembertől ismét hiánycikknek számítanak.

A polcokon Bitcoin-bányászatban használt számítógépek láthatók. A Bitcoin bányászat egyik költsége a gépek ára, a másik a villanyszámla

Az adatbázisban a tranzakciók mintegy folytatólagosan következnek egymás után – ezért hívják a technológiát „blokkláncnak”. A Bitcoin-rendszer működése során a tranzakciók száma és így a blokklánc hossza folyamatosan növekszik. A tranzakciókat a rendszer tárolja és az összes eddigi tranzakció tárolása azt jelenti, hogy ez az adatbázis folyamatosan nő, egyre több tétel van benne. Azért, hogy a rendszer működőképessége fenntartható legyen, a rendszert úgy tervezték, hogy maximum 21 millió Bitcoin létezhet, s a mai bányászási folyamatok üteméből úgy tűnik, hogy ez csak 2146-ban fog bekövetkezni. A bányászás díja négyévenként feleződik. A nagy bányászok egyfajta beleszólási jogot is kapnak a technikai változások végrehajtásába.

Illegális tranzakciók eszköze

A Bitcoin-rendszert úgy építették fel, hogy ha a tulajdonos nem akarja, akkor a tudomány mai állása mellett nem lehet kideríteni, hogy ki ő. Ezért, az alkotó eredeti szándékától eltérően, ezt a virtuális pénzt gyakran használják illegális tranzakciókra: kábítószer-vásárlásra, a feketepiaci fegyverkereskedelemben, általában a legsötétebb feketepiacon. Mostanában jellegzetes példa, hogy a zsarolóvírusok terjesztői Bitcoinban kérik a váltságdíjat. (Ehhez természetesen valódi pénzért kell vásárolni Bitcoint, és azt kell elküldeni valamelyik csatornán a kideríthetetlen személyazonosságú zsarolónak. Ami természetesen megszegi az alapszabályt: „Ne fizess a zsarolónak!”, mert a pénzzel – többek között – másokat fog megzsarolni.)

Amióta köztudottá vált, hogy a Bitcoin árfolyama nagyságrenddel nagyobb mértékben (is) tud növekedni, tehát kis (nagy) szerencsével sokat lehet rajta nyerni, kialakult a piaca, mint afféle valutának. A valóság kicsit más: kis szerencsével óriásit lehet bukni. A fősodorbeli média mára mindenesetre szorosan nyomon követi a Bitcoin-világ alakulását. Épp az utóbbi napokban vesztett a Bitcoin-piac több százmilliárd dollárt az „értékéből” árfolyam-csökkenés miatt. (2021. január 24: azóta meg visszanyerte…)

Több blokklánc-valuta is létezik, a Bitcoin mellett a „többi” közül a ma legismertebb az „Ethereum” névre hallgat, de hasonlóképpen „működik”. Mindegyiknek más és más a valódi pénzben kifejezett árfolyama. Bitcoinra, Ethereumra, vagy bármi másra bányászás, vagy ügynököktől való vásárlás útján lehet szert tenni. A bányászáshoz szakértelem és szuperszámítógép kell, az ügynököktől való vásárláshoz meg – vakmerőség.

A sors iróniája, hogy a Bitcoint Sz. Nakamoto azért találta ki, hogy ne kelljen harmadik felet beiktatni a vásárlási folyamatba a vevő és eladó közé. Mégis nagyon úgy néz ki, hogy a kriptovaluta fizetési használata során is meg fog maradni a vevő – vevő bankja – eladó bankja – eladó láncolat. Az egész blokklánc-vonulat haszna az lesz, hogy az évszázadok során megismert és meg(nem)szeretett bankrendszer digitalizálódását felgyorsítsa. A vírus is nagyon sokat tett ezért…